Oldalak

2011. december 19., hétfő

Mihály János: Vajnaiéknak már rég nem marxizmus kell (I.)

Mihály János debreceni és megyei elnök hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.
Jelenleg már csak tízen vagyunk alapszervezeti tagok, mert elvileg három elvtársunk önmagát törölte a pártból, olyan szempontból, hogy egy éve nem fizetnek tagsági díjat. És ugye a szervezeti szabályzat feltételként szabja a párttagságnak azt, hogy legalább a tagsági díjat fizesse, még ha pártéletet nem is tud élni, de ezzel legalább hozzájárul a pártéletünkhöz.
Látja mindenki, hogy Debrecen városában hogyan állnak a dolgok, legalábbis ami a politikai oldalát illeti. Állnak a dolgok olyan szempontból, hogy hosszú évek sora óta nem tudtunk egyetlen tagfelvételt sem eszközölni, éppen ezért egy elöregedési útra álltunk rá, vagy léptünk rá. És beszédes az a szám, hogy jelenleg a párttagság, Debrecen város párttagságának az átlagos életkora 77,7 év. Tehát ebből az 59 évestől a 91 évesig mindenki benne van. És így sajnos a pártunk mozgósíthatatlan, és tulajdonképpen az összpártpolitikai megnyilvánulásunkhoz, akciókhoz szinte képtelenek vagyunk hozzájárulni. Nem beszélve a helyi demonstrációk szervezéséről. Nem beszélve a választások idején a kopogtatócédulák gyűjtéséről. Ezeket az embereket, idős embereket nem lehet arra kérni, hogy járják körbe a saját lakókörzetüket, vagy a várost vegyék a nyakukba, vagy a megyét vegyék a nyakukba, és szedjék a kopogtatócédulát. Már csak azért is, mert egy az, hogy ebben a semmilyen világban ki vannak téve mindenféle zaklatásoknak is, ha bekopogtatnak egy-egy lakásba. A másik pedig az, hogy nem látják az értelmét annak, hogy egyáltalán van-e olyan év, vagy választási év, ahol csak egy kicsi kis remény lenne, hogy legalább azt az egy százalékot át tudnánk lépni, vagy a két százalékot át tudnánk lépni. Nem is az öt százalékról beszélek, hanem csak a két százalékról, hogy valami anyagi – állami, központi anyagi támogatásban részesülhetnénk.
Úgyhogy jelen pillanatban én azt hiszem, hogy az alapszervezetünkről egy elvtársi-baráti társaság címet lehetne adni, bár alapszervezet a neve – mégis azt mondom, hogy alapszervezeti élet, mint olyan, ennél az alapszervezetnél nem túlságosan fedezhető fel.
***
Köszönjük szépen, Laci, a hozzászólásodat. Mi is megköszönjük nektek, hogy ilyen jó partneri, elvtársi kapcsolatban jeleskedő partnerek voltatok a számunkra. Hisz tulajdonképpen egy alapszervezethez tartoztunk, egy megyéhez tartozunk. Jelenleg is még egy megyéhez tartozunk. És ez természetes dolog volt, hogy ha egymást megtiszteljük azzal, hogy ha valamilyen rendezvény van, akkor azokra elmenjünk, és képviseltessük a párttagságot, és azt a politikát, amit mi – legalábbis személy szerint a párttagságunk nevében is mondhatom, gondolom – felvállaltunk eddig, ahogy te is mondtad. Ez pedig a marxista-leninista párt elvei: azok, amelyeket mi képviseltünk.
Csak egy picit visszatérve a múltra, és utána a jelenbe jövünk vissza. Mondtad, hogy mik történtek veletek is annak idején az előző pártban, majd a megváltozott pártban is. Én már a Thürmer-féle párthoz nem kanyarodnék vissza, mert annak már nincs értelme. Az már egy történelem. Nem tudom, hogy a történelem melyik helyén foglal helyet jelen pillanatban, de még élnek talán ők is.
Hanem én azt mondanám, hogy amikor kongresszusról kongresszusra elmentünk – Rákosi Lajos barátommal jártunk fel a kongresszusra – és minden alkalommal felszólaltam. Egyetlenegy kongresszus volt, amelyiken nem szólaltam fel, azon éppen Margó volt ott, de ő felszólalt azon a kongresszuson. De minden egyes kongresszuson felszólaltam, hogy vegye észre ez a párt, hogy tizenhárom – akkor még tizenhárom baloldali civil szervezet volt az országban – és ezt a tizenhárom baloldali civil szervezetet fel kellett volna ennek a pártnak vállalnia úgy, hogy az élére állni ennek a civil szervezetnek. És hogyha nem is tagozódtak volna be a pártba, de legalábbis legyen egy ideológiája annak a civil szervezetnek, hogy mitől is vallja magát baloldalinak. Mert ez a legborzasztóbb dolog nálunk, hogy egyszerűen azt mondjuk magunkról, hogy baloldaliak vagyunk, és azt se tudjuk, hogy mit is jelent az. Mert nem is lehet tudni, mert a baloldaliság maga egy nagy katyvasz. Ugye ahol amelyik pártnak nincs ideológiai alapja, az csak egy elkenődő jobboldali vagyok, vagy baloldali vagyok – erre mindent rá lehet fogni, erre mindent rá lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy na, akkor milyen is vagy hát, ugye.
És ugye abban az időben még meg voltak szabva a felszólalási időpontok, ugye öt percben korlátozták az időt, a felszólalási időpontot. És én akkor is elmondtam, fel is soroltam annak idején a tizenhárom civil baloldali szervezetet – kiemelve a Marx Károly Társaságot, akit úgy kellett volna beterelni ebbe a pártba, de ne szó szerint értsétek. De legalábbis elvi-ideológiai szempontból beterelni ebbe a pártba, hogy az ideológiát a mai viszonyokra építve folytassa tovább. Mert ugye a marxizmus nem befejezett tény, hanem azt mondta, hogy azt mindig az adott politikai helyzethez, politikai viszonyhoz hozzá kell alakítani. Erre a Marx Károly Társaság ezer százalékban alkalmas lett volna, mert kiváló filozófusok, kiváló közgazdászok, kiváló történészekkel volt teletűzdelve, és én ezt az ő kongresszusán is elmondtam. És sajnos azt a tapasztalatot kellett leszűrnöm, amikor már az utolsóelőtti kongresszuson el is mondtam, hogy sajnos csalódnom kellett ezekben a baloldali civil szervezetekben – azért, mert mindenki a saját maga kis pecsenyéjét sütögeti. És nem hajlandó egyfajta eszmeiségért, egyfajta eszmei megnyilvánulásokért vagy politikai álláspontokért kiállni, hanem ezeknek tudvalevő: általában a vezetőjük nyugdíjas emberek voltak, beszedték a tagsági díjat, és egy kis nyugdíjkiegészítés csurrant-cseppent belőle. Szóval nem voltak ezek igazi baloldali szervezetek. Vagy lehet, hogy baloldalinak éppen lehetett volna mondani, de irányultságukban egyetlen ideológiát nem mertek úgy felvállalni, ami alapján a Magyarországi Munkáspárt 2006 is az élére állhatott volna ezeknek a civil szervezeteknek, és vezette volna, már tömegpárt lehetne azóta a Magyarországi Munkáspárt 2006-ból.
Még egy utolsó gondot egy kongresszusról, és utána rátérek a saját kongresszusunkra. Emlékezzetek vissza: Lajos, te is ott voltál, akkor még a Kovács Máté volt ott azon a kongresszuson, ahol felvetődött a párt nevének a megváltoztatása. Tehát az utolsó előtti kongresszuson, amikor felvetődött a párt nevének a megváltoztatása, ugye a szolnokiak beterjesztették azt, hogy legyen a Demokratikus Szocializmusért a neve az új pártnak. Lementünk, nem a szószékhez, ott a szószék melletti kis placcon álldogálva, Kovács Máté is, jómagam is, és elmondtuk, hogy elhatárolódunk ettől a demokratikus szocializmus felvállalásától, mert ez egy… igen, Bársony Margit volt ennek az előterjesztője Szolnokról – elhatárolódunk tőle azért, mert ez messze áll a marxista eszméktől, mert a demokratikus szocializmus, az a szociáldemokrata párt jobbszárnyának volt a politikai szárnya. Tehát ebből világosan kiderült, hogy a Vajnai-féle irányított párt el akar térni a marxizmus eszmeiségétől, és át akar térni a szociáldemokrata, annak is a jobbszárnyának a Kéthly Anna-féle jobbszárnynak az irányelvére.
Ezt én ott kifogásoltam erőteljesen. Ott is megszabták az időpontot, rám is szóltak, hogy most már letelt az idő, fejezzem be. És ezekre ott a kongresszuson választ nem adott senki. Ki se tértek ezekre a válaszokra, abbamaradt minden, és akkor maradt egy katyvasz tulajdonképpen azután a kongresszus után. (A befejező rész következik)

2011. december 18., vasárnap

Mindenki lehet elnök, csak Vajnai ne legyen - mégis az lett


Kovács Lászlónak, a polgári MMP 2006 volt elnökének hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.

Alapszervezetünk megdöbbenve vette tudomásul azt, hogy minden előzetes értesítés nélkül a KB-tagunk és kongresszusi küldöttünk nem kapott meghívót a kongresszusra, és ebből az alkalomból felhívtam a Borsod megyei elnököt, a Molnár Miklós elvtársat, aki szintén úgy nyilatkozott telefonba nekem, hogy ő sem tud róla. De ami ettől még furcsább, az, hogy ő elnökségi tag is. Ezért még akkor este én egy nyilatkozatot tettem közzé, ezt viszont úgy érzem, hogy szó szerint felolvasom nektek.
„Nyilatkozat. Kiléptek a polgáriak az MMP 2006-ból. Az internetes hálószemünkhöz az MMP 2006 szombati kongresszusa előtt az alábbi nyilatkozatot juttatta el a Magyarországi Munkáspárt 2006 polgári (Hajdú-Bihar megye) alapszervezete, amely kijelenti, hogy egyöntetűen kilép a pártból a pártelnök szervezetiszabályzat-ellenes tevékenysége és a pártdemokrácia súlyos megsértése miatt. Kovács László volt alapszervezeti titkár.”
A másik nyilatkozat:
„A Magyarországi Munkáspárt 2006 polgári (Hajdú-Bihar megye) alapszervezetének tagsága 2011. november 25-én pénteken, a kongresszus előtt egy nappal úgy döntött, hogy egyöntetűen kilép a pártból a pártelnök szervezetiszabályzat-ellenes tevékenysége és a pártdemokrácia súlyos megsértése miatt.
Közben a Hajdú-Bihar megyei alapszervezet értekezletet hívott össze decemberre, ahol egyebek között tárgyalni fogja a mi kilépési szándékunkat – és lehetséges, másét is. Ennek időpontjáig kilépésünk nem tekinthető hivatalos, formálisan is megvalósult ténynek. Mindazonáltal a polgári alapszervezet olyan pártelnökkel, aki súlyosan megsérti a szervezeti szabályzatot, lábbal tiporja a pártdemokráciát, nem tud, nem is akar együtt dolgozni. Így felszólítja őt, Vajnai Attilát, hogy azonnali hatállyal hagyja el a Magyarországi Munkáspárt 2006-ot, távozzon az elnöki székből és a pártból is. Amennyiben ezt nem teszi meg, a polgári alapszervezet azonnali hatállyal, véglegesen és visszavonhatatlanul kilép a pártból, mert ilyen személlyel, mint Vajnai Attila, nem tud együtt dolgozni, egy pártban létezni. Két megoldási lehetőség áll előttünk: vagy Vajnai Attila távozik, vagy az alapszervezetünk távozik a pártból. Ismerve Vajnai Attila személyiségét és eddigi pártbéli tevékenységét, az előbbi variáció gyakorlatilag nem fog megvalósulni, ezért szinte bizonyos, hogy nekünk kell lépnünk, és kilépnünk a pártból.
Vajnai Attila diktatórikus módszereket próbál a pártban megvalósítani. Megsértette a pártdemokráciát azzal, hogy a szabályosan megválasztott kongresszusi küldötteket úgy engedte csak be a kongresszusra, hogy a már bentlévő küldötteknek tette fel szavazásra azt a kérdést, hogy a még kint lévő küldöttek bejuthatnak-e a kongresszusra. Holott a szervezeti szabályzat előírja, hogy amikor meg vannak választva a kongresszusi küldöttek, azok a következő tisztújító kongresszusig küldöttnek tekintendők.
Továbbá a szabályosan megválasztott küldöttek helyett olyan személyek voltak jelen a kongresszuson, akik nem tagjai a pártnak. A párt szervilis sajtója (A Mi Időnk) által a kongresszusnak nevezett tanácskozást a mi véleményünk szerint nem lehet kongresszusnak nevezni, mert azt nem előzte meg semmiféle pártvita, a párttagság nem tárgyalta meg a kongresszus elé kerülő anyagokat. Sőt a párttagság többsége nem is tudott arról, hogy egyáltalán a párt kongresszust tart.”
Ez a hivatalos dokumentáció, ami felkerült a kommunista.net-re. Vajnai Attila – mert nekem nem elvtársam innen tovább – majd lépjen.
Ehhez: akik ismertek, tudjátok, hogy itt le van írva, hogy mi történt korábban. Hogy 2002-ben Vajnai elvtárs – már elnézést, hogy ilyen kifejezést használok – Vajnai Attila már megtette az első lépést afelé, hogy ő hogyan is tudja értékelni a pártdemokráciát. Úgy értékelte a pártdemokráciát, hogy a 2002-es megyei küldöttértekezletre mint országos pártelnök kijött, és engedélyezte annak megtartását azok után is, hogy az akkori megyei alelnök, azaz szerény személyem – a debreceni hármas és kettes alapszervezettől kapott 25 aláírás bizonyításával bizonyítottam, hogy nem voltak demokratikus módon és úton megválasztva az ott jelenlévő küldöttek. Ezért felszólítottam ott a küldöttgyűlést, hogy a küldöttgyűlést rekesszük be, s amíg szabályosan a küldöttek meg nincsenek választva, addig ne. Vajnai Attila ezt azzal hárította el, hogy nem lehet már eltolni ezt az időpontot, mert hisz az utolsó időben vagyunk, kongresszus előtt. De azt mondtam, hogy nem az számít, hogy mennyivel vagyunk kongresszus előtt vagy kongresszus után, hanem az számít, hogy tartsuk be a pártdemokráciát, tartsuk be a szervezeti szabályzatot. Ő ezt az előbb itt elmondottakhoz ragaszkodott.
Ekkor én – ugye a Kiss János elvtárs még ott volt – én mint levezető elnök, felálltam, és azt mondtam, hogy innen tovább én nem tudom vállalni ezt a tisztséget, mert én olyan küldöttgyűlést nem tudok levezetni, amely alapszabályellenes, szervezetiszabályzat-ellenes, és a pártdemokráciával ellentétes. És a Vajnai Attila akkor megígérte azt – és azért maradtam ott – hogy igen, akkor tartsunk egy tanácskozást, és akkor nem lesz választás. Elérkeztünk odáig, hogy megtárgyaltuk az anyagokat. Ugye kemény kritikát kapott a megyei elnöknő, Edelényiné, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a „Különfélék”-ben Tóth Ernő azt mondta, hogy akkor, elvtársak, most következik a megyei koordinációs bizottság választása. Erre én, mint levezető elnök, bejelentettem, hogy erről nem szavaztunk, innen tovább a küldöttgyűlést én nem tekintem küldöttgyűlésnek. S felálltam, és otthagytam. Aki ott volt, tudja, hogy az összes vidéki alapszervezet vezetői mind jöttek velem együtt.
Tehát innentől kezdve Vajnai Attila, a Központi Bizottságból kiküldött alelnök pártszerűtlen, jogszerűtlen, szervezetiszabályzat-ellenes módon intézkedett. Mégis utólag tudomásomra jutott, hogy megtörtént a választás. Ezzel én teljes mértékben nem tudtam azonosulni, ezért azonnali hatállyal az egész alapszervezetünk kilépett a pártból. Akkor is ugyanezt a lépést választottuk, mint most: azonnali hatállyal az egész alapszervezet tagsága.
Én otthon, amikor ez tudomásomra jutott – a Mihály elvtárs mondta, hogy de hát itt mégis választottak, hát hiába mondod nekem, hogy nem választottak. Mondtam neki, hogy hát nem választottunk. És úgy volt, ahogy a János mondja, hogy nem jól tudod, mert választottak. Ti elmentetek, de választottak. Tehát csodálkoztam, hogy hogy választhattak, mikor a vidéki elvtársak nem voltak ott, meg én se voltam ott, mint levezető elnök – hát akkor hogyan lehetett. Hát ha ilyen megtörténhetett, egy országos pártalelnök részvétele mellett, akkor itt kérem a véleményeteket, hogy hogyan lehet egy ilyen emberrel tovább dolgozni.
Amikor ez az új pártunk megalakult – és most már csak tényleg röviden – nagyon nagy erővel és nagy energiával kezdtünk a munkához. Mindaddig, amíg Fratanolo János volt az elnök, ebben a pártban minden tökéletesen és ragyogóan működött. (Közbeszólás: Így igaz.)
Akkor, amikor megtörtént a változás, már én kétkedéssel fogadtam, mert én nem tudtam elmenni a kongresszusra küldöttnek, bár küldöttnek akartak az elvtársaim, de éppen akkor betegeskedtem, és Viszokainét küldtem magam helyett. Elmondtam neki, hogy mindenki lehet, csak Vajnai Attila ne legyen pártelnök. Mert mondom, Viszokainénak mondtam, ő ugye akkor küldött volt, ott volt azon a megyei kob-on, és tudta, hogy Vajnai Attila hogy viselkedett a megyei küldöttgyűlésen. Erre ugye mi történt: Vajnai Attila meg lett választva.
Mindaddig, amíg nem jöttek sorba azok az információk felém, hogy innen is az elvtársak, onnan alapszervezetek, egyszerűen hagyják ott a pártot, egyszerűen kezdett érlelődni énbennem is és a párttagságomban, hogy érdemes-e nekünk olyan szervezetben lenni, amely teljesen letért a marxista-leninista útról azzal, hogy most már a párttagság megkérdezése nélkül mindenkivel szövetkezik. Holott ahhoz, hogy a Zöld Baloldallal, ahhoz, hogy bármilyen szervezettel bármilyen együttműködést kössön – ahhoz már az elmúlt, még a tavaszi levelemben, amit körlevélként akartam elküldeni az országban; akkor lebeszéltek itt a megyei elvtársak – már akkor leírtam, hogy elvszerűtlen és pártszerűtlen volt az a módszer, hogy a párttagság megkérdezése nélkül akár a kongresszus, akár pedig a Központi Bizottság vagy az országos elnökség is dönthet. Mert egyedül döntési joga ilyen kérdésben csak a párttagságnak van. És a párttagságnak a döntő véleményét kell figyelembe venni. A pártkongresszus és a párt Központi Bizottsága, valamint a párt elnöksége csak a párttagság véleményét figyelembe véve dolgozhat. Amely párt nem ezt az utat követi, az vagy diktatórikus párt, vagy pedig teljesen letért a marxista-leninista útról.
Ez a bevezető, ennyit akartam elmondani még hozzávetőlegesen. Evvel szeretném befejezni, és annyit szeretnék mondani, hogy egyelőre mi ott mint egy baráti társaság, együtt maradunk, és majd megvárjuk, hogy ti hogy döntötök, és hogy merre és hogyan. Hát minél jobban szeretnénk, ha tovább is együtt tudnánk, mert veletek nagyon jól együtt lehetett dolgozni. Mert tényleg itt a polgári alapszervezet valamennyi tagja nevében csak a köszönetünket tudjuk kifejezni a debreceni alapszervezetnek ezért a jó és hatékony együttműködésért. És azt mondták, hogy külön köszönjem meg azt, hogy amikor rendezvényeink voltak, és meghívtunk, ott voltatok, és ezt nagyon-nagyon szépen köszönik, és elismerik a debreceni alapszervezet munkáját, és sok sikert kívánnak az alapszervezet munkájához.