Oldalak

2010. október 25., hétfő

Vörösiszap-katasztrófa Kúrcsánnyal súlyosbítva: na, ajkaiak, milyen a kapitalizmus?

Privatizáció - korrupció - katasztrófa

A vörösiszap-özönt a rendszerváltás, s az elmúlt húsz év piszkos mutyija hozta a devecseriekre és a kolontáriakra - fogalmazta meg a Munkáspárt.

Nézzük a tényeket: az 1997-ben 1,7 milliárd forintot érő ajkai timföldgyárat mindössze tízmillió (!) forintért privatizálták. Az MSZP-közeli befektetők cserébe hárommilliárdos környezetvédelmi korszerűsítést ígértek - most látjuk, hogy mi valósult meg belőle. Közben kézen-közön eltűntek a különböző hazai és uniós munkahelyteremtő támogatások is. Sem a szocialisták, sem a polgári kormány nem ellenőrizte érdemben, hogy mi folyik a gyárban a valóságban, túlterhelték-e a tározót, tart-e a gát? Egyszóval nem törődtek a közelgő katasztrófával, többet ért "a tulajdonosok szava". Most Orbán Viktor látványos intézkedéseket ígér. Kérdés, hogy el mer-e menni a tényleges felelősökig, hozzá mer-e nyúlni azok - az említett módszerekkel és következményekkel szerzett - magánvagyonához.

Őrizetbe vett vezérigazgató, vagyonzárlat és állami biztos a MAL (Magyar Alumínium) Zrt. élére - Orbán Viktor a hét elején a televízió élő közvetítésében "csapott szét" a bűnösök között. Mindhárom döntés helyes, ugyanakkor finoman szólva is elégtelennek tűnik. Bakonyi Zoltán vezérigazgató felelne egyedül? Mi van a gát helyzetében közvetetten érintett vezetőkkel, akik tényleg tudják, mi történt? A cégre helyezett vagyonzár mellett miért nem zárolják a tulajdonosok vagyonát? A határozatlan idejű állami irányítás-átvétel pedig éppen megfoghatatlansága miatt ad lehetőséget a további mutyikra.

Annak idején is így kezdődött.

A kilopott gyár

A magyar alumíniumipar eladását Horn Gyula kormánya vezényelte le. Az ajkai timföldgyárat - ez a mai MAL cégcsoport alapja - mindössze tízmillió forintért kapták meg 1997-ben új tulajdonosai. A ma Tolnay Lajos, Bakonyi Árpád - az ő fia a vezérigazgató - és Petrusz Béla fémjelezte befektetői csoport azért juthatott bagóért az 1,7 milliárd forintra értékelt céghez, mert hárommilliárd forintos környezetvédelmi korszerűsítést ígért a gyárban. A mostani katasztrófa ismeretében talán nem nehéz megbecsülni, hogy mennyi valósult meg ebből a vállalásából. Amelyet, a cégvezetők kitűnő szocialista, s a jelek szerint nem sokkal rosszabb fideszes kapcsolatainak köszönhetően azóta sem ellenőrzött senki. Vagy igen? Hát akkor róluk sem szól a fáma...

A fenti recept egyébként jellemző volt az egész magyar alumínium ágazat privatizációjára. Gyurcsány Ferenc például ötmillió forint készpénzt és hétszázmillió forint állami hitelt tett le a mosonmagyaróvári timföldgyárért, amely már a vásárlás évében milliárdos árbevételt hozott. Ki dönthetett az állami hitelről? A pénzügyminisztert ekkor Medgyessy Péternek hívták, az alumíniumipar magánosítását Horn kabinetfőnökeként Apró Piroska, Gyurcsány anyósa felügyelte... 1996-ban egyébként Gyurcsány, Tolnay és Bakonyi mindössze kilencvenmillió forintért szerezte meg az összes magyarországi bauxitbányát, holott csak a bauxit értékesítése 5,5 milliárdot hozott.

Ki figyel Devecserre?

A vörösiszap-tragédia megdöbbentő, félelmetes és felháborító.
Valakik hibájából többen meghaltak, Kolontár teljes mértékben lakhatatlanná vált, Devecser "csak" félig.
A miniszterelnök - helyesen - úgy vélekedik, Kolontárra ne költözzenek vissza az emberek, hiszen több tíz évnyi folyamat lesz, amíg a terület nem lesz mérgező, vagy legalábbis élhetővé válik.
Ez a kijelentés nem hangzott el Devecserrel kapcsolatban. Holott a tragédia őket is ugyanúgy érinti, sokakat még rosszabbul.
Igen, tisztelet, segítség és részvét illeti azokat, akik elvesztették rokonaikat, javaikat.
De ki gondol azokra, akik két méterrel "megúszták" a tragédiát?
Való igaz, nekik nem vitte el a házukat a mérgező ár. De otthonuktól pár méterre ott gőzölög, s ha kiszárad, már a levegőben ott vibrál az átkos permet.
Őket még senki nem nyilvánította károsultnak. Holott nagyon is azok!
Devecserre ugyanúgy figyelni kell, mint Kolontárra! Nincs különbség lakhatatlan települések között.
Rendben, aki megmenthette ingóságait, vigye magával, biztos vagyok benne, nem is kérnének a többiek számára életmentő adományokból.
De nekik is joguk van élhető életre! Mérgezés-mentes, tiszta lakóhelyre.
Mint tudjuk, a MAL Zrt. tulajdonosai akár magánvagyonukkal megoldhatnák ezt a kérdést, ha már tragédiát okoztak.
Tudjuk, hogy nem akarnak adni belőle.
Elveszik tőlük?

Félresöpört törvények

"Ezek az urak jelképei lettek a rendszerváltás után üzemeket olcsón megvásárló, majd meggazdagodó, de a létesítményeket az évek elteltével sem felújító korrupt üzletembereknek" - ez a sor nem kommunista újságírótól származik, a bécsi Profil írja. A polgári hetilap szerint Kolontáron sokan úgy vélik, hogy a gát már régóta eresztett, "nyílt titok volt", de a MAL vezetői a szőnyeg alá söpörték a problémát - idézte a cikk az egyik helyi lakost.

Hogyan lehetséges, hogy egy olyan országban, amely hat éve az Európai Unió tagja, biztonsági és környezeti előírásokat ilyen könnyen meg lehet kerülni? - tette fel a kérdést a lap. A trükk sokszor abban is rejlik - válaszolta meg a kérdést a szerző -, hogy munkahelyteremtő vagy környezetvédelmi támogatásokat vesznek fel, az elvárásokat papíron teljesítik és a támogatást "zsebre teszik". Hogy az "új alumíniummágnások" hanyagul kezelték a környezetvédelmi kérdéseket, arra az ajkai vállalkozás is példa. Szakértők szerint az egyes kazettákat túlterhelték, és hiányoztak a pótlólagos biztonsági intézkedések, minden egyetlen gáttól függött.

Miért nem tűnt fel ez senkinek? A Levegő Munkacsoport négy éve feljelentette a mosonmagyaróvári tározót fenntartó, a Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök tulajdonába tartozó MOTIM vállalatot a környezetvédelmi előírások be nem tartása címén, de a vádat ejtették. "Az ügyészséget az illetékes környezetvédelmi felügyelet politikai nyomásra félretájékoztatta" - ezt sem mi írjuk, hanem az MSZP-ellenességgel aligha vádolható Népszabadság.

Tolnay Lajosról azt írta, hogy a MAL társtulajdonosa Gyurcsány Ferenc bizalmasának számít, ugyanakkor "Orbán Viktorral sem ismeretlenek egymás számára", 2005-ben ugyanis meghívták a Fidesz által kezdeményezett gazdasági konzultációkra.

Így már érthető?

Tolnay Lajos hivatalos vagyonát ma 23 milliárd forintra, Bakonyi Árpádét és Petrusz Béláét egyaránt 16,5 milliárd forintra becslik.

A magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája

A Magyar Kommunista Munkáspárt megdöbbenéssel értesült az ajkai vörösiszap-katasztrófáról. Őszinte részvétét fejezi az áldozatok hozzátartozóinak, és mindazoknak, akik kárt szenvedtek. A Munkáspárt gyűjtést szervez a károsultak megsegítésére, és kér mindenkit, hogy segítsünk bajba jutott embertársainkon.

A Munkáspárt felháborítónak tartja, hogy felelős személyek a mundér becsületét védik, a múltra mutogatnak, félrebeszélnek, akkor, amikor emberi sorsok kerültek veszélybe mások hibái miatt.

A Munkáspárt támogatja a kormány szándékát arra, hogy megtalálják a katasztrófa személyes felelőseit, mindazokat, akik hanyagsága, felelőtlensége emberéletekbe került, és súlyos anyagi károkat okozott.

A Munkáspárt úgy véli: ennél sokkal többről van szó! Az ajkai vörösiszap-katasztrófa a magyar kapitalizmus legnagyobb természeti katasztrófája. Az elmúlt időszak árvizei, és a mostani válság is jelzi, hogy nem csupán egyes személyek mulasztásáról van szó.

A magyar kapitalizmus rendszerében van a baj. A gazdaságot felelőtlenül, átgondolatlanul privatizálták, a magánvállalatok csak a haszonból részesülnek, a terhekből kihúzzák magukat, büntetlenül szennyezhetik a környezetet.

Az állam nem ura a helyzetnek. Folyamatosan vonult ki alapvető közfunkciók elvégzéséből. A zavaros törvények miatt nem világos, hogy mi az állam, mi az önkormányzat, mi a magánszféra feladata. Emiatt a társadalom számára fontos feladatok maradnak gazda nélkül.

Az elmúlt két évtized kormányai szőnyeg alá söpörték a problémákat annak ellenére, hogy a tudósok, a szakemberek, sőt maga a lakosság is felhívta a figyelmet arra, hogy a bajokat meg lehet, és meg kell előzni. Az ország pénzéből mindenre jutott, csak éppen a megelőzésre, gátak építésére, csatornák tisztítására nem adtak soha elegendő pénzt.

A hadsereget leépítették, a sorkatonai szolgálatot megszüntetették, a katonákat nem hazai feladatokra, hanem külföldi missziókra képezik ki. Mindez oda vezetett, hogy az ország lényegében nem rendelkezik a katasztrófák elhárítására alkalmas katonai erővel.

A magyar kapitalizmus szülte azt is, hogy az élet minden területén eluralkodott az önzés, nincs társadalmi szolidaritás, az egyéni érdekek elsöprik a társadalom közös érdekeit. Az elmúlt két évtized parlamentjeinek, kormányainak a felelőssége, hogy engedték általánossá válni ezt a szemléletet.

A Munkáspárt határozott intézkedéseket vár el a kormánytól. Az állam teljes mértékben kárpótolja azokat az embereket, akik önhibájukon kívül elveszítették lakásukat, földjeiket, egész életük munkájának eredményét. Büntessék meg a katasztrófa személyes felelőseit! Az állam gondoskodjon a katasztrófákra való felkészülésről, hozzanak világos törvényeket, és azokat tartassák be! A megelőzésre jusson több pénz és figyelem! A hadsereget erősítsék meg! Lépjenek fel az önzés, az egoizmus szemlélete ellen!

Budapest, 2010. október 7.

Munkáspárt Elnöksége

2010. október 16., szombat

A 75 éves Horn Gyula: Volt olyan, amit a szocialisták elcsesztek? Hát, volt (2007)

Mielőtt félreértené bárki, hogy én most átmegyek valamiféle izébe… technikai szövegelésbe, megnyugtatom, hogy szó sincs róla, ugyanakkor kedvező… vagy vetkőző lányok se lesznek. Volt olyan éjszaka, amikor róla álmodtam. Hogy a jó izéjét… nénikéjét! Ez, ugye, elfogadható… Á… De azért valamit hagy mondjak még. Ez a fiam. Nem, bocsánat. Nem láttam jól, a lányom. És a’ izét… elkezd egy kicsit sírdogálni, akkor… akkor baj van… de én gyakran próbáltam leszerelni. Soha nem sikerült. De ennek az országnak dolgai vannak. Feladatai, kínlódásai. Azokat kell megoldani. Nem azt, hogy ez a jóember miket szövegel. Miér’? Tudjátok, hogy kiről beszélek? Épp ma mondtam a Gyurcsány Ferinek: mélységes együttérzésem az, hogy amit te kapsz, és mégis kitartasz a párt mellett. Nagyon köszönöm, Feri. Néha persze úgy érzem, hogy nem szenvedsz a szerénység betegségében – egyebek között ezek a mondatok hangzottak el 2007. július 5-én, Horn Gyula 75. születésnapján magától az ünnepelttől, akin és akinek beszédéből erősen látszott: aznap nem feltétlenül csak ásványvizet ivott. Az alábbiakban a beszéd teljes, szó szerinti szövegét közöljük Hormontól – ahogy ellenfelei egymás között nevezték.
Hormon: Köszönöm szépen. Jólesik hallani a tapsot. Miért, tinektek nem jó hallani? Hát az ember örül, hogyha sikerül valami. Nem így van, hölgyeim? Nem így van?
Hát meghallgattam, amit mondtatok. Hát, igen. Az élet, az bonyolult. Hol ugrásszerűen fejlődünk, hol sehogy. És így tovább sorolhatnám…
Ezt azért is, mert valami nagy… énszámomra nagyon fontosat szeretnék mondani. Itt van közöttünk Mihail Gorbacsov. Nos, ő, aki nagyon szenyér… aki nagyon szerény, és nem szeret saját magáról beszélni… olyan életutat tett meg, amit talán más senki. Én meg vagyok győződve róla, hogy neki köszönhetjük azt, hogy itt vagyunk, és ilyen viszonyok között élünk. Olyan emberről van szó, akkor inkább föladott mindent, hogy megvédje az igazságát. És sikerült. Neki köszönhetjük azt, hogy Magyarország maga döntött arról a társadalmi-politikai berendezkedésről, amiben most élünk. Ne haragudjatok, de én nagyon szeretem azokat az embereket, akik produkáltak. És én azt hiszem, hogy nemcsak ezt joggal mondom, hanem úgy ítélem meg, hogy ez az, ami előbbrevisz. És ne értsétek félre, szó nincs arról, hogy én most már… megjátszom a fontosat. Mert azért szeretnék itt valamit aláhúzni ezzel kapcsolatban.
Huszonegy kitüntetést kaptam az európai ügyekkel kapcsolatos kezdeményezés… stb. Ez most nem dicsekvés, mert úgyis tudjátok, úgy is, hogy… benne van a saj… De egy fontos volt: ezt a huszonegyet nem tudtam volna sikerre vinni, ha nem támogattatok volna. Ha a nép nem támogat. Ezt köszönöm nekik.
Ildi… Lendvai… itt vagy, mi? Jó, rendes vagy. Na, körülbelül úgy érzek, ahogy te is. Nagyon szépen eltaláltad azt, hogy a nénik és bácsik. Mari néni… hát a János bácsit nem említetted, de mondhattad volna. Ők a fontosak. És soha nem feledkezünk el, és ez nem közhely akar lenni. Ez a nép támogatásra szorult, ha úgy tetszik, arra szorult, hogy visszatérjenek az ő kincsei, aki… a munkájában elért eredményei. És annál is inkább fogalmazom ezt így, mert két szót kell az elkövetkező hónapokban és években realizálni. Két pontot. Ez pedig nem más, mint a stratégiai és… kooperáció.
Mielőtt félreértené bárki, hogy én most átmegyek valamiféle izébe… technikai szövegelésbe, megnyugtatom, hogy szó sincs róla, ugyanakkor kedvező… vagy vetkőző lányok se lesznek. Gondolom, megin’ a… Engedjétek meg nekem, hogy én ne foglalkozzak a kinevezéssel. Va… kitüntetéssel. Na, már én is… ezek… ez a természete… Én, higgyétek el, hogy akadt olyan éjszaka… tudom, hogy nem akarjátok elhinni, ahol róla álmodtam. Hogy a jó izéjét… nénikéjét! Ez, ugye, elfogadható… Á… De azért valamit hagy mondjak még.
Ez a fiam. Nem, bocsánat. Nem láttam jól, a lányom. És a’ izét… elkezd egy kicsit sírdogálni, akkor… akkor baj van… de én gyakran próbáltam leszerelni. Soha nem sikerült. Nos. Hagyjuk abba ezzel való foglalkozást. Nem ér annyit az egész. Ennek az országnak dolgai vannak. Feladatai, kínlódásai. Azokat kell megoldani. Nem azt, hogy ez a jóember miket szövegel. Miér’? Tudjátok, hogy kiről beszélek? És van még ilyen típus. Higgyétek el. Ezektől nehezen szabadulunk.
De tudjátok, igazából leginkább azokat… csakhogy egy kicsit mondjak valami mást is… Azoknak az embereknek az életútját kérdőjelezik meg ezek… a renegátok… kérdőjelezik meg, akik a rendszerváltáson átívelőben megmaradtak baloldaliaknak… baloldalinak. Akik nem forgattak köpönyeget. Akik szembe mertek nézni a volt szocializmussal és a saját hibáikkal. De nem azt a következtetést vonták le, hogy váltani kell, hanem tudjátok, mit csináltak: átmentek a másik oldalra, és ott rázták az öklüket. Há’ nézzétek meg a nyilatkozataikat. Há’ ne haragudjatok, én utálom a’ izét, a kétszínűt… a kaméleonfigurákat. Pláne azoktól, akiről a párt csinált embert. Na jó, nem embert, mert hát azt nem sikerült, hanem azt, hogy valamit szagoljon a’ izé… nem alulról, hanem szagoljon valamit a dolgokról. Na most erre azt mondja, azt javasolja, akivel vitatkoztam erről a… mit… néhány szóról… visszataszító, hogy ezek kimennek mindig, ahol lehet, és át… átkozódnak, és az öklükkel fenyegetőznek, miközben két szalmaszálat nem tudnak keresztbe tenni. Vannak. Végig lehet olvasni most az e heti sajtót, amiből világossá válik, hogy ezek… és nem mondom a nevüket akkor se, ha keresztre feszítetek. Tudom, hogy nagyon kívánjátok a nevüket, én pedig nem.
És én azt vallom, én a párt… a pártom nélkül semmire sem jutottam volna. Ezt mondja az egykori pártember. Na jó, és komolyan is gondolom. Nem, nem, annyira nem mindig… Egyszer azt mertem mondani, amikor szórakoztak vele: én soha nem mondtam azt, hogy tökéletes ember vagyok. Bár az vagyok, és látszik is rajtam. Vagy… Sőt, rajtunk! Látszik is. S ezt azért is szeretném előhoz… vagy… na látod, már keverem én… már keverem a szavakat… köszönöm szépen. Köszönöm.
Nos, ezek, akit mondom. Ezek az árulók. Ebben a világban. Abban az országban, ahol nap mint nap követik egymást az atrocitások, az agresszív cselekmények, és minden egyéb…, akkor hagyja a szarba’ a’ izét, a szocialista pártját?... Ja, bocsánat. Állítólag ezt… ezt csak halkan szabad mondani. Tényleg igazatok...
Miért? Azér’ én nem látom az MSZP-n kívül azt, ami… politikai erő lehetne. Én a… egyet vállalok nektek. Ha létrejön egy olyan párt, amelyik megver bennünket, és túlszárnyal, és minden, akkor belépek… belépek abba a pártba. De addig… addig… addig, amíg ennek a családnak a… áldását, az együttműködést és minden egyebet szolgálná, addig nem. A magyar baloldal nélkül nincs további fejlődés. Nem lehet kizárni az… (éles zaj)… énvelem van? Valami problé… (valaki közbeszól) … menjünk el fotózni? Hát tegnap… ma délelőtt is lefotóztak.
Miért mondtam ezt? Azért még sok mindent meg fogunk még élni az elkövetkező hónapokban és években. Épp ma mondtam a Ferinek, Gyurcsány Ferinek: mélységes együttérzésem az, hogy amit te kapsz magadra, a hátadra, a fejedre, szavadra. És mégis kitartasz a párt mellett. Nagyon köszönöm, Feri. Tényleg… Hát néha persze úgy érzem, hogy nem szenvedsz a szerénység betegségében. És ez aztán megjelenik olyasmi is, aminél biztosan tudom, hogy a Feri átfutotta, bele se nézett, de megdicsérte. Na most azzal, hogy megdicsérte, jóvátette. Úgyhogy itt az… Úgyhogy ezt azért szeretném aláhúzni… egy új korszak van, Péter. Kiss Péter. Kiss Pétert nagyon dicsérem, mert akkora, mint én, de nem… de kilóban nem vagy annyi, félreértés…
Péter… Fogjunk össze. Az összefogásban mindig több erő van. Bele… többiekkel, üljünk le, beszéljük meg, hogy hogyan és miként kell átnézni a dolgainkat, és váltani. Feltehetően nagyon komolyan kell módosítani mindazt, ami történt. De volt még olyan, hogy a szocialista párt el… elcseszett valamit? Volt. Volt.
Na most mit mondjak olyat, ami ünnepélyes is, de ugyanakkor nem szervilis? Na mindegy. Akarsz ötletet adni, Feri? Parancsolj.
Gyurcsány: Kedves barátaim! Köszöntsük nagy tapssal Horn Gyulát, aki hetven évet élt az országért, a magyar parlamentáris pártért. Köszönjük szépen, Gyula. (Elviszi a mikrofontól.) Megyünk.
Hormon: Hová? Oda?
Gyurcsány: Megyünk.
Hormon: De várjál, ezt a papírt (összeszedi a papírjait) magamhoz kell venni.
(Vége)

Balatonöszöd V/5. Egy lószart, mama! Csak a nevedet ismerik, az egészségügy nem javult semmit

És mióta az anyám nevét ismerik, neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt, kérdezte: megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama! Csak az történt, hogy fölismerik a nevedet! Ehhez képest társadalmi értelemben a vizitdíj nem botrány, az csak politikailag kényelmetlen, meg kifizetni az – mondta a kormányfő a balatonöszödi szocialista frakcióülés záróbeszédében. A beszéd két változatát közöljük: egyes szövegrészek az egyikben megvannak, a másikból hiányoznak, más részek viszont éppen fordítva. A szövegben Gyurcsány a "kurva" melléknevet 6-szor, a "szarakodik" igét 3-szor, a "szarik" igét és annak igekötős változatait szintén 3-szor, a "bassza meg" igét és a "kibaszott" melléknévi igenevet kétszer-kétszer, a "lószar", a "szar" és a "faszkodás" főneveket, valamint az "elkúrja", az "elhúz a picsába" igéket egyszer-egyszer használta.
Nos, kedves Barátaim, kikerült egy hangfelvétel, nem tudom, hogyan és nem tudom miért, de nem bánom. És nem is szégyellem. Szenvedélyes beszédet mondtam május végén Balatonőszödön a frakcióülésen. Szenvedélyeset és szabad szájút, olyat, amilyet az ember a sajátjainak, barátainak, kollégáinak időnként mond. Nem a jelzőimre vagyok büszke, de büszke vagyok a szenvedélyemre, s bizony néha az ilyen megfogalmazásra sarkallja az embert. De nem is ez a lényeg. A lényeg az, hogy májusban még sok jogos és őszinte kétely és aggály volt a szocialista frakció számos tagjában: jó-e, amit teszünk és szabad-e mindezt az önkormányzati választások előtt. A vita után szót kértem és indokát, elvi-pragmatikus keretét adtam annak a politikának, amire a kormány akkor még csak készült, azóta nagyobb részét meg is tette. Szenvedélyes lett, mert szenvedélyesen hiszem, hogy nem csak tetszeni, de használni is kell az országnak, nemcsak a népszerűség, de az ésszerűség az, amit választanunk kell. Ezeket a mondatokat, más tónusban, azóta sokszor elmondtam. Elmondtam azt is, velem csak ilyen politikát, a reformok, a kultúraváltás politikáját lehet megcsinálni. Más politikához más ember kell. Akkor, ott Őszödön vastapsot kaptam erre a beszédre, és azóta is érzem a szocialisták és a liberálisok támogatását. Érzem azt is, hogy egyre többen értik ezt a politikát.
Nem baj, hogy kikerült a hangfelvétel. Mert a magyar politika igazi kérdése ma már nem az, ki, mikor nem mondott igazat, hanem az, ki tudja ezt abbahagyni. Ki az, aki őszintén, néhol szenvedélyesen, néhol szabad szájúan szembe mer nézni az elmúlt 16 év hazugságaival és féligazságaival. Mi megtettük. Megtettük egymás között, zárt körben már májusban, és azóta megtettük nyilvánosan is. A jobboldal képtelen erre. A hazugság az egész magyar politikai elit bűne. A miénk és övék. Mi sem tudtuk ezen változtatni a választások előtt, és nem tudtuk kirángatni a kampányt sem a gügyögés, a féligazságok kelepcéjéből. Azóta megtettük, erről szól mindaz, amit a kormány tesz. Természetesen van, amire az előző négy évből okkal lehet büszke az MSZP és az SZDSZ, de nem a költségvetési egyensúlyt, nem a mély reformokat illetően. Erről beszéltem a frakciónak, és erről beszélek azóta nyilvánosan is. Nemcsak beszélek, de teszem is.
Nos, úgy döntöttem, hogy azt a szöveget, ami nekem rendelkezésemre áll, szó szerint, változatás nélkül közzéteszem. Tudom, hogy vannak benne olyan mondatok, amelyek jó sok muníciót adnak az ellenzéknek. Tudom, hogy ki is fogják ezt használni. Lelkük rajta. Nekem az országra kell tekintettel lennem. Nemhogy nem hátrálok, de ezek után még határozottabban képviselem azt a politikát, amiben hiszek. Szenvedélyesen, mint eddig. Jöjjön a szöveg, úgy, ahogy az eredeti, a frakcióülésen készült hivatalos hangfelvétel alapján rendelkezésre áll.
 A hivatalos változat
"Az amit el tudtam nektek mondani itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk. Az természetesen nem képes magába foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni és nem képes visszaadni az egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez. Ezzel együtt is a figyelmeztetést és a tanácsokat ez ügyben köszönjük szépen.
Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel. Hogy a maga biztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik a nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előre vinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit, és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak. Bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre.
Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk. Nincsen ennyi kapacitásunk. Az az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körül ülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel, meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek.
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk és ti is tudtátok, hogyha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmai politikai egységet, mint soha ebben az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót. Igen. Igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Mikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert hát az Alkotmánybíróság vissza küldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött – mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebben a fázisban még – öt-hat-hét ember. Reggeltől éjszakáig. A szó legszorosabb értelmében. Hogy nehogy baj legyen. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt. És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltak tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét a tárgyalásokon. Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, hogy húzzatok már a p….ba ezzel. Gyerünk előre.
Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan fölépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobban a tempót. Ez a helyzet. Közben meg meg kell állapodni még a szabad demokratákkal, mert még miniszteri problémák – ismeritek.
Nézzétek. A dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kib….ott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni(?), azt tudom nektek mondani. Nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek, nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva. Ezért annak az előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani.
Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békésitől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozunk. Hű, a hétszázát neki. És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire. Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami 5 millió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem 100 milliót, ötöt. És egyébként még odaadjuk még az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, már most az ő bevételük. Az egésznek az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint. Oda jön hozzám Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere, Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy: Ferikém olvasom a Sárközi-tanulmányban, hogyha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom: Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó Isten. Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy ő neki megvan, hogy hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fönt lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Majd elküldi a papírját végre, amire kiszámolja és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkba, akkor már nincsen megoldása. Általában sok jó ötlet van egész addig, amíg nem kell számolni. Mikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány.
Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja? Úgy én is tudok konzisztens lenni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert. Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem, nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje.
Gyerekek. Nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben. Hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, amik egyébként nem bírná ki közöttünk a nyilvánosságot, mert nem valamit akarok veletek elintézni.
Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform, vagy bukás. Nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is.
És akarok most egyetlenegyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom elmondani nektek. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francban lesz majd az útiköltség elszámolásunk, b….a meg. Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország. Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot. Csak azért. Egzisztenciát lehet még találni sokat.
Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom. Ne vágjátok mindig a képembe. De csak azért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogyha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, ami eddig volt. Mert minden más sérti valakinek az érdekét. Ahhoz másik madám kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni, egyáltalán nem. Én nem fogok naponta fölállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen miniszterelnök elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy ő, hogy én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért. Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az elmúlt 15 év összes történetén fölülemelkedni és megkötni új ……ket, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy á, francba, túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt már elég miniszterelnökünk, hát ezen a pasin is túl leszünk majd. Mi úgyis maradni szoktunk. Lehet. És azt is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is bánt, egyáltalán nem, egyáltalán nem. Van ebben a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember. Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort…
(A leírt szövegben itt kazettacsere miatt törés van, az eredetit nem tudom rekonstruálni – Gy. F.)
…nem tudtunk megállapodni egymással. Mert ha mind a százkilencven ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Bassza meg, ugyan nem értek egyet, de elengedem. Először csinálják. Máskor meg azt, ….. engedje el, hogy hadd csinálhassák. Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. Ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer, be kell valljam. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani a francba. A megoldásunk biztosan nem tökéletes, igazatok van, biztosan nem, csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel. Nálunk, akik nálunk ezt egy páran a tetején csinálják a Bélától a Veres Janiig, a Kiss Pétertől az Ildikóig, Szekeres Imrétől a Hillerig, meg mondjuk velem, nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó. Mert ezeknek kell, mindnek el kell hinni. Egyedül, külön-külön tudunk mást is, csak nem külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegynéhányan az asztal körül, és el kell fogadni.
Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni. Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek, igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek. Csak, csak akkor lehet végigcsinálni, hogyha a lényegben, a lényegben hisztek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni, nem szabad. Semmihez nem ragaszkodom. Úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egy valami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni a …. Dehogy. Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom, nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennünk. Nem diktálom. Nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak lassulni és nem akarnak megállapodni, hogy gyerünk, a hétszázát neki. Ezt tartom a dolgomnak. És ha megállapodtunk, akkor ne engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Egy francot! Van Á-tól Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön, meg a régi igazságaikon. Arra van. Aztán amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben, egyáltalán nincsen. Nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? Vagy C változat: nem történik semmi. El lehet még így egy darabig lébecolni. Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztón nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikőtök mondta, az mégis csak – talán az Arató Gergő – azért mégis csak a legnagyobb igazságtalanság, kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán meg szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma, ez a nagy gond. És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatás, kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek. Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként a 7 százalékot akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt egymást. Ez az igazi botrány. Az az igazi botrány, hogy akiről a Laci beszél, az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. És mióta az anyám, az anyámnak ismerik a nevét Pápán és Gyurcsány Katusnak hívják, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt. Megjavult az egészségügyi rendszer, fiam? Mondom: egy lószart, mama. Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet. Ez botrány. Hát ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De őszintén szólva ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A társadalmi következménye, az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől.
De hölgyeim és uraim! Ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerősének a problémája a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. Egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, hogyha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. A francba is, mibe is akkor? El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni. Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek! Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, ha nem az egymás közötti faszkodás miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket. És nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a társadalom, a támogatásunkat. Aztán majd visszaszerezzük. Mert majd megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Nem lett mindenkinek jobb? Igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, mégis hány darab helyettese lesz. Fontos az is, tudom én, nem vagyok naiv. De nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyébe. És mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk, mi. És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.
Szóval azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.
Gyerekek!
Mit? Kell még valamit mondanom, Ildikó?"
Az Indexhez eljuttatott változat
2006. szeptember 17., vasárnap 20:08
„Az, amit el tudtam nektek mondani, itt egy órában, sőt talán több is volt, mint egy óra, az természetesen nem az egész politikánk, az természetesen nem képes magában foglalni egy sor dolgot, amelyet meg kell tenni, és nem képes visszaadni az egyébként szükséges kommunikációnak azt a sokrétűségét, ami kell a sikerhez. Ezzel együtt is a figyelmeztetést és a tanácsokat ez ügyben köszönjük szépen. Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban és menni előre. Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk! Nincsen ennyi kapacitásunk. Azt az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat, és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek!
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy mire készülünk, azt megtettük. Úgy őriztük a titkot, hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka, hagy maga után kívánnivalót. Igen, igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. Nem baj, hogy mondjátok, de higgyétek el, tudjuk. Egy nagyon szűk csapat dolgozik Petrétei Jóska mögött, mert hogy nem engedhetjük be a minisztérium egészére ebbe a fázisban még, 5-6-7 ember reggeltől éjszakáig, a szó legszorosabb értelmében, hogy nehogy baj legyen.
Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?
Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a helyzet. Közben meg kell állapodni még a szabaddemokratákkal, meg még miniszteri problémák, meg ismeritek. Nézzétek, a dolog az úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt tesza-toszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nekem nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni. Azt tudom nektek mondani, nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek. Nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen. Hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek én még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva.
Ezért annak az előrebocsátásával, amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B verziót mondani. Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben, Kornaitól Bokrosig, Békéstől Surányiig, Vértestől a jó ég tudja kicsodáig, azokkal végig beszéltük, végig szenvedtük, végig üvöltöztük. És azt is meg kell mondjam nektek, hogy nagyon sok nagy ötlettel találkozom. Hű, a hétszázát neki! És kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak. Vessünk ki ingatlanadót mindenkire! Tudjátok, hogy mennyi jön be ingatlanadóból, ha minden ingatlant megadóztatunk, ami ötmillió forintnál drágább? Alacsony értékhatárt mondtam, nem százmilliót. Ötöt. És egyébként még odaadjuk az önkormányzatoknak azt az 52 milliárdot, ami a kommunális adóból bejön, mert akkor azt oda kell nekik adni, az az ő bevételük. Az egész sztorinak az egyenlege kevesebb, mint 20 milliárd forint.
Magyarország talán legbefolyásosabb üzletembere Demján Sándor. Hatalmas nagy hanggal, hogy Ferikém, olvasom a Sárközy tanulmányban, hogy ha minden háttérintézményt bezárunk, akkor 700-800 milliárd forintot fogunk megtakarítani. Mondom Sanyikám, normális vagy te? Hát legalább te tudhatnál számolni, áldjon meg a jó isten! Odajön Surányi Gyuri barátunk, hogy őneki megvan, hogyan kell átalakítani úgy a minimálbér adómentességét, hogy közben fent lehessen tartani az igazságosságot. És dolgozunk sokáig vele. Vagy elküldi a papírját, amelyen kiszámolja, és kiderül, hogy minden nagyon jó, csak azt nem tudja, hogy létezik az adójóváírás intézménye ma Magyarországon, és azt is át kell alakítani, és az 230 milliárd forint összességében. Ja? Hát, ha a 200 milliárd forint benne van a pakkban, akkor úgy már nincsen megoldásunk. Általában sok jó ötlet van egészen addig, amíg nem kell számolni. Amikor számolni kell, akkor elfogy a tudomány. Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, hogy a maradék konzisztensebb legyen, és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja, úgy én is tudok konzisztens rendszert. Csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni, hanem nem mondom meg, hogy mennyit. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahol úgy kell megtenni, hogy amit akarunk csinálni hosszú távon, azt ne keresztbe verje. Gyerekek, nem vagyunk tökéletesek! Egyáltalán nem. Nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy minden rendben lesz. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben, hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből kitelik, mert nem játszunk különleges meccseket, mert az energiáinkat nem arra fordítjuk, hogy egymással szarakodjunk, mert nincsenek külön érdekek, amik egyébként nem bírnák ki közöttünk a nyilvánosságot, mert nem valamit akarok veletek elintézni.
Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között, muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatokról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform vagy bukás, nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is. És akarok most egyetlen egyszer mondani nektek három percet. Ezt legfeljebb még egyszer fogom én elmondani nektek.
Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet, hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, és tanulja most már meg magát, nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt, imádtam, életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálunk. Nem a történelem könyveknek, arra szarok, egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e. Hogy én személy szerint egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot. Azt mondjuk-e, hogy a kurva rohadt életbe, jöttek pár napig, meg merték tenni, és nem szarakodtak azon, hogy hogy a francba lesz majd az útköltség elszámolásunk, bassza meg! Jöttek párak, akik nem szarakodtak azon, hogy akkor a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem. Hanem megértették, hogy másról szól ez a kurva ország! Hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot! Csak azért! Egzisztenciát lehet még találni sokat.
Tudom, hogy nekem ezt könnyű mondani. Tudom, ne vágjátok mindig a képembe! De csak ezért érdemes! Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, ehelyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este. Nem akarom tovább csinálni! Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell csinálni! Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, hogy ha vitával fogunk elválni egymástól. Soha. Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha. De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk a nagy dolgokhoz. Elmagyarázni és majd hosszú bizottságokban ücsörögni, és majd új munkabizottságot tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlen egy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fönnmaradjon, amely eddig volt, mert minden más sérti valakinek az érdekét, ahhoz másik madame kell. Ez az én imádatomat nem fogja megváltoztatni. Egyáltalán nem. Én nem fogok naponta felállni. Volt ilyen minisztere Horn Gyulának is, aki mindig le akart mondani. Volt ilyen miniszterelnök-elődöm is, aki állandóan elmondta, hogy én nem ilyen pasi vagyok. Amíg van benne erő, és megyünk előre, addig igen, és egyszer meg nagyon csöndben elmegyek. Nem érdemes másért.
Mindenki döntse el magában, hogy 4-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami kurva fontos, különösen, ha az embernek már nincsen más szakmája, csak ez, tudom én. Hogy képes-e az elmúlt 15 év összes történetén felülemelkedni és megkötni új védeket, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy a francba, túléltük az eddigit is, most is túl leszünk. Volt elég miniszterelnökünk, ezen a pasin is túl leszünk majd. Mi úgy is maradni szoktunk. Lehet, és azt is mondom, hogy ez egy legitim érvelés, és nem is bánt. Egyáltalán nem. Egyáltalán nem. Van ebben a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember. Én azt mondom, hogy vegyen mindenki nagy levegőt, igyon kurva sok bort, aludjon egy-két éjszakát és döntse el magában, ha mindenki csak ugyanazt tudja mondani, amit az elmúlt években mindig mondott, és nem jut el odáig, hogy na, a franc egye meg, lehet, hogy mást kell mondani, mint amit mondtam öt éven keresztül, mert láthatólag soha nem tudtunk megállapodni egymással. Mert ha mind a 190 ugyanazokat a mondatokat mondja, mint amit az elmúlt években mondott, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. Bassza meg, ugyan nem értek egyet, de elengedem először. Csinálják!
Máskor meg azt, másik engedje el, hogy hadd csinálhassa. Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk és mondjuk a népnek a mantrát. Az a reform, hogy hajlandóak vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. És ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazítás dolga, az csak szimpla kényszer. Be kell valljam. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van választásotok. Nincsen. Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk befolyásolni, hogy mi történik, vagy rá fog omlani, a francba. A megoldás biztosan nem tökéletes, igazatok van. Biztosan nem. Csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, akivel el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel, és nálunk, akik ezt egy páran a tetején csinálják a Bélától a Veres Janiig, Kiss Pétertől az Ildikóig, Szekeres Imrétől a Hillerig, meg mondjuk velem, nagyjából elhisszük, hogy körülbelül jó. Mert ezeknek el kell hinni. Egyedül külön-külön tudunk mást is, csak nem külön-külön vagyunk, hanem ott ülünk tizenegy néhányan az asztal körül és el kell fogadni. Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni.
Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok gyerekek. Igen, lesznek. Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt, előbb-utóbb megunják, hazamennek. Csak akkor lehet végigcsinálni, ha a lényegben hisznek és a lényegben van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat, önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat, akkor nem szabad elkezdeni. Nem szabad. Semmihez nem ragaszkodunk, úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egyvalami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni, az izé. Dehogy! Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom. Nyitom ki a pasikat, hogy mondják el, hogy mi van bennük Nem diktálom, nem igaz. Ha diktálom, akkor, amikor le akarnak lassulni, és nem akarnak megállapodni. Hogy gyerünk a hétszázát, előre! Ezt tartom a dolgomnak. És amiben megállapodtunk, akkor ne engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy A-Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra, és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Francot! Van A-Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön meg a régi igazságaikon. Arra van! Aztán, amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben. Egyáltalán nincsen. Nagy dolgot kaptam ettől, amit a másfél évben csinálhattam. Azt a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni, Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával?
Vagy C változat, nem történik semmi, el lehet még így egy darabig lébecolni. Persze, hogy bonyolult az egészségügynek a dolga. De hát amelyikünk bemegy egy egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztóan nehéz bármihez hozzányúlni, de igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikőtök mondta - az Arató Gergely -, az mégiscsak a legnagyobb igazságtalanság kérem szépen, hogy a magyar oktatási rendszer egyik oldalról a köztünk lévő társadalmi különbségeket fölerősíti, nem gyengíti, aztán még szegregál is. Hát ez az igazi nagy probléma! Ez a nagy gond! És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást kérem szépen, akik a legjobb családokból jönnek! Hát ehhez képest nem az a botrány, hogy ki kell fizetni 3 százalékonként. Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen! Mi meg ezt nem merjük kimondani, és be vagyunk szarva, hogy azt mondjuk, hogy egyébként, ha hét százalék, akkor tessék fizetni. Ne áltassuk itt egymást, ez az igazi botrány! Az az igazi botrány, ahogy a Laci beszél az ő cigány embereinek, annak tized olyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem! És mióta az anyámnak, ismerik a nevét, azóta neki is jobb jut, a kurva életbe! Nem tudta, hogy mi történt, megjavult az egészségügyi rendszer fiam? Mondom, egy lószart mama! Az az igazság, hogy fölismerik a nevedet! Ez botrány! Ehhez képest, társadalmi értelemben a vizitdíj semmi, az nem botrány, az kényelmetlen politikailag. Meg kifizetni. Meg politikailag lehet súlyos következménye, de őszintén szólva, ez a következmény legfeljebb bennünket érint, ha idióták vagyunk. A társadalmi következménye az meg mindenkit érint. Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De hölgyeim, és uraim! Ez egy pár száz embernek meg a családjának, meg az ismerőseinek a problémája, a miénk. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni! Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani.
És egyébként pedig épp az az elmúlt négy évnek a tapasztalata, épp az Horn Gyula kormányzásának tapasztalata, hogy nem abba szoktak belebukni emberek, ha valamit csinálnak, meg ha nem csinálnak. Francba is, mibe is akkor? El kell indulni, tudni kell, hogy mit akarunk csinálni! Irtózatos lesz az első pár év, persze. Teljesen érdektelen, hogy 20 százaléka a lakosságnak fog ránk szavazni. Tavaly nyáron az utolsó nyolc évben először a 100 emberből a Szonda szerint csak 18 mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron gyerekek. Egy évvel később nyertünk. Mi lenne, hogy ha nem az egymás közötti faszkodást miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem mert csinálunk nagy társadalmi ügyeket, és nem probléma, hogy elveszítjük akkor egy időre a támogatásunkat, aztán majd visszaszerezzük. Mert megértik. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát. Hogy nem lett mindenkinek jobb, igazuk van. De neki, meg neki, meg neki, meg kollégiumok épültek ebben a nyüves országban végre újra. Erről szól a politika. Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester meg hány helyettese lesz. Fontos az is persze, tudom én. Nem vagyok naiv. De nincs benn az ország első száz legfontosabb ügyében, és mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk. Mi! És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk. Szóval, azt tudom nektek mondani, hogy álljunk neki, csináljuk meg, sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát. Sem így, sem így, tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni és elmagyarázzátok, hogy reform igen, de, ahhoz én nem kellek, ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. Gyerekek, kell még valamit mondanom, Ildikó?"
(Vége)

Balatonöszöd V/4. Csináljunk egy kis lyukat a falon, ahol a patkányok kislisszolhatnak

Amikor a patkányt a sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, hogy ha nincs más kiút számára. Én nem akarom a lakosságot ilyen ronda hasonlatba összehozni, de csináljunk már egy kis lukat azon a falon, ahol azért ki tudnak slisszolni – mondta Filló Pál a 2006. évi májusi balatonöszödi szocialista frakcióülésen. Filló sürgette a minimálbér megadóztatását is, amire a kományfő úgy reagált, hogy ha van rá igény, szó lehet róla. Nyakó István encsi képviselő elmondta, hogy a Cserehátban tombol a nyomor, és ő még nem találkozott ilyennel, amióta a fenekével egy úton jár. Az alábbiakban három részben szó szerint közöljük a frakcióülésnek azt a részét, amelyben a szocialista képviselők hozzászólásai hangzottak el a miniszterelnök első beszéde után.
Veres János:
Köszöntök mindenkit. Nem fogok én se természetesen konkrét számokat mondani, mert a megállapodáshoz nekem is tartanom kell magamat, mint ahogyan mindenkinek. Azonban van egy alapállás, amit érdemes tisztázni. És itt most Szabó Zolival vitatkozom egy picit. Nem ősz a határnapja annak, ameddig van türelem. Hanem nagy valószínűséggel ilyen amerikai kamatpálya mellett, mint amit az elmúlt hetekben diktáltak, ez sokkal hamarabbi időpont. Tehát ilyen értelemben nem az a lehetőség, hogy tapogatózva megyünk-e tovább valahogyan, érdemi változtatások nélkül, hanem az az igazi lehetőség, hogy megelőzzük-e azt, amikor Magyarország a gyenge láncszem. Ugye három hete Izland volt a gyenge láncszem. Két hete Törökország. Nem tudom, mi lesz a következő. Kívánom azt, hogy hamarabb intézkedjünk, mint ahogyan Magyarországra kerülne sor. Szerintem a mi felelősségünk ma ez. Ha ezt megértjük valamennyien, akkor ehhez képest már finomságokon vitatkozhatunk csak. Persze nagyon fontos, hogy a finomságokon vitatkozzunk. De azt szeretném, hogyha mindenki értené azt, hogy olyan opció nincs, hogy érdemben nem intézkedünk. Olyan opció nincs, hogy érdemben nem javítunk az egyensúlyon. Ugyanis ha ez az opció, akkor a legrosszabbat választjuk, mert akkor garantáltan mondom, hogy nincs négy éve ennek a parlamenti többségnek. Tizenötmilliárd euróval Magyarország megingatható. Márpedig ennyi pénze annyiaknak van, hogy nem elég hozzá a végtagjainknak az ujjai száma. Nagyon sokan megtehetik azt, hogy megbillentik a magyar helyzetet. Amit még egyszer mondom, nem fenyegetésként, csak nem szeretném, hogy ha bekövetkezne.
Kaptunk egy bizalmat; én nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt egy évben. A nemzetközi pénzpiacokon lényegében tavaly nyár óta egy bizalmat kaptunk. Politikailag, ilyen nyomással, olyan nyomással, Feri telefonjával el lehetett azt intézni, hogy Almunia és munkatársai annak ellenére, amit egyébként nagyon sokszor kellemetlenül hallottunk, és mondtak, annak ellenére megadták azt az esélyt, hogy szeptember elsejéig lehet kiegészíteni a konvergenciaprogramot. Ezért azt gondolom, ezzel a lehetőséggel élni kell. Én azt tapasztalom, ahol járok, hogy nem attól félnek az emberek, hogy jaj, most mi fog történni, hanem attól, hogy ha változatlanság marad. Tudom, hogy ez nem az a kör, akivel nagyon nehéz volt a kistelepüléseken a választásokon szavazatot nyerni. Tudom, hogy ez az a kör, aki gondolkodik holnaputánban is, távlatosan is. Bár többen lennének ilyenek Magyarországon, mert akkor könnyebb lett volna választást nyerni valamennyiünknek. És azt is tudom, hogy persze Magyarországon még nem olyanok vannak többségében, mint Svéd-, Finnországokban, ahol ma már az a nyerő politikai gondolat, aki a jövő generációkért érzett felelősségből pluszos költségvetést tud csinálni, hogy tegyenek el holnaputánra, mert tudják, hogy nem bírják majd fizetni a nyugdíjat tizenkét-tizenhárom év után. És plusz kettő, plusz három százalék közötti többletekkel zárnak a költségvetések.
Szerintem igazándiból három opció van jelen pillanatban, legalábbis én hétfőn, amikor kinn voltam az EBRD-közgyűlésen, akkor egy független magyar elemző ezt vázolta a nemzetközi hallgatóság elé. Érdemi változások nem történnek, történik ez is, az is, szóval megyünk valamelyest tovább, vagy radikális változások történnek. Ő a vetítésen azt mondta, hogy az érdemi változások nem történnek, ennek öt százalék a valószínűsége; annak, hogy hát történik valami, aztán majd lesz valahogy, ennek nyolcvan százalék a valószínűsége; és tizenöt százalék valószínűséget adott annak, hogy érdemi reformok történnek Magyarországon, és rövid időn belül egy egyensúlyhoz közeli helyzet jön létre. Mert persze nehogy azt gondolja bárki, hogy itt egy nulla hiánnyal záró egyensúlyról beszél bármelyikünk is. Nincs erről szó, nincs erre szükség. Bármennyire is mondja ezt Járai, ez nem lehet a célunk ma Magyarországon, mert egy felzárkózó gazdaságban ez nem szükségszerű. Tehát azért mondom, hogy ebből nehogy félreértés legyen bárkiben.
Na most én azt gondolom, hogy én ott is úgy érveltem, hogy igen, az általam kicsi valószínűségűnek ítélt, azaz a 15 százalékos valószínűségnek ítélt lépések be fognak Magyarországon következni. Ennek ma van hitele. Elfogadták ott az elemzők meg mindenfajta bankárnépség, hogy nem mondtam ugyan konkrétan, hogy mi történik, de érzik azt, hogy ma Magyarországon van egy olyan szituáció, amikor ezt meg lehet csinálni. Én bizonyos vagyok benne, hogy ez a helyes, hogy ezt megtegyük. Ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor bizonyosan pár hónapon belül olyan helyzet teremtődik itt nálunk, amit nem lehet utána rövid időn belül orvosolni, és mindenki sokkal rosszabbul jár. Leginkább azok, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek, kis vagyonnal rendelkeznek, akik jobban rá vannak szorulva az államra. Leginkább ők állnak a legrosszabbul ebben az esetben. Éppen ezért azt gondolom, hogy az MSZP feladata az, hogy ezt felismerve időben lépjen.
Ha lépünk, akkor mi következhet be? Énszerintem igazándiból három opció van. Nálam a három opció az, hogy rossz irányba változtatunk. Én ma ennek nem látom a valószínűségét, mert azt gondolom, hogy egyrészt az eddigi előkészítés során, másrészt a következő hetekben, a vitákban ki fog alakulni az, hogy az irányok jók lesznek. Lehet, hogy mértékekben nem tökéletesek. Lehet, hogy lesz benne olyan, ami… ami problémát fog jelenteni időnként finomítások szempontjából egymásnak, de ezt helyre lehet tenni szerintem.
Akkor, ha jó irányba lépünk, akkor megint csak két változat van számomra. Az egyik az az, hogy jó irányba, jó mértékkel lépünk, és nagyjából másfél év alatt kialakul az a helyzet, ami után tudunk tovább menni erőteljesen és egyértelműen. Hiszen a 2007. évi nagyon negatív szám, amit elmondott Feri, ahhoz képest 2008-ban már egy egészen jó növekedési jövedelemadatot prognosztizáltunk, hiszen itt van a tábla, tehát végig van számolva. Valaki föltette egy hozzászólóként, hogy vajon megtörténtek az elemzések. Igen, megtörténtek az elemzések. Ja igen, nem szivárgott ki. Igen, de megvan az elemzés. Akiknek kellett, azoknak oda volt téve az asztalra. Nézzetek ide: december óta egy példányban létezik az a program, amelyről én időnként szóltam. Nincs két példány belőle. A miniszterelnök is azt mondta, hogy ne maradjon nála se példány, látta – szóval azt tudom mondani, hogy megcsinálható. Nagyon erőteljesen kell benne lenni valamennyiünknek, de megcsinálható.
Na most ugye az a harmadik változat, hogy ha jó irányba lépünk, de úgy alakulnak még ekkor is az összes körülménye Magyarországnak, az Európai Uniónak, meg sok minden másnak, hogy mégsem sikerül pontosan akkorára úgy odaérkeznünk, ahogy kellene. Ugye itt van Litvánia példája. Egy inflációs adat miatt nem fogják befogadni őket az Európai Unión belül az eurózónába. Na most, ez figyelmeztetés mindenkinek azért, hogy nagyon szigorúan veszik, ugye ez a figyelmeztetés; másrészt pedig bekövetkezhet mindenkivel. Ezért nagyon óvatosan fogalmazom, amikor azt kérdezik tőlem, hogy mikor lesz euró Magyarországon. Nem rajtunk múlik. A klub, amikor majd szavaz erről, ők döntik el. Nekünk az a felelősségünk, hogy csináljuk meg a feltételeket, és nagyjából meg lehet. Nem azért, mert… satöbbi, satöbbi. Hanem azért, mert az ország egyensúlyi helyzete szempontjából igazándiból nem sok más választási lehetőségünk van.
Egy aspektus azért itt több alkalommal szóba került, de egy picit másként szeretném megvilágítani. Csak akkor tudjuk az üzleti forrásokat mellétenni az európai uniós forrásokhoz, csak akkor van ezermilliárd forintos nagyságrendi éves fejlesztés, hogyha ezt a lépéssort végigcsináljuk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem tud a magyar költségvetés kétszázharmincmilliárd forintot évente hozzátenni az európai uniós forrásokhoz. Márpedig mire építjük a következő időszakot? Az Új Magyarország programjára. Arra, hogy fejlesszük az országot. Arra, hogy átépítjük. Arra, hogy egy új országot hozunk létre. Ez csak így jöhet létre.
És akkor végül még két pici dolog. Ma Magyarországon nagyjából annyi négy területen a transzfer, mint az összes adósszolgálati kiadásunk. A gyógyszer, a gáz, a villamos energia és a tömegközlekedés támogatására annyit fizetünk ma ki a költségvetésből – százmilliárd forint különbség van közte, de ez elhanyagolható nagyságrend ahhoz képest, hogy milyen nagy számokról van szó – mint adósságszolgálati kiadásként évente. Na most, ezt nem lehet így csinálni tovább. Jó szándék volt bennünk, amikor ezt kialakítottuk. Mert jelentem, a gázártámogatást mi alakítottuk ki. Jó szándék volt bennünk, amikor mellétettük még az elektromos energiának az ártámogatását. A gyógyszertámogatást hozzuk magunkkal, csak ilyen előirányzat nincs még a költségvetésnek, ami ilyen dinamikusan növekedett volna az elmúlt tizenöt évben. Nem lehet egyszerűen bírni. Képtelenség. Ráadásul mindannyian tudjátok, hogy a hatékonysága vitatható. Mert nem azokat találja el, nem úgy találja el, akit egyébként kellene, hogy segítsünk. Most ezért azt gondolom, hogy ezekhez az ügyekhez egyszer hozzá kell tudni nyúlni, és egyszer vennünk kell a bátorságot. Éppen ezért én azt gondolom, hogy a választási lehetőségünk, az meglehetősen korlátos. Ha nem nyúlunk hozzá, akkor gyávák vagyunk. És nem vagyunk méltóak arra, hogy azt a bizalmat megszolgáljuk, amit megkaptunk annak idején. Ha pedig hozzányúlunk, akkor a lehető legjobban próbáljunk meg hozzányúlni; úgy, hogy egy gyors beavatkozással jöjjön helyre, aminek helyre kell jönnie.
És gondoljátok végig. Ezt a választást úgy nyertük meg, hogy érdemben tíz hónap cselekvés volt ezt megelőzően. Most ennek a két és félszerese van előttünk ilyen értelemben aktív cselekvésként mozgástérrel. Mert addig nincs mozgástér, tagadhatatlan. Azt gondolom, hogy ennek elégnek kell lennie. Ezek az emberek, akik meg tudták csinálni ezt meg a megelőző győzelmet, meg fogják csinálni a 2010-es győzelmet is, és teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ha most kellő bátorsággal és kellő határozottsággal építjük fel azt, amit csinálnunk kell, akkor az önkormányzati választás is a mienk. Tehát én ma nem látom, hogy Magyarországon ilyenfajta veszély lenne. Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, hogy sokan ebben szkeptikusak, de meg vagyok arról győződve, hogy ma sokkal inkább fogják honorálni Magyarországon, hogyha hozzá merünk nyúlni olyan dolgokhoz, amihez korábban nem nyúltak hozzá.
És az utolsó dolog, amihez még egy mondatot akartam. Egy picit legyünk óvatosak. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ahonnan lehet, onnan vegyünk el, és minél többet. De a luxusprofit-megközelítést, azt ne vegyük át, ha egy mód van rá. Mert az tévútra visz bennünket. Majd fogunk bizalmasan beszélni arról, amikor eljutunk az eredményekig, hogy abból a körből, amelyet abba a kategóriába sorolunk, hogyan veszünk másként vissza pénzt. Tízmilliárdokról van szó. De nem biztos, hogy úgy kell visszavenni, hogy egyébként azt mondják, hogy na lám, elfogadták azt, amit mi mondtunk, mármint az ellenfelünk, és lám, ezt így fogják ők is csinálni.
Utolsó megjegyzésem, hogy én azt gondolom, hogy igazi választási lehetőségünk ma abban van, hogy ha az irányt jól meghatároztuk – márpedig hiszek abban, hogy jól meg van határozva az irány. Nem nagyon tud más igazán ilyen irányt mondani; nagyon sok hozzáértő szakemberrel beszéltünk államigazgatáson kívülről teljes mértékben. Részben Feriékkel közösen, részben külön-külön mindenkinek megvolt a beszélgetése. Az irányok szerintem egyértelműek. Hogyha ebben a finomhangolást jól sikerül megcsinálni, és sikerül egy olyan összehangolt kommunikációt végigcsinálnunk, amiről a Gál Zoli beszélt, de megcsinálta az MSZP, megcsinálták a képviselőjelöltek az elmúlt hónapokban Magyarországon, akkor szerintem teljesen egyértelmű, hogy ezt mind belföldön, mind nemzetközileg sikerre lehet vinni. Én remélem, hogy ezt meg tudjuk közösen csinálni, veletek együtt.
Lendvai: Mielőtt Tibor megszólal, kérek támogatást a következőhöz. Ha azt akarjuk, hogy még oda tudjunk majd figyelni a válaszra, és a válaszadó is koncentrálni tudjon, amikor erre még reagál valamit, akkor ehhez a következő kellene. Kilenc hozzászóló van még. Ha lehet limitálni az ő hozzászólási idejüket mondjuk négy percben, akkor válaszadással együtt – na, hát itt jönnek ilyenkor a kegyetlenek, akik eddig nem szóltak. Nyilván értik a nép nyomását a hozzászólók. Én mindenesetre a negyedik percben kép- és hangjeleket adok ki, hogy most akkor abba kéne hagyni.
Schwarcz Tibor:
Nagyon jó, hogy Veres János után szóltam, mert megint az az örök konfliktus van, hogy orvosilag lehetséges, pénzügyileg meg finanszírozhatatlan. Az egész egészségügy átalakítása – egy dolgot el szeretnék mondani – pénz nélkül nem megy. Mindenképpen forrásokat kell biztosítani, éspedig ez az egész átalakítás úgy nem oldható meg, hogy maga az átalakítás majd megtermeli annak a költségeit, amivel az egészségügy aztán kijön a gödörből.
A másik, amire fel szeretném hívni a figyelmet: hogyha ugyanúgy járunk, mint a 63-as törvénynél, az ágylábtörvénynél, hogyha visszarettenünk, mint az átalakítás folyamán, akkor az egész megint egy hatalmas kudarc lesz. Emlékezzen mindenki a kórházbezárások vagy az osztálybezárások idejére. Elkezdte a politika szétszedni az egész folyamatot, és nem lett belőle semmi. Egyetlenegy kórházat zártak be, a Vas utcai kórházat. Azonkívül nem lett kórház bezárva, és még görgetjük magunkkal Pincehelytől kezdve az összes többi problémát. A struktúraátalakítás elsősorban Budapesten jelent komoly problémát, és a budapesti önkormányzati választásoknál fel kell készülni, ugyanis iszonyú aránytalanság van a vidéki struktúra és a fővárosi struktúra között. És ha most ennél az átalakításnál nem mutatjuk meg, hogy mi nemcsak magunkon, hanem a fővároson is tudjuk kezdeni az egészet, akkor megint nem értünk el semmit, és megint csak homokba fut az egész átalakítás.
A másik, ami… felhívnám a figyelmet, hogy igen sok konfliktussal fog ez a dolog járni, és konfliktus lesz mindenben. És én nagyon félek ettől az egész dologtól, mert részt véve a különféle koalíciós egyeztetéseken, egy dolog vált számomra világossá, hogy kifejezett célrendszer nélkül megy bele a koalíciós partnerünk ebbe az egész dologba. Nagyon úgy néz ki, hogy a biztosítót és annak a pénzügyi alapjait szeretnék megszerezni. A másik pedig: a miniszter személye nem egy konfliktusölő, hanem egy konfliktusgerjesztő személyiség. Itt iszonyú konfliktus lesz, és ugyanabba futhatunk bele, mint Bokros Lajos idején, hogy jót akart, jól csinálta, csak ahogy kommunikálta, és ahogy csinálta, az egészet iszonyú módon lerontotta. És éppen ezért nagyon nehéz lesz ezzel a struktúrával így végigcsinálni.
A másik pedig: nincs átlátható működés az egészségügyön belül. Miniszterelnök úr is elmondta, hogy mi még magunk se tudjuk, hogy mi hogyan működik, és mennyibe kerül. Így nagyon nehéz átalakítani. Torzító tényezők az egész átalakításban: nincs olyan szereplő ma az egészségügyben, aki egyértelműen velünk lenne. Az orvos ellenérdekelt a paraszolvencia miatt, az egyetemek ellenérdekeltek több tényező miatt. Az egyetem–főváros konfliktusa az nagyon nehezen megoldható, és a másik az, hogy folyamatosan működtetni kell a rendszert, amikor átalakítom.
Nagyon nagy lesz a demagógia. Higgyétek el, hogy térdig gázolunk a demagógiában itt az átalakulás kapcsán – rögtön befejezem –, és ha nem tudjuk úgy kiegyensúlyozni az egészet, hogy adunk is valamit, nemcsak megszorítás lesz, receptdíj, vizitdíj, kórházdíj, hanem a beteg érzi valamilyen módon, hogy ő kevesebbet várakozik, jobb kórházba kerül, jobb ellátást kap – de ehhez mi kell? Több műszer, több nővér, több orvos, több pénz. Tehát ezt ki kell úgy egyensúlyozni, hogy a beteg érezze, hogy ez a javát akarta, és nemcsak az lesz, hogy csak itt levágunk és ott levágunk. Én arra kérlek benneteket, hogy senki ne rettenjen vissza. Nem egy könnyű menet lesz, és mondom, térdig járunk majd a demagógiában. Erre kéne, hogy erősödjünk fel, és próbáljuk ezt végigcsinálni.
Filló Pál:
Tisztelt miniszterelnök úr, kedves frakció. Amikor rendszerváltás idején ott ültem a parlamentben, akkor volt egy olyan várakozásom, hogy hát itt lesz a piacgazdaság, és akkor ezek a végeláthatatlan minisztériumok és háttérintézmények, azok meg fognak szűnni. Aztán az évek során azt tapasztaltam, hogy ott bolyongtam az Egészségügyi Minisztérium akárhány emeletes millió szobái között. Vagy akár a Fővárosi Közgyűlés végeláthatatlan folyosóin, és azt láttam, hogy mindenhol számtalan ember ül, és én nem tudtam elképzelni, hogy mi a túrót csinálnak ezek az emberek. Ezért én ezt a nagy átalakítást mindenképpen támogatom. Amit viszont szeretnék kérni, és ezt már többen megfogalmazták. Az az, hogy nagyon nézzük meg, hogy mihez nyúlunk hozzá, és aminek nincs igazán hozadéka, csak arra jó, hogy megint társadalmi csoportokat magunk ellen fordítsunk, azokat szelektáljuk most ki a rendszerből. Lesz elég konfliktusunk anélkül is. Erre nagyon-nagyon oda kéne figyelni. Horn Gyula is utalt rá. Én emlékszem, hogy a tandíj ügyében, annak idején milyen felháborodás volt, és hasonlónak látom ezt az utólagos fizetési ügyet is; életveszélyes történet, nem tudom, mennyi a hozadéka.
Néhány kérdést szeretnék föltenni, amiről ma még nem volt szó. Remélem, hogy választ kapok miniszterelnök úrtól. Ugye a közalkalmazotti-köztisztviselői területen nagyon komoly leépítést tervezünk. Húsz-negyvenezer embert érinthet ez a történet. Lesz-e pénz a végkielégítésükre, milyen pluszkiadást fog ez ebben az esztendőben nekünk jelenteni, és hogyan fogjuk ezeknek az embereknek az életét kezelni. Segítünk-e rajtuk, hogy el tudjanak helyezkedni. Egyáltalán fölajánlunk-e nekik valamifajta menekülési útvonalat. Ugyanez a kérdésem az energiaárak ügyében is. Évek óta próbálom mondani, hogy tegyük piacivá az energiaárakat, de akkor tegyünk mellé valamit. Akkor tegyük mellé azt, hogy igenis támogatjuk a nyílászárók cseréjét, az energiatakarékosabb készülékek beszerzését, és sorolhatnám tovább. Mert amikor a patkányt a sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, hogy ha nincs más kiút számára. Én nem akarom a lakosságot ilyen ronda hasonlatba összehozni, de csináljunk már egy kis lukat azon a falon, ahol azért ki tudnak slisszolni.
Gyurcsány: Csinálunk!
Filló: És a harmadik kérdésem, hogy a minimálbérnek az adómentessége fenntartható-e.
Gyurcsány: Most igen.
Filló: Én ezzel nem teljesen értek egyet, úgyhogy erről majd beszélgessünk, ha lehet.
Gyurcsány (nevetve): Hát ha van rá igény, gyerekek, meg lehet adóztatni.
Filló: Végezetül az a kérdésem, hogy azokkal a családokkal, emberekkel, akik nagyon könnyen krízishelyzetbe kerülhetnek, hiszen halmozottan érik őket majd a várható hátrányok. Gondolok itt az akut betegekre és egyebekre. Őrájuk gondolunk-e, mert ez is egy fontos szerepe a reformoknak, hogy azért ne hozzuk teljesen kilátástalan helyzetbe az embereket.
Vidor Györgyi:
Szervusztok, mindenkit üdvözlök. Jó így utolsónak szólni, mert alig maradt már mondanivaló. Egy utolsók között, hogy ami maradt, amit szeretnék mindenképpen, hogy amellett, hogy teljes lendülettel támogatjuk ezeket a programokat, és azonnal el kell kezdeni, vitathatatlan. De ebben a két hétben, ami előttünk áll, ugye nagyon hiányzott ebből a bevezetésből és elmondásból, hogy tegyük hozzá, hogy és még ezzel együtt sem engedjük el a rászorultak és a hátrányos helyzetben lévők kezét. És azt gondolom, hogy ez egy borzasztó fontos félmondat lenne ebben a kommunikációban, majd, amikor elkezdjük kidolgozni a részleteket. Mert hogy az ördög abban van, akkor viszont mi megajánljuk a teljes tudásunkat és segítségünket: a szociális munkacsoport, hogy megpróbáljuk pontosan belőni, hogy hol van a rászorultságnak a mértéke, hol kell alanyi jogon, hol kell rászorultsági alapon támogatni mindazokat az embereket, akikről Török Zsolt, Laci, már szóltatok. Szerettem volna én is megkérdezni, hogy van-e alternatíva az utcára kerülteknek, válasz megvolt. Tehát kérem, hogy említsük meg a rászorultakat, hogy tovább támogatjuk őket.
Páva Zoltán:
Kedves barátaim, hadd mondjam el, hogy én nem vagyok szkeptikus. Igaz, hogy a kezembe se veszem a Magyar Nemzetet, és az optimizmusom sem a Népszabadság és a Népszava olvasásától van, hanem attól, ahogy megnyertük a választásokat, és ahogy nekilátott a Feri meg az emberei a kormányprogram elkészítésének. És higgyétek el, hogy ha tudatos volt a kiszivárogtatás – mert végül is tudunk már majdnem mindent –, akkor ez most egy profi munka volt, ha nem, akkor ne keressük, hogy ki szivárogtatott ki. Ez most jól sült el.
Ez az egyik része a dolognak. A másik: én úgy érzem, hogy a lakosság sokkal, de sokkal keményebb dolgokra várt. Szerencsére Bokros Lajos, Csillag, meg akik úgy megszólaltak: a közgazdászok, hogy ez meg ez fog történni – én járom a falvakat, negyvenöt településem van, nagyon sok az aprófalvas település. Féltek az emberek attól, hogy a sör meg a kenyér a duplájára megy; már azzal meg lehetett nyugtatni, hogy nem. Szóval várják, várják; énszerintem kezelhető lesz a dolog.
Néhány dolgot hadd mondjak javaslatként. Feri, foglalkozzatok egy kicsit többet az önkormányzatok és a térségi társulások finanszírozásával. Mondod a nagy szabadságot, a mozgásterünk viszont kicsi. A miénk például 240 millió forint, annyi az iparűzési adónk. Csökkenteni kell az önkormányzatok létszámát. Huszonheten vagyunk ebben a 28 ezer lakosú városban. Mi a francnak? Tizenöt emberrel nagyon jól elirányítanám ezt a várost. Irányító hatóságokat – az irányító hatóságokat említetted. Hadd mondjam az irányító hatóságokra. Bürokratikusan dolgoznak, totojáznak, tökölnek. Szeptemberben nyert egy vállalkozó 25 millió forintot utófinanszírozásban. A mai napig nem kapta meg. Leveleknek a tömkelegét kérik, ugyanazt az adatot bekérik tőlük háromszor.
Lendvai: Ja, most már nem kell ordítani. Orosz Sanyi után Ecsődi Laci.
Orosz Sándor:
Igen, köszönöm. Sokat gondolkodtam rajta, hogy amikor nem működik majd a mikrofon, hogy fogom elmondani az első mondatot. Mert amikor Gál Zolit hallgattam, akkor a következő jutott az eszembe. Családban, ha érzi a férj, hogy az asszony meg fogja csalni, hát akkor mondja is: meg fog csalni a büdös… Ha meg is csalja, ettől még lekeveri azt a fülest neki. Tehát így vagyunk mi. Mindenki várja, mindenki várja, de ettől fájni fog. Olyan reakciók is jönnek, amiket egyébként tudunk, de bennünk ugyanolyan kellemetlen következményekkel jár. Ezt azért mondtam el talán ilyen hangulatkeltésül is, mert bizony a politikában ezek a pofonok, amik elcsattanhatnak, és itt beszéltek demagógiáról, szó volt a köztársasági elnökről – nem minden eleménél voltam itt –, de még az Alkotmánybírósággal is számolnunk kell, és ezek mindegyike óriási fülesekként tud megjelenni. És az a mostani döntés, ami azt mondja, hogy igen, ezt végig tudjuk csinálni, ez minden egyes áldott nap megerősítést igényel. Megerősítést igényel azért is, mert a természetben olyan teljesen természetes, hogy a petéből lesz lárva, lesz báb, és majd lesz a lepke. Mi az Új Magyarország programjában – és itt a célról mindig beszélünk –, a lepkéről beszélünk. De ebben a folyamatban – és aki a biológiát ismeri, talán meg is erősít benne –, amikor a bábállapotba kerülünk, az körülbelül az a helyzet lesz, mint az a bizonyos államreform, amikor ellenségünk a kirúgott köztisztviselő, ellenségünk még az a szerencsétlen állampolgár, akinek ígértük, hogy majd lepke formájában megkapja azt a csodálatos jó szolgáltatást. De nem jó szolgáltatást fog konkrétan kapni, hanem egészen egyszerűen nem intézik el az ügyét. Ezt a helyzetet a politikában sajnos úgy is meg lehet oldani, ami a természetben is előfordul: van, amikor rálépnek a bábra. Abból már nem lesz lepke. Ez azért is fontos, mert sokan emlegették, hogy a sértettek – meg emlegette Veress Jóska azt, hogy külön-külön alkukat kell kötni. Igen. Tehát külön-külön kis alkukat kell kötni a lebonyolításért. És külön-külön kis programok kell hogy legyenek az egyes sértetti körök problémájának a kezelésére. Enélkül az elmúlt jónéhány év tapasztalata alapján azt tudom mondani, hogy nehéz lesz kitartani. Pedig ki kell tartanunk, mert tudjuk, hogy ez így lesz jó.
Kökény Misivel hadd vitatkozzak. A fenntarthatóság fogalmát ne vegyük már el a jövő nemzedékektől, ne vegyük el a környezetvédelemtől, és ne szorítsuk be az egészségügyre. Különösen nem úgy, hogy ez pénzügyi fenntarthatóság. Legyen a fenntarthatóság közös célunk, és hát azért kérjük az emberek felelősségét, ne csak az adóforintokat. Elnézést.
Ecsődi László:
Kedves barátaim, én úgy gondolom, hogy itt a frakcióülésen mindannyian tudjuk, hogy körülbelül miket kell csinálnunk. Bízom benne, hogy mire a gombot nyomjuk, a részleteket is jobban meg tudjuk ismerni, nem vakon kell vagy hűségből megnyomnunk a gombot. Én azt hiszem, hogy a társadalmi tűrés, most bármilyen jó eredményeket mutatna a közvélemény-kutatások, az első negatív hatásnál ez meg fog változni. Erre jobb, ha felkészülünk, de hogy ez a negatív hatás elviselhetőbb legyen a társadalom részére. Ahogy én látom, ezt mindenképpen amire törekednünk kell: hogy az emberek igazságérzetét ki kell szolgálni. Erre gondolok azt, hogy a minimálbéren bejelentett ügyvédmilliárdos vagyon, vagy bármilyen más szakmát mondok. Tehát a feketegazdaság ellen ha nem lépünk fel határozottan, akkor igazán nem lesz a társadalom partner velünk, hogy ezt meg tudjuk a programunkat valósítani.
És én szeretnék arról hallani azért, hogy a szegénység kérdésével hol lesz a szegénységküszöb. Változik-e ez, illetve a település összetételeknél én azért egy kis több biztatást szeretnék kapni arra, hogy ez a megszorítás nem a vidéket érinti elsősorban, hanem a vidék megmarad legalább olyan támogatottsági szinten, ahogy pillanatnyilag, mert ez a választás épp azt bizonyította, hogy ma még alapvetően a vidék csak az ígéreteinket kapta meg, és egy része mellénk tudott állni. Hogy ha ez valós támogatást kap, akkor talán egy nagyobb mértékű mellénk állást, és mellénk való állást fog jelenteni.
És egyetértek én a Veres Janival a bankok és a luxussal való felvetésében. Ugyanakkor azért abban mindenképpen szeretném, hogyha előrelépés lenne, hogyha a luxusgazdagodást azért nagyobb mértékben adóztatnánk, vagy valamilyen elvonást végre tudnánk hajtani. És mindenképpen kezelni kell azt, hogy azok az állami vállalatok, ahol milliárdos, tízmilliárdos adósságokat halmoznak fel folyamatosan, ott azért a vezetőknek nem biztos, hogy akkora végkielégítések és egyéb támogatások kellenek, mint a jelenleg vagy az elmúlt időszakban voltak.
És azért befejezésként, mert Ildikó inti, hogy a négy percbe beleférek, akkor szeretnék egy anekdotát elmondani nektek, hogy egy kicsit ma mindannyian úgy vagyunk, mikor a nagy politikus feldobja a talpát, és bekopog a Szent Péterhez. És mondja, hogy atyám, én szeretnék a mennyországba jutni, mert én életemben annyi jót tettem, hogy én csak oda való vagyok. Mondja neki a Szent Péter, hogy fiam, először el kell menned a mennyországba egy napot, utána a pokolba, és majd választhatsz. Tetszik neki a mennyország a lenge öltözékű angyalkák miatt. A pokol azért tetszik, mert teli van életkedvvel, vidámsággal, kaja, pia, nők, férfiak, kinek mi tetszik. Visszamegy a Szent Péterhez, mondja, atyám, hát én szégyellem magam, de úgy döntöttem, mégis a pokolba mennék. Megy a pokolba másnap, bekopog. A főördög elkapja, belevágja az üstbe, gyújt alá, ott jajgatás, sikongás, kosz, büdös, füst van. Mondja a politikus, hogy de főördög, tegnap itt voltam, oszt minden olyan szép volt. Ja, barátom, az a kampány volt, ma meg a valóság. Egy kicsit mi is így vagyunk.
Nyakó István:
Ez annyiban országos ügy, hogy szerintem az ország szégyene, hogy ha így marad. És azért gondoltam idehozni, mert amióta én a fenekemmel egy úton járok, én ilyennel nem találkoztam. Ez egy körzet, de lehet, hogy több helyen is van ilyen. Abaúj térsége, Cserehát. No kérem, ott települések tömegén tombol a nyomor. Ott nem fog problémát jelenteni az, hogy egy-két embert, húszezret, harmincat utcára teszünk, mert ott körülbelül tizennyolc éve senki nem látta a faluból, hogy felszáll a buszra, és elmegy dolgozni. Így nőttek fel generációk. Nem lesz probléma a vizitdíj se ilyen szempontból, ugyanis ha emeljük a közlekedési költségeket, nem fog tudni bemenni a városba az orvoshoz, és kiváltani az emelt árú gyógyszert, ugyanis abban a térségben körzeti orvosok, körzeti orvosi szolgálatok nincsenek meg. Eltűntek onnat az emberek. Csak a nyomor maradt. És arra gondoltam, hogy ha reformokról beszélünk, esetleg erről is szót ejthetünk majd a közeljövőben. De én a reformokat támogatom, de azért ez nagyon csúnya világ. Higgyétek el.
(A befejező rész következik)