Oldalak

2012. február 23., csütörtök

Barabás György: A baloldali kerekasztalnál ott lenne a helye a munkáspártoknak is


Klubrádió, Beszéljük meg! Bolgár György műsora, 2012. február 21., kedd, 16:55–17:05
***
Barabás György: Halló, jó napot kívánok, Bolgár úr, Barabás György vagyok.
Bolgár György: Jó napot kívánok.
Barabás György: Örülök, hogy ma már végre sikerült adásba kerülnöm, mert tegnap sajnos nem jött be. Én a Thürmer-féle Munkáspárthoz szeretnék hozzászólni.
Bolgár György: Igen.
Barabás György: Azt kérdezném öntől, hogy nem érzi úgy, hogy kicsikét túlzás, amit ön a Munkáspárttal kapcsolatosan állít?
Bolgár György: Mit állítok?
Barabás György: Hát azt, hogy szélsőséges, meg azt, hogy nincsen támogatottsága…
Bolgár György: Hát nézze, a támogatottságot könnyen lehet igazolni: nincs. Praktikusan nincs. Hogy szélsőséges, azon nyilván lehet vitatkozni. Szerintem aki azt mondja, hogy ezt a mostani rendszert meg akarja – nem változtatni, hanem lényegében ki akarja cserélni egy állami típusú szocializmusra – az legalábbis…
Barabás György: Nézze, a Munkáspárt húsz éve ugyanazt mondja. El kell olvasni a programját. Teljesen demokratikus. A társadalom többségének az érdekeiért kíván fellépni.
Bolgár György: Jó. Ez eddig nem demokratikus. Mindenki azt mondja, hogy a társadalom többségének érdekeit akarom képviselni. A kérdés az, hogy hogyan? Milyen rendszerben? Milyen rendszerben?
Barabás György: Jó. Jelenleg teljesen demokratikus körülmények között, parlamenti választás útján.
Bolgár György: Na de az rendben van – jelenleg a Jobbik is így csinálja.
Barabás György: Igen, de egyébként önöknek is ebben nagy felelőssége van, tehát a médiának. Ezt úgy értem, hogy nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez. Na most, hogyha nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez, nem tudja elmondani a véleményét, programját. Így az emberek nem ismerik meg.
Bolgár György: De ezek szerint ön jól ismeri, talán ennek a pártnak tagja is, mintha azt venném ki, nem?
Barabás György: Nem. Nem vagyok tagja, szimpatizánsa vagyok, illetve voltam tagja.
Bolgár György: Na jó. Akkor elmondhatja nekünk, hogy mi az, amit ez a párt képvisel, mitől demokratikus ez, és miért kellene, hogy minél többször megszólaljanak. Én hallgatom.
Barabás György: Hát nézze. A kapitalizmus ellen való fellépés, az önmagában nem bűn.
Bolgár György: Nem. Ez önmagában nem bűn. Csak a dolgok összefüggnek.
Barabás György: És én azt gondolom, hogy ha már szélsőjobb vagy szélsőbal között kell választani – egyébként nem szélsőbalos –, de ha már a kettő közül, akkor már inkább a szélsőbal. Egyébként figyelmébe ajánlom a Szabadság újságot is.
Bolgár György: Igen, de szeretnék nem választani. Igen. Szeretnék nem választani, de azért annyiban hajlamos vagyok ennyiben legalább elvileg igazat adni, hogy amikor szélsőjobbról rasszista, származási, születési alapról osztályoznak ki embereket, az kicsikét rosszabbul és kíméletlenebbül hangzik, mint hogyha valaki azt mondja, hogy én a kapitalista rendszert akarom kicserélni egy másikra, mert a magántulajdonban nem hiszek.
Barabás György: Azonkívül mostanság szokás a kommunizmust összemosni a fasizmussal.
Bolgár György: Már micsodát, a kommunizmust? Azt szokás, igen.
Barabás György: A kommunizmust és a fasizmust szokás összemosni. Holott deklaráltan kommunizmus egyetlen országban sem volt. Kubában sincs. Jelenleg ennek építése folyik, ezen az úton haladnak.
Bolgár György: Ez igaz. De ez a kommunista cél mégiscsak benne van, és ráadásul ezt a kommunista célt úgy akarják elérni, hogy a demokráciát kizárják. Egy párt uralma, és ők mondják meg, hogy mit szabad és mit nem, hogy kell elérni ezt a kommunista utat. Ebből következően diktatúra van Kubában is, és az volt a ’17-es forradalom után a Szovjetunióban is, és később számos szocialista országban is. Ez a probléma, ezen az alapon lehet összemosni a fasizmussal és nácizmussal. Sok szempontból persze alaptalanul, mert a kettő nem ugyanaz. Attól…
Barabás György: A másik, hogy nemzetközileg el van ítélve a fasizmus, ugye. Tehát a fasizmus nemzetközileg elítélt…
Bolgár György: Igen. Hát azért elítélik a kommunista diktatúrákat is, nem is alaptalanul, hiszen ezek egyike-másika nagyon súlyosan, hatalmas tömegeket gyilkolt meg. Tehát egy gyilkos diktatúra volt, voltak egészen kirívó…
Barabás György: Hát, azért a Kádár-rendszert nem venném annak, jó?…
Bolgár György: A Kádár-rendszerben is ’56 után sajnos voltak törvénytelen…
Barabás György: Hát megtorlások voltak, de azért vegyük már figyelembe azt is, hogy az elmúlt húsz évben hányan fagytak meg az utcán…hányan haltak éhen… gyakorlatilag a mai politikai rendszernek az urai… azok is tömeggyilkosságot követtek el. Ilyen értelemben.
Bolgár György: De hát ilyen értelemben…
Barabás György: Ha ezt nézem… csak ez enyhébb formája, úgymond.
Bolgár György: Igen. Mondjuk ez gondatlanságból elkövetett dolog. Ez az egyik, a másik… de az, hogy a diktatúrákban hány vétlen és nem számontartott egyéb áldozat volt, nem csak az, akiket a bíróság végeztetett ki… azt pedig nem tartották számon. Hogyha akkoriban is megfagytak emberek – márpedig nyilvánvalóan megfagytak –, arról nem írt az újság, nem beszélt a rádió, mert akkor erről nem lehetett… Úgyhogy biztos voltak akkor is, és akkor sem volt Magyarország egy olyan ország, ahol nem volt szegénység. Más kérdés, hogy kisebbek voltak a különbségek.
Barabás György: Igen. Tehát az életszínvonalat meg lehet nézni összehasonlításban az akkorival, a mostanival.
Bolgár György: Meg lehet nézni sok minden szempontból. Nem könnyű egyébként az összehasonlítás. Az biztos, hogy a társadalmi különbségek nagyon erőteljesen megnőttek. És erre lehet mondani… még hajlamos vagyok igazat is adni önnek: ez nem igazságos. Jobb volna egy igazságosabb, nagyobb egyenlőségen alapuló kapitalizmus. Csak az a baj, hogy a magántulajdonra épülő kapitalista rendszerben – ebbe bele van építve az, hogy nagyok a különbségek. Mert ha valakinek van képessége, tudása, szerencséje, tehetsége, szorgalma, akkor lehet, hogy irdatlan pénzeket fog keresni, és nagyon nehéz olyan rendszert teremteni, hogy ezt a sok pénzt elvegyék tőle, és odaadják annak, aki esetleg nem szorgalmas, nem is tehetséges, nem is jól dolgozik, viszont nagyon keveset keres. Ez se volna igazságos, de a különbségeket kéne valóban csökkenteni.
Barabás György: Jó. Hát akkor ebben megegyezhetünk. És én bízom a demokratikus választásokban.
Bolgár György: Hát abban én is. És abban is persze – és ez már mondjuk egy jó pont volna akár a Kommunista Munkáspártnak is –, hogy ha nyerne – ennek a valószínűsége jelenleg nulla – egy ilyen választáson, nem jelentené a demokrácia, a többpártrendszer felszámolását. Nem akarná egypártrendszer útján megváltoztatni az általa nem szeretett kapitalista társadalom…
Barabás György: Ön ilyet olvasott?
Bolgár György: Nem, csak a történelemben láttam ilyet.
Barabás György: Ja, a történelemben. Mert nem mindegyik követi ám azt, ami a Rákosi-rendszerben volt. Tehát nem tudnám azonosítani avval, az akkor elkövetett hibákkal a mostani pártot.
Bolgár György: Nézze. Még a sokak által mostanában nagyon dicsért kínai rendszer is, ahol a kommunista párt vezeti az országot, az sem viseli el a többpártrendszert. A kapitalizmust már többé-kevésbé beengedte, de az egypártrendszer nincs fellazítva. Nincsenek versengő pártok. Nincsenek versengő nézetek. És ez biztos, hogy nem jó, nem igazságos, nem emberi – ez egy elnyomó rendszer, tele nagyon sok rossz vonással. Annak ellenére, hogy Kína egy sikeres országgá vált.
Barabás György: Úgyhogy én úgy gondolom azért, hogy a Bakában ott van a helye a munkáspártoknak is. Ez az én véleményem…
Bolgár György: Hát ön úgy gondolja, de az MSZP meg nem így gondolja a kezdeti bizonytalankodás után.
Barabás György: Jó, hát az MSZP… jó, hát egyébként... jó. Köszönöm szépen akkor.
Bolgár György: Én is köszönöm. Viszonthallásra.
Barabás György: Viszonthallásra.

2012. február 18., szombat

Budapest felszabadulásának emlékére


2012. február 12-én a Magyar Szocialista Munkáspárt koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a rákospalotai temető szovjet hősi emlékművénél. Megemlékező beszédet mondott Barabás György, a MIKSZ főtitkára. A megemlékezést követően koszorút helyezett el az MSZMP, a Kádár János Baráti Kör, a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti szervezete és a MIKSZ. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a megemlékező beszédet.
***
Kedves elvtársak!
Azért jöttünk ma el ide, hogy megemlékezzünk Budapest felszabadulásának 67. évfordulójáról. A harcokban szovjet katonák százezrei ontották vérüket hazánk felszabadulásáért. Száznegyvenezer szovjet katona nyugszik magyar földben.
A felszabadulással történelmünk új korszaka kezdődött. Új hajnal hasadt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány és az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásával létrejöttek az új, demokratikus magyar állam alapjai. A nagytőkések, a tíz- és százholdas nagybirtokok urai, a magyar dzsentrik, szolgabírák és csendőrök Magyarországa helyén új országot – a munkásság, a parasztság, a dolgozó értelmiség országát – kezdte építeni a felszabadult magyar nép.
Felszabadulásunk örömteli napjait a legsúlyosabb nemzeti tragédia színei árnyékolták be. A német és a magyar uralkodó osztályok bűnös, népellenes háborúja az országon mély sebeket ejtett. A német fasiszta csapatok és magyar vazallusaik lerombolt gyárakat, felperzselt falvakat és városokat, letarolt szántóföldeket, felrobbantott hidakat hagytak maguk mögött. Még súlyosabb volt az emberveszteség. Több mint egymillió ember, katona és civil, munkaszolgálatos halt meg a frontokon, a haláltáborokban, a bombázások során. Százezrek kényszerültek az ország elhagyására, estek hadifogságba, vagy menekültek Nyugatra. A magyar kommunisták a háború legtragikusabb, legkilátástalanabb napjaiban is hitet és erőt öntöttek az erőtlenekbe és hitetlenkedőkbe. Bátran hirdették: „Lesz magyar újjászületés!”
1946-ban, a kommunista párt első legális kongresszusán kiadták a történelmi jelentőségű jelszót: „Nem a tőkéseknek, hanem a népnek építjük az országot!” Új történelmi perspektíva nyílt meg a magyar nép előtt, aki Ady Endre szavaival végre elmondhatta:
       „Ez az ország a mi országunk,
        Itt most már a mi kezünk épít.
       Tobzódtatok, tobzódtatok,
       Éppen elég volt ezer évig.”

A felszabadulással elkezdődő új történelmi korszak új kihívásokat jelentett népünk számára. A szocializmus építésének elkezdéséhez új és nehéz feladatokat kellett megoldani. „De csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” A járatlan úton az új feladatok mellett meg kellett küzdeni a múlt terhes örökségével, a reakció ellenállásával, a sokévtizedes nacionalista, fasiszta lélekmérgezés hatásával, a régi szokások és beidegződések tehetetlenségi erejével, sokak bizalmatlanságával és kishitűségével.
Fejlődésünket politikai válságok is megtörték. A megtorpanások, kitérők, válságok ellenére a felszabadulást követő évtizedek a dolgozó osztályok számára a társadalmi felemelkedés évtizedei voltak. Megszűnt a munkanélküliség, és érezhetően javultak a munka- és életkörülmények. A nyomornegyedek helyén új lakótelepek épültek. A tanulás, a továbbtanulás, a művelődés lehetősége szélesre tárult a dolgozók és gyermekeik előtt. Általánossá vált a társadalombiztosítás, az ingyenes egészségügyi ellátás, az öregségi nyugdíj, a csecsemőgondozás. Korszerűsödött és fejlődött az ipar és a mezőgazdaság. Életünk nem volt ugyan felhőtlen, sok mindenben szenvedtünk hiányt, újratermelődött a bürokrácia, a karrierizmus és sok más visszásság, problémáinkra nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást, gyakran tévelyegtünk, de a társadalmunk fejlődése előrehaladt. A dolgozók tömegei szociális biztonságban éltek és gyarapodtak.
Ezt a folyamatot szakította meg a rendszerváltás, amely kevesek számára gyors meggazdagodást, a többség számára pedig tömeges munkanélküliséget, létbizonytalanságot, kizsákmányolást, növekvő szegénységet hozott. Évtizedekkel esett vissza az ipari és mezőgazdasági termelés. Meredeken csökkentek a reálbérek, a nyugdíjak reálértéke. Leépültek a szociális, egészségügyi ellátások, a tanulási, művelődési lehetőségek. Rövid idő alatt négy évtized munkájának eredményét lerombolták.
A felszabadulással elkezdődött új történelmi korszak emlékét is ki akarják törölni a nép emlékezetéből. A felszabadulást megszállásnak keresztelik át. Az új történelmi korszakot „történelmi kisiklásnak” tüntetik fel. A szocializmust „a XX. század legnagyobb hazugságának”, a létező szocializmust „államkapitalizmusnak” nevezik.
Ne engedjük elvenni tőlünk történelmünket! Amíg a hat évtizede születő új történelmi korszak vívmányainak emlékét megőrizzük, és hibáinkból, kudarcainkból tanulunk, addig a remény is él: „Lesz még egyszer ünnep a világon.”
Dicsőség és tisztelet a felszabadulásunkért elesett szovjet hősöknek!