Jogerős ítélet: az MSZMP használhatja újpalotai helyiségét

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 72.Pf.640.640/2013/7. ítélete

***

A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság

a dr. Eperjesi Tímea ügyvéd (1111 Budapest, Bartók Béla út 62. II/2.) által képviselt Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat (1153 Budapest, Bocskai u. 1-3.) felperesnek a Karsai András meghatalmazott által képviselt Magyar Szocialista Munkáspárt (1119 Budapest, Etele u. 36/A. VIII/52.) alperes ellen helyiségkiürítés iránt indított perében a Budapesti IV. és XV. Kerületi Bíróság 2013. október 11. napján kelt 9.P.XV.21.085/2013/4. számú ítélete ellen a felperes által 5. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett rendelkezését azzal hagyja helyben, hogy a le nem rótt 15.000,- (tizenötezer) Ft kereseti és 21.000,- (huszonegyezer) Ft viszontkereseti illetéket az állam viseli.

A le nem rótt 15.000,- (tizenötezer) Ft fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás:

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 nap alatt a Budapest XV. kerület Szentkorona utca 11. szám alatti ingatlan felülzárását szüntesse meg, és ezáltal biztosítsa az alperesnek a helyiségen fennálló zavartalan birtoklását. Rendelkezett arról, hogy a kereseti és viszontkereseti illetéket az állam viseli.

A megállapított tényállás szerint a felperes tulajdonában lévő Budapest, XV. kerület Szentkorona utca 11. szám alatti 121 m²-es ingatlan használója a 2000. július 3. napján megkötött határozatlan időre szóló szerződés alapján az alperes. Az alperesnek 2010 novemberében 1206,- forint díjhátraléka állt fenn, mert a használati díjakat rendszertelenül és hiányosan fizette. A felperes 2010. november 8. napján a helyiséget felülzárta, mivel ott jogosulatlan személyek tartózkodtak. Az alperes ezután csak a felperesi alkalmazott jelenlétében tudott a helyiségbe bejutni, használati díjat nem fizetett. A felperes a 2012. március 24. napján kézbesített nyilatkozatával felszólította az alperest 10.671,- forint bérleti díj 8 napon belüli megfizetésére, majd ennek elmaradása következtében a bérleti jogviszonyt 2012. május 31. napjára felmondta. Közölte, hogy amennyiben az alperes a hátralékát 2012. május 31. napjáig megfizeti, kérheti a bérleti jogviszony helyreállítását.

Az alperes a hátralékot rendezte, majd ezt követően ismételten nem fizetett használati díjat.

A felperes keresetével a helyiség kiürítésére, és 7.579,- forint, valamint ennek 2013. szeptember 1-től járó késedelmi kamatai, 2013. október 1-től pedig havi 696,- forint használati díj fizetésére kérte kötelezni az alperest. A keresetét a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 20. §-ára, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 193. § (1) bekezdésére, és a szerződés 7.1. pontjára alapította.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Nem vitatta, hogy a díjhátralékot a felszólításban megadott határidő után egyenlítette ki. Álláspontja szerint a felperest azért nem illeti meg használati díj, mert 2010. november 8. napja óta a helyiséget nem tudja használni.

Az alperes az általa indított viszontkeresettel kérte a felperes kötelezését a felülzárás megszüntetésére, és az alperes zavartalan birtoklásának biztosítására.

A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság a keresetet alaptalannak, a viszontkeresetet alaposnak találta. Abból indult ki, hogy a felek jogviszonyára a köztük létrejött használati szerződés volt irányadó, ami szerint a felperest felmondási jog illette meg abban az esetben, ha az alperes a használati díjat a fizetésre megállapított időpontig felszólítás ellenére nem fizette meg. Megállapította, hogy az alperesnek 2010. november 8. napján 1206,- forint díjhátraléka volt, és a felperes felmondása a Ltv. 24. és 25. §-ában foglaltaknak megfelelt, az alakilag érvényes volt. Következtetése szerint viszont a felmondás érdemben nem volt jogszerű, mert az azt megelőző felszólításban a felperes olyan időszakra járó használati díj megfizetésére is felhívta az alperes, amely időszakban a felülzárás miatt az ingatlant nem tudta használni.

Kiemelte, hogy a felszólításban foglalt összegnek pontosnak kell lennie, különben a felszólítás nem felel meg a Ltv. 24. és 25. §-ában, valamint a szerződés 7.1. pontjában foglaltaknak. Amennyiben ugyanis nem a tényleges hátralék alapulvételével történik meg a felszólítás, a használó olyan helyzetbe kerülhet, hogy a felmondás elkerülése végett a tévesen meghatározott hátralékot is meg kellene fizetnie. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint ez nyilvánvalóan nem lehetett a jogi szabályozás célja.

A felperes hátraléki kimutatása alapján állapította meg, hogy a felszólítás a felülzárás idejére is díjkövetelést tartalmazott. Ezen időszak alatt viszont az alperes a használattal nem tudott élni. Az elsőfokú bíróság szerint a használattal nem minősül egyenértékűnek az, hogy az alperes ingóságai a helyiségben maradtak, és az ingatlanhoz a felperes jelenlétében hozzáférhetett. Megállapította, hogy a felülzárás az alperesi használatot akadályozta, ezért erre az időre a felperes díjat nem követelhet, a felmondás során az erre az időre fennálló követelésére nem is hivatkozhatott. Megjegyezte, hogy a szerződés 7.2. pontja szerint a felperes akkor zárhatja ki egyoldalúan a használatból az alperest, ha a helyiséget nem pártpolitikai és érdekképviseleti céllal használja. A felülzárás viszont arra figyelemmel történt, hogy a felperes idegeneket észlelt, amit nem követett felmondás.

A viszontkereset elbírálása során abból indult ki, hogy miután a felmondás nem vezetett eredményre, a felperes köteles a szerződésben foglalt használatot biztosítani az alperes részére. A felülzárás viszont a felperes számára egyoldalúan teremt olyan jogosítványt, ami csak az alperesi szerződésszegés esetén korlátozhatja a használatot. Figyelemmel azonban arra, hogy a szerződésszegés esetére kikötött szankció a felmondás is, különös gonddal kell eljárni a felülzárás során.

Az elsőfokú bíróság szerint nem lehet jogszerűnek tekintetni az olyan felülzárást, ami évekre akadályozza a helyiség használatát felmondás nélkül. Ez az intézkedés ugyanis nem tekinthető a felmondást és a kiürítést helyettesítő eljárásnak.

A díjhátralék iránti követelést azért utasította el, mert az alperes a 2010. november 8. napjáig fennállt hátralékát rendezte.

A kereseti és a viszontkereseti illetékről az illetékekről szóló 1990. XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 5. § (1) bekezdésének b) pontja, és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (a továbbiakban: Kmr.) 14. §-a alapján rendelkezett.

Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Kérte az elsőfokú ítélet akként való megváltoztatását, hogy a bíróság kötelezze az alperest a perbeli helyiség elhagyására, és annak a felperes kizárólagos rendelkezésére bocsátására. Kérte továbbá, hogy a másodfokú bíróság az alperest marasztalja a perköltségben. Fellebbezését arra alapította, hogy az alperes a felülzárás ellenére az ingatlant bármikor használhatja, a felperes biztosította számára a bejutás és ott tartózkodás korlátlan lehetőségét. Az alperes azonban ezzel nem kívánt élni, illetve azt, hogy kívánt volna, a per során nem bizonyította.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Kiemelte, hogy a perrel érintett időszakban 2010. szeptember végéig fizette a díjakat, és csak október hónapra nem fizetett. Ezt követően azonban rendszeresen teljesítette a díjfizetési kötelezettségét.

A fellebbezés alaptalan.

Fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett az elsőfokú ítélet viszontkeresetnek helyt adó rendelkezése, továbbá a 7.579,- forint használati díj, és késedelmi kamatai, valamint 2013. október 1-jétől havi 696,- forint használati díj megfizetésére kötelezés iránti keresetet elutasító rendelkezése. Ezért ezt a másodfokú bíróság, figyelemmel a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 228. § (4) bekezdésére nem érintette, és az elsőfokú ítéletet kizárólag a fellebbezési kérelem korlátai között bírálta felül.

Az elsőfokú bíróság a tényállást a jogvita elbírálásához szükséges mértékben feltárta. A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság érdemi döntésével, annak indokait azonban a felek közötti szerződés minősítése tekintetében az alábbiak szerint pontosítja.

Az elsőfokú bíróság megállapítása értelmében a felek között használati szerződés jött létre. A felek a szerződésüket valóban helyiséghasználati szerződésként nevesítették, annak megítélésénél azonban, hogy a felek közötti szerződés milyen típusú jogviszonyt hozott létre, nem a szerződés elnevezéséből, hanem az abban foglalt jogosultságokból és kötelezettségekből kellett kiindulni.

Egyértelmű volt, hogy a szerződés alapján a felperes köteles volt a helyiséget az alperes használatába adni, az alperes pedig díj fizetésére volt köteles. A szerződésben rendelkeztek annak időtartamáról is, miszerint az határozatlan időre szól. Mindezek alapján a szerződés a tartalma szerint a Ltv. 36. § (1) bekezdésére figyelemmel alkalmazandó 2. § (1) bekezdése szerinti helyiség­bérleti szerződésnek minősült.

Az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes által alkalmazott felülzárás időtartama alatt az alperes a helyiséget nem tudta rendeltetésszerűen használni. A felperes ugyanis azzal, hogy nem tette lehetővé a bérleménybe a korábbi módon való bejutást, és arra az alperesnek csak a felperes közreműködésével volt lehetősége, egyértelműen korlátozta az alperes használati jogát. Ebből a szempontból nem volt annak jelentősége, hogy az alperes kívánt-e e jogával élni, úgyszintén annak sem, hogy az ingóságait a bérleményben tartotta-e. A bérlőt ugyanis az a tény, hogy a bérleményt nem használja, nem mentesíti a díjfizetési kötelezettség alól, ugyanakkor a bérbeadó sem mentesül a rendeltetésszerű használat biztosításának kötelezettsége alól abban az esetben, ha a bérlő esetlegesen nem kíván a használati jogával élni. Nem volt vitás, hogy 2010. november 8-ától az alperes csak a felperes alkalmazottjának jelenlétében tudott bejutni a bérleménybe, így a zavartalan használat rajta kívül álló okból nem volt biztosított.

Helytálló volt ezért az elsőfokú bíróság következtetése abban a tekintetben, hogy a felülzárás időpontjától kezdődően a felperes a lakástörvény 1. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 428. § (1) bekezdése alapján bérleti díjra nem tarthatott igényt.

Amint azt az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki, a felmondásra a szerződés 7. 1. pontjában, valamint a Ltv. 24., 25. §-ában foglaltak voltak irányadóak. Nem volt vitás, hogy a felmondást megelőző, a Ltv. 25. § (1) bekezdése szerinti felmondásban meghatározott díjhátralék olyan időszakra vonatkozó díjkövetelést is magába foglalt, amely időszak alatt a felperest díj nem illette meg, mert az alperes nem tudta a helyiséget rendeltetésszerűen használni.

Helytálló volt az elsőfokú bíróság következtetése abban a tekintetben, hogy felperes Ltv. 24. §-a alapján gyakorolt felmondása azért nem volt jogszerű, mert az azt megelőző 2012. március 24. napján közölt felszólítás nem felelt meg a Ltv. 25. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseknek. A felszólításból ugyanis a követelés jogcímének a tartozás pontos összegének és esedékességének is egyértelműen ki kell tűnnie. Minthogy a felperes a hátralékos bérleti díjat nem megfelelő összegben határozta meg, a nem valós, pontatlan összeget tartalmazó felszólítást követő felmondás nem volt alkalmas a bérleti jogviszony megszüntetésére.

Az elsőfokú bíróság az ítélet rendelkező részében csupán arról rendelkezett, hogy a kereseti és viszontkereseti illetéket az állam viseli. A Kmr. 15. § (3) bekezdése értelmében azonban a bíróságnak a megtérítendő illetéket összegszerűen kell megjelölni.

Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint, az Itv. 42. § (1) bekezdésének a) pontja alapján megállapított kereseti és az Itv. 39. § (3) bekezdés a) pontja szerinti viszontkereseti illeték meghatározásával hagyta helyben.

A fellebbezés nem vezetett eredményre, ezért a felperes a Pp. 239. §-a alapján alkalmazott Pp. 78. § (1) bekezdése szerint nem igényelhette perköltsége megtérítését. A fellebbviteli bíróság az alperes részére másodfokú perköltséget a Pp. 79. § (1) bekezdésére figyelemmel nem határozott meg, mert az alperes ezt nem vette számításba, és a rendelkezésre álló adatok alapján sem volt megállapítható.

A le nem rótt fellebbezési illetéket az Itv. 74. § (3) bekezdése alapján alkalmazandó Kmr. 14. §-a szerint az állam viseli.

Budapest, 2014. április 16.

Az MSZMP megemlékezése november 7-éről

A Magyar Szocialista Munkáspárt koszorúzással egybekötött megemlékezést tart a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 95. évfordulója alkalmából 2012. november 7-én, szerdán, 16 órakor. Megemlékező beszédet mond: Rausch Lajos, az Ügyvezető Testület tagja. Helyszín: Rákospalotai temető, Szovjet Hősi Emlékmű (Budapest, XV. ker., Szentmihályi út a Pólus Center mellett).
MIndenkit, aki tiszteli november hetedike ünnepét, szeretettel várunk!
MSZMP Ügyvezető Testülete

Egy volt frontos: Kilépek, mert "ezektől" már azt se tűrném el, hogy kizárjanak

Elvtársak, barátaim!
Nehéz időket élünk ma. A horthyzmus szelleme kísért az országban, ahol fasisztának lenni nem bűn, hanem erény, és közben az embereknek egyre csak rosszabb lesz. Egy tőkés világban, ahol tőkés szemlélet alapján működik minden, ez nem is csoda - és ha már végképp nem megy másként, a nacionalizmus hamis tüzének felszításával vezetik le az indulatokat. Aligha kétséges, hogy mindennél jobban szükség lenne egy igazi, erős baloldali pártra.
A kommunistákat próbálják erkölcsileg besározni, hogy ők tették tönkre az országot, miattuk van annyi "proli" gondolkodású ember és hasonlók. Ez a jobboldal nagyképű gőgje, amellyel saját magukat próbálják menteni. Saját magukat, akik a kereszténység erkölcsi piedesztáljáról beszélnek, de közben fekália fröcsög a szájukból, Jézus pedig szégyelli, hogy miattuk halt meg a kereszten.
Még ilyen vészterhes időkben sem sikerül azonban erőt merítenie a baloldalnak. Csoportjai szét vannak forgácsolódva, egyik a másikra mutogat, acsarkodik. Elvi különbségekre hivatkoznak, pedig ez nem igaz. A sok, kisebb-nagyobb, kommunista elven alapuló szervezet esetében ezt végképp nem állíthatjuk. Akkor mégis mi az, ami szembeállítja ezeket az embereket egymással?
A személyeskedés, elsősorban. Hihetetlen, hogy épp a kommunisták azok, akiknél a legjobban továbbél a múlt leggusztustalanabb szelete, a besúgás távoli leszármazottja, a kétszínűsködés. Az egyik tag a másikat erkölcsi alapon próbálja meg lejáratni, a mozgalmi munkát figyelembe se véve. Mintha előbbi számítana valamit... nem túl sokat, hiszen az ország érdekében nem történik semmi. De amíg ilyen jól elvagyunk egymással, ki bánja? Ez pedig személyes sértődöttségeket, majd kilépéseket generál, ellehetetlenítve, hogy a jövőben együttműködjenek az emberek egymással.
Már ha megbíznak még bennük. Jöjjön a második rákfene, a gyanakvás. Azt képzelik a húsosfazékhoz közel állók, hogy rájuk minden újonc veszélyt jelent. Pedig, és ezt jól jegyezzék meg az elvtársak, senki nem tud annyit ártani a mozgalomnak, mint mi. Egy rossz vicc, hogy 2012-ben magát modernnek és "forradalminak" meri nevezni egy olyan szervezet, mely voltaképpen betegesen irtózik minden változástól, a langyos állóvízben ücsörög, és várja a halált. Megbízhatóságod pedig nem kérdés, ha fizetsz és fizetsz - mert létezik egy kommunista szerveződés Magyarországon, amely kvázi tőkés alapon mondja meg, ki a jó kommunista! És közben nem csinál semmit.
Rengeteg embernek lett már ebből elege. Sokunknak tele lett a hócipője azzal, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Az a kisebbik rossz volt, ha anyagi támogatást nem kaptunk, a rosszabb - és a gyakoribb - a bizalomhiány volt. Arra pedig nem lehet semmit sem építeni. Ez a mozgalom, aminek már nincs vesztenivalója, annyira a mérhetetlenség alá süllyedt, nem mer kockáztatni, pedig csak láncait veszítheti, cserébe egy egész világot nyerhet - Marx és Engels után szabadon. Mintha az lenne létezésének célja, hogy fizessék a vidékiek az értelmetlen és felesleges budapesti vízfejet, amíg az ki nem múlik, a "demokratikus centralizmus" jegyében. De valóban, elvtársak, elgondolkoztatok már azon, mennyire paradox ez a kifejezés? Hogy lehet demokratikus az, ami teljességgel a központ uralmának van alárendelve? Persze, hogy nem az, hiszen ma is azt jelenti: ha ellenvéleményed van, annak "nincs súlya", és úgyis az lesz, amit mi kitaláltunk.
Jómagam négy éven keresztül próbálkoztam meg a lehetetlennel, úgy, hogy előtte 14 évig erre készültem. A Baloldali Frontban eleinte meg is találtam a lehetőségeimet, mert jó vezetés, nagyszerű tagság, és dinamikus politizálás jellemezte. 2008-2009 között, az első időkben volt ez az aranykorszak. Aztán mintha elvágták volna. Mert a Frontot a Munkáspárt egyre erősebben kezdte el irányítása alá vonni, nem bízván meg a vezetőiben (pedig sokkal inkább azon vezetők bizalma ingott meg a Munkáspártban, lásd az emlékezetes ajánlószelvény-elpasszolós esetet, amely miatt 2010-ben az a vezetőség lépett le, akik fél évvel korábban hitet tettek amellett, vastapssal kísérve a párt születésnapi ünnepségén, hogy húsz év múlva is ott állnak majd). Ez az irányítási kényszer abban állt, hogy elkezdték letörni a Front friss, újító szellemét. A Munkáspárt soha nem volt vevő a valódi változásokra, abból meg, hogy esetleg építő kritika érkezzen kintről, végképp nem volt vevő. Nem is tudom, hányszor ajánlottam fel segítségemet, soha nem lett belőle semmi. pedig ingyen és bérmentve, őszintén tettem volna, mert hittem valamiben.
És ilyenkor jön a két kedvenc érv. Először is, utazzak fel Budapestre, ott magyarázzak. Kérdem én, minek? Verjek el több ezer forintot csak azért, hogy gazsuláljak a fejeseknek, és aztán mégse történjen semmi? Mert ez a helyzet. A másik meg, hogy fizessek minél többet, ha nem teszem, kussoljak. Tegyük a szívünket a kezünkre: lyukas edénybe ki önt szívesen pénzt? A mértéktelen pazarlás és a lehetőségek parlagon hagyása, az nagyon megy a pártban, de a pesti vízfej fenntartása, miközben a vidéki szervezeteknek is legalább annyira elkél a segítség, úgy látszik fontosabb. És hát mikre megy el a pénz? Meg lehet nézni. Közben van egy pár olyan dolog, amely ismereteim szerint szerencsésen megoldódott, de ki tudja, hány függőben lévő helyzet lehet még, amihez csak egyetlen rosszakaró kell, és akkora pert akaszthat a párt nyakába, hogy lehúzhatják a rolót?
Tavaly óta kezdett el megingani a bizalmam, amikor a kisstílű fricskázások ipari kémkedésbe kezdtek átmenni. Amikor már senki nem bízott a másikban, és mindenki "megelőző intézkedésekre" készült, nehogy baj legyen. Én ebbe nem akartam belemenni, mert úgy hittem, a munka talán fontosabb lenne. Már tavaly megjegyeztem, hogy véleményem szerint aggályos, hogy a párt befolyást szerezhetne a Front felett. De letorkoltak. Egyrészt jött a sablonduma, hogy "ilyen kis mozgalomban mit számít", másrészt meg hogy így elejét vehetjük annak, hogy elvigyék a szervezetet a párttól. Ostobább döntés nem is születhetett volna.
Az orwellesedő légkörben és valahogy mindig is kilógó elem voltam, hiszen különc megmondóemberként viselkedtem, és sajátos ötleteim, elképzeléseim voltak. Naná, hogy egy olyan mozgalom, amely pártfegyelemnek nevezi a pártfegyelmezést, ezt nem tűrhette sokáig, és a legaljasabb módon meg lettem fosztva az utolsó lehetőségeimtől is, hogy valahogy segítsem a pártot. Ekkor csúnyákat gondoltam és megfogadtam, hogy én ennek a pártnak többé nem segítek, ahol így hálálják meg az önzetlenséget. Front-tagságomról (ahogy sok minden másról is, a kis létszám ellenére!) pedig, úgy látszik, megfeledkezhettek, mert bár tüntetőleg nem fizettem tagdíjat, erről nem kaptam értesítést. Ugye rögtön kapja az ember utána megjegyzéseket, én se úsztam meg, hogy "ne pofázzon, aki nem dolgozik". Az ilyeneket azonban elengedem a fülem mellett, hiszen akik a munkát a pénz rendszeres fizetésében s a (tapasztalat szerint nem túl hatékony és sokszor eszközhiányos) utcai kitelepülésben látják, azoknak hiába mondhatom, hogy "hahó, 2012 van, emberek!". És szándékosan alátesznek a Frontnak azzal, hogy például nem engedik az internetes jelenlétet pusztán azzal, hogy nem adják meg a mesterjelszót a weblaphoz. Ez egyébként azt hiszem, már-már alulról súrolt egy olyan szintet, amely a párt céljainak megvalósulását gátolta, és pártfegyelmi minimum kinézhetett volna érte, adott esetben.
Az utolsó csepp a pohárban az augusztus 18-i "kongresszus" volt, ami hej, de messzire került színvonalban a réges-régi, igazi Front-kongresszusok hangulatától! Nem is ez a lényeg. Én törvénytisztelő állampolgár vagyok, ezért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ha csinált is bármit Nagy Judit, kizárása szabálytalan volt. Azt ugyanis az akkori Alapszabály 7.§. c) bekezdésével ellentétesen hozták meg. Idézem: "Az Országos Vezetőség, határozattal kizárhatja azt a rendes tagot, illetve tiszteletbeli tagot, aki a szervezet céljainak megvalósítását jelentősen veszélyezteti, vagy azzal ellentétes magatartást tanúsít. A kizárás kimondásához minősített többség szükséges. Az Országos Vezetőség döntése ellen a kizárt tag 8 munkanapon belül felülbírálást kezdeményezhet az Országos Vezetőségtől. Fegyelmi tárgyalás lefolytatását kell megindítani az Etikai Biztos jelenlétében, és tisztázni kell a szabálysértést. Amennyiben ezt a tag megteszi, a fegyelmi eljárást megszüntetik ellene, és nem zárható ki. Ha bebizonyosodik a károkozás, akár anyagi akár erkölcsi, akkor a tag kizárással sújtható." Értsd: kizárólag az Országos Vezetőség hozhatott volna döntést a kizárás tárgyában, ráadásul fegyelmi tárgyalás útján (hacsak arról az illető le nem mondott). Mivel egyik sem történt meg, kétszeres a szabályszegés.
Ám ez még semmi. Mert hogy is kellett volna összehívni a kongresszust? "A Kongresszust az Országos Vezetőség hívja össze legalább évente, szükség szerint bármikor. A Kongresszus helyszínét és időpontját az Országos Vezetőség határozza meg. Ha valamely oknál fogva a szervezet Országos vezetőségének egy tagja sem él tagsági jogával, és a szervezetet mandátumának lejárta előtt elhagyja, illetve elveszíti kizárás, törlés okán, a tagok is összehívhatják a Kongresszust, Kongresszus-előkészítő Bizottság felállítása után. A szervezet tagságának 30%-a az indok, az időpont és a napirend megjelölésével írásban bármikor kötelezhetik az Országos Vezetőséget a Kongresszus összehívására." Olvasható-e itt, hogy az Etikai Biztos vagy az OV-n kívül bárki más jogosult-e erre? Nem? Nem véletlen... Volt-e előkészítő bizottság? Állítólag igen, de tudjuk, kik voltak a tagjai? Nem? Nem véletlen... Ezek szerint a tagság 30%-a maradt volna csak, mint legális tényező, de ez meg azt jelentené, hogy 10 fő alá csökent a Front létszáma. Márpedig ebben az esetben vigyázni kell, mert egy idő elteltével a törvény szerint ez a Front megszűnéséhez vezethet...
Összefoglalva: itt bizony súlyos szabálytalanságok történtek, de sajnos, ismerve a gyakorlatot, ez nem szokatlan mostanság. Egy olyan mozgalomban pedig hogy lehet megbízni, ami a saját adott szavát sem tartja be? Ami megfojt minden önálló kezdeményezést, amit csak nem tarthat a markában? Na pontosan az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt döntöttem én is úgy, sok más emberrel egyetemben, hogy nem akarom, hogy többé kapcsolatba hozzanak ezzel a szervezettel, és kérelmezem a Baloldali Frontos tagságom megszüntetését, kilépéssel. Hiszen mégis elegánsabb ez, mint a kizárás, amit EZEKTŐL nem tűrnék el. Úgy érzem, az egyes emberekből áradó személyes rosszindulat, a teljességgel hibás és már-már antikommunista tézisek, valamint a bármilyen érdemi munkát ellehetetlenítő hozzáállás miatt ebben a szervezetben képtelenség tovább dolgozni. Ugyanakkor máshol sem kívánok, "köszönöm", hogy örökre elvették a kedvem az ilyen jellegű munkától (még ha az elveimet sohasem fogom megtagadni). Pedig jó lenne abbahagyni: áldásos tevékenységük miatt a Munkáspárt már nem több az emberek szemében, mint a MIÉP és az FKGP, azaz köznevetség tárgya, és ami még fontosabb, hiteltelen. Köszönhetően a sztálinizmus tombolásának. Azért remélem, a régi elvtársak még összeszedik magukat, de én ebben már nem látok mást, mint a lassú agóniát, főleg az új választási rendszer miatt. Melynek köszönhetően 2018-ra már egészen biztosan nem fog maradni semmi, ha ez így megy tovább.
Kérek mindenkit, juttassa ezt a levelet minél tovább, hogy okuljanak belőle. Aki hülye, úgysem fog, de az értelmesebbje talán megérti, és képes lesz végre megtörni a jeget. Én azt mondom, bárcsak mindent újra a nulláról kezdhetnénk, tiszta lappal, de hogy ez így lesz-e, csak rajtatok áll.
Maradok tisztelettel:
Tóth Dániel
ex-frontos

Nagy Judit: Mikor érte el a maximumot a magyarok életszínvonala: 1990 előtt vagy után?

Interjú a Baloldali Front szervezet elnökével, Nagy Judittal:

Mind tudjuk, hogy mennyire felkapottak manapság a szélsőséges mozgalmak. Magyarországon inkább a jobboldal kap erőre, s úgy tűnik megállíthatatlan. 
A baloldali pártoknak úgymond. lejárt a szavatosságuk az emberek szemében, akik talán csalódtak az elmúlt 20, vagy 40-50 év baloldali, vagy "ballib" pártjaiban, s változtatni akarnak.

Magas Labda ponyva blog (ML): Szerinted sokan miért a szélsőjobboldali pártokban látják a jövőt?

Nagy Judit (NJ): Mert az ember eredendően hibást keres a rossz dolgokra és ezek a pártok megadják nekik a "hibásokat", cigányokat, zsidókat, mikor mi. A lényeg hogy valakit hibáztatni tudjanak, aztán kiélhetik az agresszivitásukat és csapatban erősnek érzik magukat. A szélsőjobboldali pártok azt érzékeltetik, hogy te, mint magyar, oda belépő személy, különleges vagy, több és szebb és jobb mindenki másnál.

ML: Mit tud ez ellen tenni a szélsőbal és egy hozzátok hasonló mozgalom, mint a Baloldali Front, amely a Magyar Munkáspárt "fiaként" tevékenykedik?

NJ: Elsősorban támogatókra van szükségünk. A baj az, hogy az országos médiába ritkán sikerül bekerülni, a szerkesztők elkerülik a mi mutogatásunkat, gondolom nem véletlenül.

ML: Vajon ennek mi lehet az oka hogy ennyire elkerülnek bennetek?

NJ: Talán félnek, mert az egyenes, tiszta beszéd még az egyszerű tévénézőt is megérinti. De azért is, mert a média már nem szabad, igy nyilván nem fér bele a műsorba egy rendszerkritikus párt és annak ifi szervezete. Magyarul: azt nézzük a tv-ben, amit megengednek, hogy nézzünk és az újságok többségében is ezt olvassuk.

ML: Furcsa, hogy egy kommunista szervezet elnöke a szabad sajtóról beszél. Hiszen annak idején minden egyes "rendszerellenesnek" kikiáltott sajtóorgánumot tiltottak az elődeitek. Változott valami? Esetleg szakítottatok a "hagyományokkal"?

NJ: Nagyon szoktam mosolyogni, amikor ezt megkérdezik. Cenzúra most is van, csak nem veszik észre. Mindig is volt. A szervezetből senki nem mondta/mondja azt, hogy mi mindent vissza akarunk állítani. Hogy megint lesz ÁVH vagy bármi más. A szocialista eszme filozófusai sem gondolkodtak ilyesmiben. Nevezzük afféle újrakezdésnek, amiben megtartjuk az alapokat, de elvetjük, ami rossz vagy nem működött, és megtartjuk, ami értékes és hasznos. Ezt szeretnénk tudatosítani.

ML: Viszont a társadalom nagy része megtapasztalta a kommunizmust, szocializmust és úgy vélem nem szívesen térne vissza hozzá. Mégis annak az örökösei vagytok, s ettől nem könnyű elvonatkoztatni.

NJ: És erről készült bármiféle felmérés? Mert szívesen megnéznék egy olyan kérdőívet, amiben szerepel a következő kérdés: az Ön életszínvonala mikor érte el a maximumot? a. 1960/70/80-1989, b. 1991-2012.

Én még a múlt rendszerben születtem, de alig voltam 4 éves, amikor bekövetkezett a váltás, tehát nem sokra emlékszem belőle.
De mint mindenkinek, vannak szüleim, nagyszüleim. Aki kételkedik, menjen oda, és kérdezze meg, hogy mikor élt jobban a család, mikor futotta minden évben nyaralásra, egyebekre. Még ha néha nehéz is volt, a szocialista rendszer csak összekapart a háborús romokból egy országot, és rögtön lett ipar, mezőgazdaság, lakótelepek a munkásoknak.

Szeretném, ha ma is meglennének ezek modern változatai: munka az "állástalan, romkocsmákban merengő diplomásoknak", lakás a friss házasoknak vagy épp élettársaknak, spanyol uborka helyett magyar termék stb...

Én azt látom, és bizonyára látják mások is, hogy az ideológiai örökségen való vitázás helyett meg kell vizsgálni a konkrétumokat és kiderül, melyik rendszer adott többet (jelzem, a mai csak kér és kér).

ML: Persze, ezt sokan mondják, hogy akkor jobban éltek az emberek. De ne felejtsük el, mekkora hiteleket vettek föl annak idején. Bármennyire rossz ebbe belegondolni, de anyáink viszonylagos kényelme minket döntött adósságba.
Igaz, a mostani helyzet nem csak az akkori hatalomnak tudható be, de tény, hogy szerepet játszott benne. S ezen sokat lehet vitázni, úgyis mindenki a saját igazát hajtogatja, s nem lesz egyetértés.
Ám ezen felemelkedve, mit tehettek ti azért, hogy többen ismerjenek meg titeket? Hiszen az interneten bárki bármit megoszthat az ismerőseivel. Vannak fórumaitok? Oldalaitok?

NJ: Hiteleket most is veszünk fel, sőt készülünk felvenni. A II. világháború után tessék megnézni, milyen körbetartozások voltak...

Az internet (egyelőre) még szabad. Nekünk is vannak facebook oldalaink, azokat mindenképpen ajánlom bárki figyelmébe. Ezen kívül pedig a friss blogunkra hívnám fel a figyelmet. Kommentelgetni pedig ér, csak a durva káromkodás lesz cenzúrázva, ígérem (www.frontblog.blog.hu).

A honlapunk jó ideje fejlesztés alatt van, némi zűr támadt a jelszavakkal. De megoldjuk ezt is, addig ott csak a régebbi anyagok fellelhetőek (www.baloldalifront.hu). Naprakész dolgokért ott a facebook és a blog!

ML: Mennyire tartjátok a kapcsolatot az úgyn. "anyapárttal"? Hiszen a párt tagok és köztetek úgy tudom van "néhány" év különbség. Hozzátok hasonlóan ők mennyiben innovatívak? Azaz mennyire rugaszkodnak el az "örökségüktől"?

NJ: A párt és az ifi szervezet között szoros kapcsolat van. Közös központi helységet használunk, többünk tagja a pártnak is, sőt annak vezető testületében is gyakran megfordultak már a Front vezetői. A véleményüket persze meghallgatjuk, ám ez nem jelenti mindig azt, hogy meg is fogadjuk. Ebből különböző előjelű dolgok sülnek ki. Néha igazuk van, néha nem.

A korkülönbség inkább nagy általánosságban mondható el. A párttagság nagyobb részét alkotja az idősebb generáció. Megtalálhatóak még kisebb számban a mai harmincas-negyvenesek, és ott vannak a huszonéves párttagok. A mi feladtunk, mint szervezet, az, hogy összegyűjtsük a fiatal réteget és idővel, ha ők is úgy gondolják, csatlakozzanak a párthoz. Ismétlem, ha gondolják. Ez nem kötelező!

Mondjuk úgy, hogy mi fogékonyabak vagyunk az újításokra, hamarabb feldolgozzuk, ha változás történik. A párt is igyekszik lépést tartani. Például informatikai téren sokkal fejlettebb, mint egyesek szeretnék/gondolják. Sok idős megtanult facebookozni és ez amellett, hogy kedvesen mókás, dícséretes is.

ML: Ezenkívül más pártokkal, mozgalmakkal is kapcsolatban álltok? Gondolok itt a hazai, illetve a külföldi szervekre.

NJ: A pártnak vannak kapcsolatai különböző szakszervezetekkel, vagy pl. a Magyar Szociális Fórummal, no és persze a külföldi kommunista pártokkal.
A Baloldali Front elsősorban külföldi ifjúsági szervezetekkel kommunikál. Leggyakrabban Európából - legszorosabban jelenleg a szlovák Socialistický zväz mladých, a helyi kommunista párt ifjúsági szervezete az együttműködő partnerünk -, de ha történetesen venezuelából vagy Kubából történne konkrét megkeresés, azt sem elleneznénk. Egyébként utóbbi két országgal nagyon jó a viszony a mozgalmon belül. Megfelelő alkalmakkor, ünnepségekkor a nagykövetek is tiszteletüket teszik a rendezvényeken.

ML: Milyen eseményeken, akciókon találkozhatunk legkorábban veletek?

NJ: Leghamarabb az éves táborban lehet velünk találkozni. Ennek helyszínéről és időpontjáról persze hírt fogunk adni a facebookon is, blogban is.

ML: Egy talán indiszkrét kérdés: hozzávetőlegesen hányan vagytok a szervezetben?

NJ: Erre azt mondanám, hogy még nem vagyunk elegen.

fotók: Baloldali Front engedélyével

Strasbourgi vöröscsillag-döntés: a kormány csak azért sem fizet a pernyertes Fratanolo Jánosnak

Vörös csillag – Nincs szankció, ha az állam elszabotálja a számára kedvezőtlen strasbourgi ítéletet

A nemzetközi szerződések, s ezzel együtt az egész jogrendszer iránti kötelező tiszteletet ássa alá, ha a kormány nem hajtja végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéletét. Egy ilyen lépés ma egyenesen önsorsrontó és meglehetősen abszurd, szankciója azonban nincs – hangsúlyozta a vörös csillag viselése miatt Magyarországon elmarasztalt Fratanoló János jogi képviseletét ellátó Magyar Gábor ügyvéd. 

Lencsés Károly| Népszabadság| 2012. május 5.

A strasbourgi fórum Fratanolónak kártérítés és ügyvédi költség címén négyezer plusz kétezer-négyszáz eurót ítélt meg, úgy tűnik azonban, hogy az állam – legalábbis az április 20-án Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett országgyűlési határozattervezet szerint – egyetlen fillért sem akar adni.

Fogcsikorgatva, de még Oroszország és Törökország is minden esetben kifizeti az emberi jogi bíróság verdiktjében meghatározott összeget – jelentette ki az ügyvéd. Az ítéletekből fakadó jogalkotási kötelezettségeknek többnyire viszont nem tesznek eleget, arra azonban eddig az Európa Tanács (ET) 47 tagállama közül egyik sem vette a bátorságot, hogy parlamenti határozatban deklarálja: esze ágában sincs egy strasbourgi döntést végrehajtani.
Ha az előterjesztést elfogadják, Magyarország kimondja, hogy a bíróság „marasztaló ítéletének végrehajtásával, továbbá a törvény módosításával nem ért egyet”. Egyébként a kormány olyannyira nem ért egyet, hogy az új Btk. szerint a vörös csillag viselését már nemcsak pénzbüntetéssel, hanem elzárással is lehetne szankcionálni – emelte ki Magyar Gábor. A büntető törvénykönyvet tehát tovább szigorítják, miközben a Vajnai-ügyben született első strasbourgi ítélet után a tényállást módosítani kellett volna.
A határozattervezet indoklása szerint az Alkotmánybíróság 2000-ben állást foglalt az önkényuralmi jelképek viselésének büntethetőségéről, és a szabályozást alkotmányosnak találta. Csakhogy – figyelmeztet Magyar Gábor – később a strasbourgi bíróság úgy döntött, hogy a kifogásolt rendelkezés sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, és ezért ellentétes az emberi jogi egyezménnyel. Ez új helyzet, s bár 2008-ban a vörös csillag ügyében alkotmánybírósági beadvány született, a testület nem döntött róla.
Egyelőre bizonytalan persze, hogy a határozattervezetnek milyen joghatása lehet – fogalmazott az ügyvéd. Az adott ügyben három feladat van: a kormánynak ki kell fizetnie a megítélt összeget, a Kúriának fel kell mentenie Fratanolót, és az Országgyűlésnek módosítania kell a Btk.-t. Az ítéletet akkor hajtják végre, ha mindhárom lépés megtörtént, s még nem tudni, hogy a parlament döntésének mi lesz a következménye: fizetnek, de nem lesz törvénymódosítás, esetleg a kártérítés is elmarad. A Kúria viszont a hatályos büntetőeljárási törvény szerint nem mérlegelhet: a Fratanolót elmarasztaló jogerős verdiktet meg kell változtatnia.
A helyzet azért is meglehetősen pikáns, mert a strasbourgi bíróság reformjáról április közepén Brightonban tanácskozást tartottak. Azon részt vett Navracsics Tibor is, s aláírta azt a nyilatkozatot, amely szerint az ET miniszteri bizottságának vizsgálnia kell, hogy a tagállamok egy-egy elmarasztaló ítélet után eleget tesznek-e jogalkotási kötelezettségeiknek. Vagyis: korrigálják-e azokat a törvényeket, amelyek az emberi jogok európai egyezményének megsértéséhez vezettek. Ha ezt megteszik, lényegesen kevesebb panasz érkezhet majd Strasbourgba.
Magyar Gábor szerint a kormány most éppen ennek ellenkezőjére készül. Az ügyvéd nem hagyott azonban kétséget afelől, hogy minden hasonló ügyben készek a végsőkig elmenni. A Zöld Baloldal és a Munkáspárt 2006 most vasárnap ugyancsak a vörös csillag viselése miatt előállított tagjai esetében is bírósághoz fordul, ha a BFRK az intézkedés miatt nem kér bocsánatot, illetve nem fizet megfelelő kártérítést. Ez igen valószínűtlen szcenárió – véli az ügyvéd –, így maga inkább perre számít, és ha az érintettek itthon nem kapnak elégtételt, az emberi jogi bírósághoz mennek.
Az ügyvéd egyébként nem érti, miért kell feleslegesen dolgoztatni a magyar és a strasbourgi bíróságot, hiszen 2008 óta egyértelmű, hogy az önkényuralmi jelkép viselése miatt folytatott eljárások csak felmentéssel végződhetnek. Ráadásul meglehetősen kínos lesz, ha – uniós fórumok után – az ET miniszteri bizottságának is egy „magyarkérdéssel” kell foglalkoznia. Igaz, szankció ugyan nincs, de Magyar szerint a kormány felesleges makacskodása felér egy újabb politikai öngyilkossági kísérlettel.
***

Németországban a horogkereszt tilos

Németországban 1945 óta tilos a horogkereszt használata. A törvényt még a szövetségesek hozták, de ezt átemelték a Német Szövetségi Köztársaság alkotmányába 1947-ben. A horogkereszt nyilvános használata egytől három évig terjedő börtönbüntetéssel vagy pénzbírsággal sújtható. Van azonban kivétel: nem jár érte büntetés, ha használata a „polgárok felvilágosítását, művészeti, tudományos, kutatási vagy oktatási célokat szolgál, vagy történelmi eseményekről szóló tudósításban említik”. Lehet használni az áthúzott horogkeresztet, bár erről az utóbbi években nagy vita dúlt: több német bíróság is büntethetőnek nyilvánította – épp a fentiekre hivatkozva – azt.
Végül a szövetségi legfelsőbb bíróság 2007-ben úgy ítélkezett, amennyiben egyértelmű, hogy a horogkeresztet elutasító mozgalmakról van szó, vagyis a cél nem a nemzetiszocializmus támogatása, hanem épp ellenkezőleg, az azzal szembeni harc, akkor ez az alkalmazás sem büntethető. Németország 2007-ben kezdeményezte, hogy a horogkereszt alkalmazása legyen büntethető az egész Európai Unióban, de ezt a dánok és a britek a szólásszabadságra hivatkozva elutasították, a litvánok pedig azt követelték, hogy ebben az esetben a sztálinizmus jelképeit is tegyék tiltólistára. (I. E.)

Nincsen kisebb rossz: minden kapitalista párt, beleértve a szocialistákat, egyformán rossz a munkásnak

Az alábbi interjút egy fiatal nemzeti kommunista adta internetes hálószemünknek, aki az interneten Ardarik néven fut, és a Magyar Kommunista Munkáspárt törekvéseit fogadja el a magyar kommunista ideológiájú pártok közül. Teljes nevét elsősorban biztonsági okokból nem kívánta megmondani. A megnyilvánulásra szerinte azért volt szükség, hogy népszerűsítse a mozgalmat, illetve hogy bemutassa saját elképzeléseit a baloldal és a jobboldal fogalompár elavultságáról.

• Próbáljuk meg felvázolni, mit tudtál meg korábban a bal-jobb ellentétpárból.

• Azt vettem észre, hogy a parlamenti bal és jobb oldal, a bent ülő képviselőcsoportok tagjai ugyanazt csinálják: érdemben mindegyik a saját zsebét tömi. Ami nagyon fontos, és itt teljesen mindegy, kiről van szó:  a munkás ellen összefognak, ha bajban vannak, és a tőke érdeke úgy diktálja. Ebben a kérdésben nincs különbség közöttük.

• És parlamenten kívül?

• Érdekes, hogy a parlamenten kívül éppen az ellenkezője tapasztalható, bár nyilván a polgári pártok azért érdeklődnek a munkás iránt, mert szeretnének az ő szavazataival bejutni az Országházba. Még valamit: az látható sokszor, hogy a "szélsőjobb" több képviselője ugyanazt vallja, amit mi, kommunisták. Vagyis ugyanazt nevezi meg ellenségnek, mint mi – csak más néven. Ők zsidónak hívják azt, amit mi burzsujnak. Továbbmegyek: akár még szövetségre is hajlanának velünk ebben a kérdésben.

• Milyen alapon?

• A közös ellenség alapján, mivel ők is munkások: nincs közöttük burzsuj. Természetesen ez nem mindegyikőjükre érvényes, mert vannak mélymagyarok, akiket mi nem szeretünk, és ők sem. Ez olyan, mint amikor Kínában a Kuomintang és a Kínai Kommunista Párt összefogott a japánokkal ellen.

• Eddig a baloldaliságot polgári értelemben kezeltük, tehát az ő címkéikkel?

Igen, de tegyük hozzá: konkrétan, az ő címkéikkel nem lehet megmondani, mi a bal és jobb oldal. Ugyanis azt látjuk, hogy parlamenten belül békében együtt vannak. Ennek az az oka, hogy ugyanazt képviselik. Viszont a polgári pártok a parlamenten kívül is ugyanazt akarják. Egy eltérés van: a parlamenti baloldal és mi, kommunisták az Országházon kívül közel sem akarjuk ugyanazt.

• De amikor összekapnak egymással a plenáris üléseken, az csak színjáték?

• Az. Ezzel akarják elterelni az emberek figyelmét a valódi helyzetről.

• És az elfogadható, amikor a szocik marxi értelemben is baloldalinak kiáltják ki magukat?

• Nem, mivel tisztes távolságban állnak Marxtól. Marx sosem használt ilyen fogalmakat, hogy bal és jobb, csak azt, hogy tőkés és munkás. Gondolom, nem kell bizonygatni, hogy a szocialista párt és a többi, magát baloldalinak nevező polgári párt a tőkések oldalán áll, akkor is, ha éppen baloldali jelszavakat hangoztatnak. Itt az a lényeg, hogy tőkések, de legalábbis nem munkáspártiak. Marx a munkásosztály pártján volt, az előbb említett pártok legfeljebb nyomokban: pártprogramokban, választások előtt. Amint megerősödnek, azonnal átállnak a tőkések oldalára, és a munkások ellen lépnek fel.

• A munkások is így tudják ezt a tételt a szocikkal kapcsolatban?

• Sajnos nem. Éppen ezért kell őket felvilágosítanunk, és ezt nekünk, kommunistáknak kell megtennünk.

• Mi játszódhat le egy munkásban, amikor azt hallja, hogy a szocik baloldaliak, és hogy színleg velük vannak a gonosz jobboldallal szemben?

• Az, hogy a szocialista párt vele, munkással van, mert magát baloldaliként definiálja. Pedig jó eséllyel nem tudja, mitől válik valaki baloldalivá.

• Mi lehet az, ami elhiteti vele, hogy a szocik balra húznak?

• Olyanokat mondanak, amit egy munkás általában hallani akar: ezek közé tartozik, hogy jobb fizetést adnak neki, vagy hogy korlátozzák a burzsujokat. De az igazság az, hogy mindegyik parlamenti képviselőcsoport ezt mondja – függetlenül attól, hogy bal- vagy jobboldalinak nevezi magát.

• Elfogadható-e az az érvelés, hogy azért érdemes a szocikra szavazni, mert a munkásokkal vannak, és mert meg tudják őket védeni a politikai ellenfelek olyan kormányzati húzásaitól, amelyek rosszabb életkörülményeket hoznak nekik (adó- és áremelések, bércsökkentések stb.)?

• Nem, mivel a szocialista párt tőkésérdekű párt, és egyszerűen szó sincs arról, hogy a munkások érdekeit fogják képviselni. Ha a munkásérdeket nézték volna 1989 októberében, akkor nem változtatták volna meg a kongresszuson az MSZMP nevét, amelyből éppen a munkás szót hagyták ki. Amennyiben nem ezt tették volna, nincs politikai és gazdasági rendszerváltozás, márpedig az akkori küldöttek 90 százaléka éppen erre szavazott, amikor egy teljesen új ideológiájú pártot hozott létre.

• És mi a helyzet egy olyan szöveggel, hogy azért kell rájuk szavazni, hogy ne a politikai ellenfelek kerüljenek hatalomra?

• Ez elviekben az lenne, hogy a két rossz közül a munkás a kisebbik rosszat válassza, amikor szavaz. De értsünk szót: nincs kisebb rossz.

• Na de hogy inkább Kúrcsány Fegyenc/Házmesterházy Attila, mint Orkán Viktátor…

• Nem. Ismétlem: nincs kisebb rossz. Valamennyi kapitalista rossz. És mindent meg kell tenni, hogy megszűnjenek. Kúrcsány is népnyúzó, Viktor őszentkegyelmessége is. Itt bukik meg a klasszikus, polgári értelemben használt bal- és jobb oldal elmélete.

• Amennyiben lenne olyan polgári párt, amely valóban képes lenne jóval a jelenlegi szinten túl korlátozni a tőkéseket, akkor elfogadható lenne a klasszikus baloldal-jobboldal szembeállítás?

• Nem mivel a polgári párt eleve tőkés, és munkásellenes. Az lehetséges, hogy a rendszer olyan, mint mondjuk a svédeknél a jóléti kapitalizmus, de Svédországban senki nem veszi úgy, hogy a szociális piacgazdaság szocializmus. Nem. Ez ugyanolyan kapitalizmus, legfeljebb elviselhető szinten. És hát ugye tegyük hozzá: még ha valamilyen érvelésnek sikerül beskatulyázni a skandináv országok magas életszínvonalát valamiféle szocializmusba, a tőkések elsősorban a saját érdekeiket fogják nézni. És ennek egy oka van: mindent egybevetve mégiscsak kapitalisták. Akkor is, ha az ottani munkások viszonylag elfogadható szinten élnek.

• És mi lenne akkor, ha lenne egy olyan polgári baloldali párt, amely képes megegyezni a tőkésekkel annak érdekében, hogy hatalmon maradjon? És ennek érdekében a tőkés lenyelné a béremelést időlegesen…

• Előbb utóbb a tőkés kitúrná a hatalomból.

• De ha ez megtörténne, úgy tűnne a dolog, hogy íme, mégiscsak van baloldali párt, elvégre a tőkéseket rábírták némi engedményekre saját munkásaikkal szemben…

• Valóban annak tűnik. De a háttérben tudnak olyan törvényt hozni, amely a munkásnak mégsem lesz jó. Tehát az rendben van, hogy például a tőkés többet fizet a munkásainak, miközben a baloldali hatalom, a kormányzat megemeli az árakat, és a tőkés így jól járhat – mert visszakapja nyereségként azt, amit kifizetett a munkásnak.

• No de hogyan emel a kormány fogyasztói árat? Már nincsenek hatósági árak.

• Mondjuk úgy, hogy emeli az általános forgalmi adót, amiből közvetetten kaphat a tőkés is. Vagy módosítja a munka törvénykönyvét, és nem engedi a szakszervezeteket a multinacionális cégeknél – ha pedig még ezt sem teszi, akkor elnézi, hogy ezeknél a cégeknél tilos szakszervezeteket alapítani.

• Volt arra példa, hogy magát baloldalinak kikiáltó hatalom a tőkésekkel kötött egyezség után árakat emelt?

• A rendszerváltozás után egyből mindennek az egekbe szökött az ára. A tőkés mint csoport megjelenhetett, és megkezdődött a szabadrablás.

• Igaz, de az jobbközép kormányzat volt.

• Akár az MSZP-t is tudnám hozni. Kúrcsányék nagyon nyúzták a munkásokat, és ők akartak kórházat privatizálni, ami szintén nem érdeke a munkásnak. Vagy éppen az 1999-es NATO-csatlakozás se volt munkásérdek, mivel a NATO ostobaságaira, hódító háborúira a mi zsebünkből megy el a pénz, arról nem is beszélve, hogy ezekhez semmi közünk – de legalábbis nem kellene, hogy közünk legyen. Vagyis olyan dolgokra jut pénz, amit a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetünk sem nemzeti, sem osztályérdeknek.

• Elfogadható-e az az az érvelés, hogy a munkásnak nem az számít, hogy ki van hatalmon, hanem az, hogy a tőkés rendszeren belül ki képes az ő érdekeit védeni, illetve hogy ki tudja megóvni az életszínvonalromlástól - függetlenül attól, hogy klasszikus értelemben jobb-vagy baloldali?

• A munkásnak valóban nem számít, hogy ki van hatalmon – de a tőkés rendszeren belül nem az ő érdekét fogják nézni. A munkásnak csak az az övé, amit kiharcol saját magának.

• Akkor sem az ő érdekét védik, ha éppen adót csökkentenek?

• Akkor látszólag vele vannak. De egészen biztos, hogy valami más módon visszaveszik tőle az elveszett bevételt. Például adócsökkentés esetén csökkentik az állami munkások fizetését vagy számát. Vagy fizetőssé teszik az oktatást.

• Akkor tehát a klasszikus bal-jobboldal polgári értelemben azon múlik, hogy relatíve ki tud többet ígérni vagy adni a munkásnak egy adott pillanatban (választási kampányok stb.)? A baloldal szívesen költekezik, csak hogy hatalmon maradhasson, míg a jobboldal a középosztálynak igyekszik kedvezni?

• Igen – csak állítólag a bal szociális, a jobb nemzeti. De a szociálisság csak a saját zsebükig terjed. A jobb a nemzeti érzésekkel akarja megfogni az embereket, de mint látható, a nemzeti érdekeket ott keresik ahol nincs. Vagy éppenséggel behódolnak az EU-nak.

• Hol nincs nemzeti érdek?

• Afganisztánban. De Koszovóban se keresném. A nemzeti érdek a határokon belül van.

• Hol helyezhető el ebben a bal-jobb mezőben a szociáldemokrácia (még mindig polgári alapon)?

• Klasszikus értelemben balra teszik (bár a polgári értékelés nem erősségem, mivel nem ezt használom). Azt tudjuk, hogy a munkásérdekeket képviselik szavakban, de tetteik egészen máshogy hatnak: gyorsan megalkudnak a tőkésekkel. Ez történt 1989 októberében: az MSZMP kongresszusán a párt szocdemeiből lett a munkástalanított Magyar Szocialista Párt.

• Mit lehet szólni az alábbi szövegre: hagyjuk a kommunizmust, alkudjunk meg a tőkésekkel, a polgári pártokkal, biztos lesz köztük olyan, aki valóban baloldali (értsd: munkásbarát) politikával igyekszik a kedvünkben járni? Kommunizmus még soha nem volt, minek kockáztassunk azzal, hogy kommunistákra szavazunk - eddig is megéltünk valahogy, ezután is meg fogunk – a tőkés rendszerben is. Előbb bizonyítsák be a kommunisták, hogy ha rájuk szavazunk, sokkal jobban fogunk élni, mint eddig. Különben is, havi nyolcvanezer forintból úgy-ahogy meg lehet élni, és hát Kádár alatt sem voltunk milliárdosok. Akkor meg minek szavazzunk kádáristákra?

• Mert Kádár alatt volt létbiztonság. Akinek volt munkája és persze fizetése, egyiket sem vesztette el. Ma nincs garancia semmire. Egy kommunista be tudja bizonyítani hogy jobb rendszer volt az övé, mint a mostani. Elvégre Kádáréknak sikerült, de vietnami és kubai barátainknak is – feltéve, ha hagyják őket. A tőkés rendszer folyamatosan válságban van, amit nem a munkás okoz, mégis vele fizettetik meg azt. Viszont a válságok ellenére a vezetés milliókat kaszál a semmiért. Fel kell mutatni az embereknek a szocializmus érdemeit, akár külföldi szinten is: azt, hogy más országok mit értek el vagy érnek el napjainkban. És ha a magyar munkás látja, hogy jelenleg mi történik az országban, onnantól rájön, hogy mi a harci helyzet.

• Igen, de mi a garancia arra, hogy jóval magasabb lesz az életszínvonal a kapitalizmus után? Mert azért a kádári világ 1985-től az ország nagy részének akkor sem tetszett, ha volt munkája.

• A tőkésosztály megszűnésével nem lesz képes senki arra, hogy a nép vagyonát megcsapolja. Megfelelő gazdaságirányítás és hadsereg mellett nincs, nem lehet probléma.

• De emlékezzünk arra, hogy amikor a világútlevéllel bárki kimehetett Bécsbe a Mariahilferstrasséra Gorenjéért, abban a pillanatban azt észlelte, hogy lehet, hogy nyugaton van kizsákmányolás, de van valódi jólét, míg itthon lehet, hogy nincs kizsákmányolás, és mindenkinek van munkája, csak a relatív szegénység van szétterítve úgy, hogy mindenki olcsón dolgozik.

• Mivel a kapitalista országokban csak a jót mutatták. A szegénynegyedeket nem.

• Tehát mi a megoldás? A szociális piacgazdaság? Ahol van szociális háló, és akinek lehetősége van rá, az jóval többet tud keresni, és fogyaszthat kedvére, akinek meg nincs munkája, ahhoz nekem, aki megszedte magát, mi közöm, tegyen meg ő is mindent annak érdekében, hogy ő is jobban élhessen? Ha meg mégse, hát kap segélyt?

• Mindenkinek jogot kell adni az életben maradáshoz, és ezt munkával lehet elérni. Természetesen lennének bizonyos különbségek, mert különböző munkák vannak. Az egyiket jobban fizetik meg, a másikat kevésbé. De mindenkit rendesen meg kell fizetni. Ha valaki jól él, nem érdekli az, hogy a szomszédja még nála is jobban.

• De a kádárizmusban már akkor se éltek jól az emberek, ha volt munkájuk, hiszen 1980-tól arra kényszerült, aki tehette, hogy gmk-zzon, hogy több pénze legyen.

• Ez a kapitalista mellékhatásoknak köszönhető: kőolajválságot csináltak, ez kihatott mindenre. Csak hát nálunk erre nem volt megoldás – de válság a kapitalistáknál is volt.

• Térjünk vissza az eredeti témára. Marxi értelemben mit kell tudni a bal- és jobboldalról?

• Marx nem használta ezt a kifejezést. Nála és minden valamirevaló kommunistánál tőkés és munkás fogalompár van. Ez sokkal egyértelműbb meghatározás, mivel pontosan el lehet dönteni valakiről hogy barát vagy ellenség.

• Ellenség-e az, aki a jobb élet reményét a kapitalizmus keretein belül villantja fel?

• Lehet ellenség is, de lehet megtévesztett munkás is. Ezt főleg a szocdemeknek köszönhetjük, mivel ők hisznek abban hogy a kapitalizmus javítható, ami persze valójában nem igaz.

• De ha a munkás azt tapasztalja, hogy kapitalizmusban is meg tud élni, legfeljebb néha munkanélküli lesz, akkor elvárható-e tőle, hogy a közösségi társadalomban higgyen? Ha a szoci-szocdem címkéjű pártok egyszer-kétszer engednek a szorításon, és azt ő képes élete javulásának hinni, hogyan várható el tőle, hogy feladja a jelenlegi rendszert, és kommunizmusban gondolkodjon?

• Úgy, hogy a kapitalizmus nem tartható fenn a végtelenségig, mert bejön egy válság, és amikor hősünk munkanélküli lesz, fogékonnyá válik az új dolgokra, például a közösségi társadalomra. Vagy ha látja azt, hogy a kommunisták segítik a munkásembert – mint ahogy a redhelp.net nevű internetes oldal is teszi – akkor támogatni fogják a kommunista ideológiájú pártokat, mert tudni fogják, hogy azok értük és velük vannak.

• De ez csak az elmélet, a gyakorlat az, hogy a munkáspártnak nincsenek megyei listái, és időközi önkormányzatin sincsen, pedig ott aztán elég lenne három tucat ajánlás – már az egyéni választókörzetben.

• Ennek az az oka, hogy könnyen butíthatóak. Látnak mondjuk egy kommunistát, elnyeri rokonszenvüket, és azt mondják: ezek jó gyerekek. De amikor hazamennek, és bekapcsolják a televíziót ahol kiátkoznak bennünket, máris elbizonytalanodnak, és nem tudnak dönteni – felmerül bennük a kétség: mégis csak maradjunk a szociális piacgazdaságnál?

• De tudnak dönteni, és inkább a rendszer foltozgatását várják, mert abban megvan az a remény, hogy kitörhetnek a szürkeségből. Ezért nem akarnak egy teljesen új rendszert, aminek kádári változatát már korábban elvetették.

• A rendszer foltozgatását felesleges várni, mert összedőlőben van az egész. Éppen erről kell meggyőznünk a munkást. Ilyenkor fontos, hogy úgy fogalmazzunk, hogy megértsék, amit közölni akarunk velük. Elődeink bölcseleteit egy ma is érthető nyelven kell bemutatnunk. A másik gond meg annak köszönhető, hogy sajnos pártunk is használja a bal- és jobboldal fogalompárt. Szerintem egy kommunistának nem szabad a kapitalista értékrend alapján politizálni. A bal- és jobboldal helyett használjuk a burzsuj, a tőkés vagy a ma divatos munkavállaló és a munkáltató szavakat.

• Elfogadható-e Thürmer Gyula azon érvelése, hogy megtartható a bal-jobb ellentétpár, de úgy, hogy baloldali az, aki a jelenlegi rendszert le akarja cserélni, és szocializmusban (értsd: emberközpontú és pénzközpontú társadalomban gondolkodik), míg jobboldali az, aki ezzel éppen ellenkezőleg, a kapitalizmust akarja, akár szocdem módon?

• Nem tartom hasznosnak, mert könnyen félreérthető. Sokan azt gondolhatják ugyanis,  hogy balos a párt, miközben a szocialisták segédcsapataivá akarnak válni – pedig tisztes távolságban vagyunk egymástól.

• Elfogadható-e az a felosztás, hogy baloldali az, aki a kapitalizmuson belül inkább a munkásoknak, jobboldali pedig az, aki inkább a munkaadóknak kedvez?

• Nem, mivel a szocialista párt is a munkaadók mellett van. Ugyanakkor a "szélsőjobboldali"-nak nevezett barátaim meg a munkások oldalán vannak…

• Mit lehet felépíteni a tőkés-munkás ellentétpárra?

• Az egész jelenlegi társadalmat, mivel mindenkit be lehet sorolni valahova: az értelmiségit a munkások közé, hiszen szellemi munkás.

• És eszmeileg?

• A kommunista és az értelmes nacionalista munkás. A jelenlegi összes párt tőkés.

• És ebből mi következik?

• Az hogy csak a dolgozókra számíthatunk, ha meg akarjuk szüntetni ezt a mocskos rendszert, amiben élünk – illetve a nacionalista-kommunista szövetségre. A vietkongok is ezt tették.

• És ha a dolgozó úgy akar rendszert váltani, hogy ő lépjen a jelenlegi tőkések helyére? Bírálható-e emiatt, és milyen nézeteket fogad el ezzel az állásponttal?

• Ha a tőkés helyére lép, és proletárdiktatúrát hoz létre, az jó. De ha átmegy kapitalistába, akkor le kell váltani. Nem kezdődhet az egész elölről. Éppen ezért csak a legöntudatosabbak lehetnek vezetők az új rendszerben – éppen azért, hogy ne térhessen vissza a kapitalizmus.

• Mivel lehet meggyőzni a munkást arról, hogy az új rendszer legalább olyan életszínvonalat biztosít neki minden körülmények között, mint a mostani (de inkább jobbat)? Mert azért az nem elég, hogy idővel nem lesznek tőkések…

• Egyrészt azzal, hogy megszűnik a tőkésosztály, és annak a vagyonából (ami nem csekély) lehet új munkalehetőségeket teremteni. Erős gazdaság mellett többet kaphatnak ők is. De az is jó, ha a fizetésük szinten marad, miközben az árak csökkennek.

• De akkor a munkás vagyonából (ami persze jóval szerényebb, mint a tőkésé) is adni kell ehhez?

• Nem lesz rá szükség, mivel a tőkéseknek van annyi felhalmozott vagyonuk, hogy abból fedezhessék a költségeket. Sőt abból még az államadósság egy részét is ki lehetne fizetni.

• Akkor a munkás vagyontárgyai (lakás, földingatlan), a pénzeszközei megmaradnak neki? Azt nem kell beadni?

• Így van – nem kell.

• Hogyan illesszük be tehát a polgári baljobbozást a munkás világába?

• Legjobb, ha az egészet elfelejtjük egy életre. A munkásnak nem a bal- és a jobb oldal a lényeg.

• És helyette mit kínáljunk?

• A tőkést és a munkást. Ezt jobban érti, mert a bal- és jobboldalra nincs hivatalos meghatározás – maximum nagyon elvont.

Barabás György: A baloldali kerekasztalnál ott lenne a helye a munkáspártoknak is

Klubrádió, Beszéljük meg! Bolgár György műsora, 2012. február 21., kedd, 16:55–17:05

***

Barabás György: Halló, jó napot kívánok, Bolgár úr, Barabás György vagyok.

Bolgár György: Jó napot kívánok.

Barabás György: Örülök, hogy ma már végre sikerült adásba kerülnöm, mert tegnap sajnos nem jött be. Én a Thürmer-féle Munkáspárthoz szeretnék hozzászólni.

Bolgár György: Igen.

Barabás György: Azt kérdezném öntől, hogy nem érzi úgy, hogy kicsikét túlzás, amit ön a Munkáspárttal kapcsolatosan állít?

Bolgár György: Mit állítok?

Barabás György: Hát azt, hogy szélsőséges, meg azt, hogy nincsen támogatottsága…

Bolgár György: Hát nézze, a támogatottságot könnyen lehet igazolni: nincs. Praktikusan nincs. Hogy szélsőséges, azon nyilván lehet vitatkozni. Szerintem aki azt mondja, hogy ezt a mostani rendszert meg akarja – nem változtatni, hanem lényegében ki akarja cserélni egy állami típusú szocializmusra – az legalábbis…

Barabás György: Nézze, a Munkáspárt húsz éve ugyanazt mondja. El kell olvasni a programját. Teljesen demokratikus. A társadalom többségének az érdekeiért kíván fellépni.

Bolgár György: Jó. Ez eddig nem demokratikus. Mindenki azt mondja, hogy a társadalom többségének érdekeit akarom képviselni. A kérdés az, hogy hogyan? Milyen rendszerben? Milyen rendszerben?

Barabás György: Jó. Jelenleg teljesen demokratikus körülmények között, parlamenti választás útján.

Bolgár György: Na de az rendben van – jelenleg a Jobbik is így csinálja.

Barabás György: Igen, de egyébként önöknek is ebben nagy felelőssége van, tehát a médiának. Ezt úgy értem, hogy nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez. Na most, hogyha nem jut megfelelő szereplési lehetőséghez, nem tudja elmondani a véleményét, programját. Így az emberek nem ismerik meg.

Bolgár György: De ezek szerint ön jól ismeri, talán ennek a pártnak tagja is, mintha azt venném ki, nem?

Barabás György: Nem. Nem vagyok tagja, szimpatizánsa vagyok, illetve voltam tagja.

Bolgár György: Na jó. Akkor elmondhatja nekünk, hogy mi az, amit ez a párt képvisel, mitől demokratikus ez, és miért kellene, hogy minél többször megszólaljanak. Én hallgatom.

Barabás György: Hát nézze. A kapitalizmus ellen való fellépés, az önmagában nem bűn.

Bolgár György: Nem. Ez önmagában nem bűn. Csak a dolgok összefüggnek.

Barabás György: És én azt gondolom, hogy ha már szélsőjobb vagy szélsőbal között kell választani – egyébként nem szélsőbalos –, de ha már a kettő közül, akkor már inkább a szélsőbal. Egyébként figyelmébe ajánlom a Szabadság újságot is.

Bolgár György: Igen, de szeretnék nem választani. Igen. Szeretnék nem választani, de azért annyiban hajlamos vagyok ennyiben legalább elvileg igazat adni, hogy amikor szélsőjobbról rasszista, származási, születési alapról osztályoznak ki embereket, az kicsikét rosszabbul és kíméletlenebbül hangzik, mint hogyha valaki azt mondja, hogy én a kapitalista rendszert akarom kicserélni egy másikra, mert a magántulajdonban nem hiszek.

Barabás György: Azonkívül mostanság szokás a kommunizmust összemosni a fasizmussal.

Bolgár György: Már micsodát, a kommunizmust? Azt szokás, igen.

Barabás György: A kommunizmust és a fasizmust szokás összemosni. Holott deklaráltan kommunizmus egyetlen országban sem volt. Kubában sincs. Jelenleg ennek építése folyik, ezen az úton haladnak.

Bolgár György: Ez igaz. De ez a kommunista cél mégiscsak benne van, és ráadásul ezt a kommunista célt úgy akarják elérni, hogy a demokráciát kizárják. Egy párt uralma, és ők mondják meg, hogy mit szabad és mit nem, hogy kell elérni ezt a kommunista utat. Ebből következően diktatúra van Kubában is, és az volt a ’17-es forradalom után a Szovjetunióban is, és később számos szocialista országban is. Ez a probléma, ezen az alapon lehet összemosni a fasizmussal és nácizmussal. Sok szempontból persze alaptalanul, mert a kettő nem ugyanaz. Attól…

Barabás György: A másik, hogy nemzetközileg el van ítélve a fasizmus, ugye. Tehát a fasizmus nemzetközileg elítélt…

Bolgár György: Igen. Hát azért elítélik a kommunista diktatúrákat is, nem is alaptalanul, hiszen ezek egyike-másika nagyon súlyosan, hatalmas tömegeket gyilkolt meg. Tehát egy gyilkos diktatúra volt, voltak egészen kirívó…

Barabás György: Hát, azért a Kádár-rendszert nem venném annak, jó?…

Bolgár György: A Kádár-rendszerben is ’56 után sajnos voltak törvénytelen…

Barabás György: Hát megtorlások voltak, de azért vegyük már figyelembe azt is, hogy az elmúlt húsz évben hányan fagytak meg az utcán…hányan haltak éhen… gyakorlatilag a mai politikai rendszernek az urai… azok is tömeggyilkosságot követtek el. Ilyen értelemben.

Bolgár György: De hát ilyen értelemben…

Barabás György: Ha ezt nézem… csak ez enyhébb formája, úgymond.

Bolgár György: Igen. Mondjuk ez gondatlanságból elkövetett dolog. Ez az egyik, a másik… de az, hogy a diktatúrákban hány vétlen és nem számontartott egyéb áldozat volt, nem csak az, akiket a bíróság végeztetett ki… azt pedig nem tartották számon. Hogyha akkoriban is megfagytak emberek – márpedig nyilvánvalóan megfagytak –, arról nem írt az újság, nem beszélt a rádió, mert akkor erről nem lehetett… Úgyhogy biztos voltak akkor is, és akkor sem volt Magyarország egy olyan ország, ahol nem volt szegénység. Más kérdés, hogy kisebbek voltak a különbségek.

Barabás György: Igen. Tehát az életszínvonalat meg lehet nézni összehasonlításban az akkorival, a mostanival.

Bolgár György: Meg lehet nézni sok minden szempontból. Nem könnyű egyébként az összehasonlítás. Az biztos, hogy a társadalmi különbségek nagyon erőteljesen megnőttek. És erre lehet mondani… még hajlamos vagyok igazat is adni önnek: ez nem igazságos. Jobb volna egy igazságosabb, nagyobb egyenlőségen alapuló kapitalizmus. Csak az a baj, hogy a magántulajdonra épülő kapitalista rendszerben – ebbe bele van építve az, hogy nagyok a különbségek. Mert ha valakinek van képessége, tudása, szerencséje, tehetsége, szorgalma, akkor lehet, hogy irdatlan pénzeket fog keresni, és nagyon nehéz olyan rendszert teremteni, hogy ezt a sok pénzt elvegyék tőle, és odaadják annak, aki esetleg nem szorgalmas, nem is tehetséges, nem is jól dolgozik, viszont nagyon keveset keres. Ez se volna igazságos, de a különbségeket kéne valóban csökkenteni.

Barabás György: Jó. Hát akkor ebben megegyezhetünk. És én bízom a demokratikus választásokban.

Bolgár György: Hát abban én is. És abban is persze – és ez már mondjuk egy jó pont volna akár a Kommunista Munkáspártnak is –, hogy ha nyerne – ennek a valószínűsége jelenleg nulla – egy ilyen választáson, nem jelentené a demokrácia, a többpártrendszer felszámolását. Nem akarná egypártrendszer útján megváltoztatni az általa nem szeretett kapitalista társadalom…

Barabás György: Ön ilyet olvasott?

Bolgár György: Nem, csak a történelemben láttam ilyet.

Barabás György: Ja, a történelemben. Mert nem mindegyik követi ám azt, ami a Rákosi-rendszerben volt. Tehát nem tudnám azonosítani avval, az akkor elkövetett hibákkal a mostani pártot.

Bolgár György: Nézze. Még a sokak által mostanában nagyon dicsért kínai rendszer is, ahol a kommunista párt vezeti az országot, az sem viseli el a többpártrendszert. A kapitalizmust már többé-kevésbé beengedte, de az egypártrendszer nincs fellazítva. Nincsenek versengő pártok. Nincsenek versengő nézetek. És ez biztos, hogy nem jó, nem igazságos, nem emberi – ez egy elnyomó rendszer, tele nagyon sok rossz vonással. Annak ellenére, hogy Kína egy sikeres országgá vált.

Barabás György: Úgyhogy én úgy gondolom azért, hogy a Bakában ott van a helye a munkáspártoknak is. Ez az én véleményem…

Bolgár György: Hát ön úgy gondolja, de az MSZP meg nem így gondolja a kezdeti bizonytalankodás után.

Barabás György: Jó, hát az MSZP… jó, hát egyébként... jó. Köszönöm szépen akkor.

Bolgár György: Én is köszönöm. Viszonthallásra.

Barabás György: Viszonthallásra.

Budapest felszabadulásának emlékére

2012. február 12-én a Magyar Szocialista Munkáspárt koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a rákospalotai temető szovjet hősi emlékművénél. Megemlékező beszédet mondott Barabás György, a MIKSZ főtitkára. A megemlékezést követően koszorút helyezett el az MSZMP, a Kádár János Baráti Kör, a Magyar Kommunista Munkáspárt budapesti szervezete és a MIKSZ. Az alábbiakban teljes terjedelemben közöljük a megemlékező beszédet.

***

Kedves elvtársak!

Azért jöttünk ma el ide, hogy megemlékezzünk Budapest felszabadulásának 67. évfordulójáról. A harcokban szovjet katonák százezrei ontották vérüket hazánk felszabadulásáért. Száznegyvenezer szovjet katona nyugszik magyar földben.

A felszabadulással történelmünk új korszaka kezdődött. Új hajnal hasadt. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány és az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásával létrejöttek az új, demokratikus magyar állam alapjai. A nagytőkések, a tíz- és százholdas nagybirtokok urai, a magyar dzsentrik, szolgabírák és csendőrök Magyarországa helyén új országot – a munkásság, a parasztság, a dolgozó értelmiség országát – kezdte építeni a felszabadult magyar nép.

Felszabadulásunk örömteli napjait a legsúlyosabb nemzeti tragédia színei árnyékolták be. A német és a magyar uralkodó osztályok bűnös, népellenes háborúja az országon mély sebeket ejtett. A német fasiszta csapatok és magyar vazallusaik lerombolt gyárakat, felperzselt falvakat és városokat, letarolt szántóföldeket, felrobbantott hidakat hagytak maguk mögött. Még súlyosabb volt az emberveszteség. Több mint egymillió ember, katona és civil, munkaszolgálatos halt meg a frontokon, a haláltáborokban, a bombázások során. Százezrek kényszerültek az ország elhagyására, estek hadifogságba, vagy menekültek Nyugatra. A magyar kommunisták a háború legtragikusabb, legkilátástalanabb napjaiban is hitet és erőt öntöttek az erőtlenekbe és hitetlenkedőkbe. Bátran hirdették: „Lesz magyar újjászületés!”

1946-ban, a kommunista párt első legális kongresszusán kiadták a történelmi jelentőségű jelszót: „Nem a tőkéseknek, hanem a népnek építjük az országot!” Új történelmi perspektíva nyílt meg a magyar nép előtt, aki Ady Endre szavaival végre elmondhatta:

       „Ez az ország a mi országunk,

        Itt most már a mi kezünk épít.

       Tobzódtatok, tobzódtatok,

       Éppen elég volt ezer évig.”

A felszabadulással elkezdődő új történelmi korszak új kihívásokat jelentett népünk számára. A szocializmus építésének elkezdéséhez új és nehéz feladatokat kellett megoldani. „De csak akkor születtek nagy dolgok, ha bátrak voltak, akik mertek.” A járatlan úton az új feladatok mellett meg kellett küzdeni a múlt terhes örökségével, a reakció ellenállásával, a sokévtizedes nacionalista, fasiszta lélekmérgezés hatásával, a régi szokások és beidegződések tehetetlenségi erejével, sokak bizalmatlanságával és kishitűségével.

Fejlődésünket politikai válságok is megtörték. A megtorpanások, kitérők, válságok ellenére a felszabadulást követő évtizedek a dolgozó osztályok számára a társadalmi felemelkedés évtizedei voltak. Megszűnt a munkanélküliség, és érezhetően javultak a munka- és életkörülmények. A nyomornegyedek helyén új lakótelepek épültek. A tanulás, a továbbtanulás, a művelődés lehetősége szélesre tárult a dolgozók és gyermekeik előtt. Általánossá vált a társadalombiztosítás, az ingyenes egészségügyi ellátás, az öregségi nyugdíj, a csecsemőgondozás. Korszerűsödött és fejlődött az ipar és a mezőgazdaság. Életünk nem volt ugyan felhőtlen, sok mindenben szenvedtünk hiányt, újratermelődött a bürokrácia, a karrierizmus és sok más visszásság, problémáinkra nem mindig találtuk meg a megfelelő megoldást, gyakran tévelyegtünk, de a társadalmunk fejlődése előrehaladt. A dolgozók tömegei szociális biztonságban éltek és gyarapodtak.

Ezt a folyamatot szakította meg a rendszerváltás, amely kevesek számára gyors meggazdagodást, a többség számára pedig tömeges munkanélküliséget, létbizonytalanságot, kizsákmányolást, növekvő szegénységet hozott. Évtizedekkel esett vissza az ipari és mezőgazdasági termelés. Meredeken csökkentek a reálbérek, a nyugdíjak reálértéke. Leépültek a szociális, egészségügyi ellátások, a tanulási, művelődési lehetőségek. Rövid idő alatt négy évtized munkájának eredményét lerombolták.

A felszabadulással elkezdődött új történelmi korszak emlékét is ki akarják törölni a nép emlékezetéből. A felszabadulást megszállásnak keresztelik át. Az új történelmi korszakot „történelmi kisiklásnak” tüntetik fel. A szocializmust „a XX. század legnagyobb hazugságának”, a létező szocializmust „államkapitalizmusnak” nevezik.

Ne engedjük elvenni tőlünk történelmünket! Amíg a hat évtizede születő új történelmi korszak vívmányainak emlékét megőrizzük, és hibáinkból, kudarcainkból tanulunk, addig a remény is él: „Lesz még egyszer ünnep a világon.”
Dicsőség és tisztelet a felszabadulásunkért elesett szovjet hősöknek!

Mihály János: Vajnaiéknak már rég nem marxizmus kell (I.)

Mihály János debreceni és megyei elnök hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.
Jelenleg már csak tízen vagyunk alapszervezeti tagok, mert elvileg három elvtársunk önmagát törölte a pártból, olyan szempontból, hogy egy éve nem fizetnek tagsági díjat. És ugye a szervezeti szabályzat feltételként szabja a párttagságnak azt, hogy legalább a tagsági díjat fizesse, még ha pártéletet nem is tud élni, de ezzel legalább hozzájárul a pártéletünkhöz.
Látja mindenki, hogy Debrecen városában hogyan állnak a dolgok, legalábbis ami a politikai oldalát illeti. Állnak a dolgok olyan szempontból, hogy hosszú évek sora óta nem tudtunk egyetlen tagfelvételt sem eszközölni, éppen ezért egy elöregedési útra álltunk rá, vagy léptünk rá. És beszédes az a szám, hogy jelenleg a párttagság, Debrecen város párttagságának az átlagos életkora 77,7 év. Tehát ebből az 59 évestől a 91 évesig mindenki benne van. És így sajnos a pártunk mozgósíthatatlan, és tulajdonképpen az összpártpolitikai megnyilvánulásunkhoz, akciókhoz szinte képtelenek vagyunk hozzájárulni. Nem beszélve a helyi demonstrációk szervezéséről. Nem beszélve a választások idején a kopogtatócédulák gyűjtéséről. Ezeket az embereket, idős embereket nem lehet arra kérni, hogy járják körbe a saját lakókörzetüket, vagy a várost vegyék a nyakukba, vagy a megyét vegyék a nyakukba, és szedjék a kopogtatócédulát. Már csak azért is, mert egy az, hogy ebben a semmilyen világban ki vannak téve mindenféle zaklatásoknak is, ha bekopogtatnak egy-egy lakásba. A másik pedig az, hogy nem látják az értelmét annak, hogy egyáltalán van-e olyan év, vagy választási év, ahol csak egy kicsi kis remény lenne, hogy legalább azt az egy százalékot át tudnánk lépni, vagy a két százalékot át tudnánk lépni. Nem is az öt százalékról beszélek, hanem csak a két százalékról, hogy valami anyagi – állami, központi anyagi támogatásban részesülhetnénk.
Úgyhogy jelen pillanatban én azt hiszem, hogy az alapszervezetünkről egy elvtársi-baráti társaság címet lehetne adni, bár alapszervezet a neve – mégis azt mondom, hogy alapszervezeti élet, mint olyan, ennél az alapszervezetnél nem túlságosan fedezhető fel.
***
Köszönjük szépen, Laci, a hozzászólásodat. Mi is megköszönjük nektek, hogy ilyen jó partneri, elvtársi kapcsolatban jeleskedő partnerek voltatok a számunkra. Hisz tulajdonképpen egy alapszervezethez tartoztunk, egy megyéhez tartozunk. Jelenleg is még egy megyéhez tartozunk. És ez természetes dolog volt, hogy ha egymást megtiszteljük azzal, hogy ha valamilyen rendezvény van, akkor azokra elmenjünk, és képviseltessük a párttagságot, és azt a politikát, amit mi – legalábbis személy szerint a párttagságunk nevében is mondhatom, gondolom – felvállaltunk eddig, ahogy te is mondtad. Ez pedig a marxista-leninista párt elvei: azok, amelyeket mi képviseltünk.
Csak egy picit visszatérve a múltra, és utána a jelenbe jövünk vissza. Mondtad, hogy mik történtek veletek is annak idején az előző pártban, majd a megváltozott pártban is. Én már a Thürmer-féle párthoz nem kanyarodnék vissza, mert annak már nincs értelme. Az már egy történelem. Nem tudom, hogy a történelem melyik helyén foglal helyet jelen pillanatban, de még élnek talán ők is.
Hanem én azt mondanám, hogy amikor kongresszusról kongresszusra elmentünk – Rákosi Lajos barátommal jártunk fel a kongresszusra – és minden alkalommal felszólaltam. Egyetlenegy kongresszus volt, amelyiken nem szólaltam fel, azon éppen Margó volt ott, de ő felszólalt azon a kongresszuson. De minden egyes kongresszuson felszólaltam, hogy vegye észre ez a párt, hogy tizenhárom – akkor még tizenhárom baloldali civil szervezet volt az országban – és ezt a tizenhárom baloldali civil szervezetet fel kellett volna ennek a pártnak vállalnia úgy, hogy az élére állni ennek a civil szervezetnek. És hogyha nem is tagozódtak volna be a pártba, de legalábbis legyen egy ideológiája annak a civil szervezetnek, hogy mitől is vallja magát baloldalinak. Mert ez a legborzasztóbb dolog nálunk, hogy egyszerűen azt mondjuk magunkról, hogy baloldaliak vagyunk, és azt se tudjuk, hogy mit is jelent az. Mert nem is lehet tudni, mert a baloldaliság maga egy nagy katyvasz. Ugye ahol amelyik pártnak nincs ideológiai alapja, az csak egy elkenődő jobboldali vagyok, vagy baloldali vagyok – erre mindent rá lehet fogni, erre mindent rá lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy na, akkor milyen is vagy hát, ugye.
És ugye abban az időben még meg voltak szabva a felszólalási időpontok, ugye öt percben korlátozták az időt, a felszólalási időpontot. És én akkor is elmondtam, fel is soroltam annak idején a tizenhárom civil baloldali szervezetet – kiemelve a Marx Károly Társaságot, akit úgy kellett volna beterelni ebbe a pártba, de ne szó szerint értsétek. De legalábbis elvi-ideológiai szempontból beterelni ebbe a pártba, hogy az ideológiát a mai viszonyokra építve folytassa tovább. Mert ugye a marxizmus nem befejezett tény, hanem azt mondta, hogy azt mindig az adott politikai helyzethez, politikai viszonyhoz hozzá kell alakítani. Erre a Marx Károly Társaság ezer százalékban alkalmas lett volna, mert kiváló filozófusok, kiváló közgazdászok, kiváló történészekkel volt teletűzdelve, és én ezt az ő kongresszusán is elmondtam. És sajnos azt a tapasztalatot kellett leszűrnöm, amikor már az utolsóelőtti kongresszuson el is mondtam, hogy sajnos csalódnom kellett ezekben a baloldali civil szervezetekben – azért, mert mindenki a saját maga kis pecsenyéjét sütögeti. És nem hajlandó egyfajta eszmeiségért, egyfajta eszmei megnyilvánulásokért vagy politikai álláspontokért kiállni, hanem ezeknek tudvalevő: általában a vezetőjük nyugdíjas emberek voltak, beszedték a tagsági díjat, és egy kis nyugdíjkiegészítés csurrant-cseppent belőle. Szóval nem voltak ezek igazi baloldali szervezetek. Vagy lehet, hogy baloldalinak éppen lehetett volna mondani, de irányultságukban egyetlen ideológiát nem mertek úgy felvállalni, ami alapján a Magyarországi Munkáspárt 2006 is az élére állhatott volna ezeknek a civil szervezeteknek, és vezette volna, már tömegpárt lehetne azóta a Magyarországi Munkáspárt 2006-ból.
Még egy utolsó gondot egy kongresszusról, és utána rátérek a saját kongresszusunkra. Emlékezzetek vissza: Lajos, te is ott voltál, akkor még a Kovács Máté volt ott azon a kongresszuson, ahol felvetődött a párt nevének a megváltoztatása. Tehát az utolsó előtti kongresszuson, amikor felvetődött a párt nevének a megváltoztatása, ugye a szolnokiak beterjesztették azt, hogy legyen a Demokratikus Szocializmusért a neve az új pártnak. Lementünk, nem a szószékhez, ott a szószék melletti kis placcon álldogálva, Kovács Máté is, jómagam is, és elmondtuk, hogy elhatárolódunk ettől a demokratikus szocializmus felvállalásától, mert ez egy… igen, Bársony Margit volt ennek az előterjesztője Szolnokról – elhatárolódunk tőle azért, mert ez messze áll a marxista eszméktől, mert a demokratikus szocializmus, az a szociáldemokrata párt jobbszárnyának volt a politikai szárnya. Tehát ebből világosan kiderült, hogy a Vajnai-féle irányított párt el akar térni a marxizmus eszmeiségétől, és át akar térni a szociáldemokrata, annak is a jobbszárnyának a Kéthly Anna-féle jobbszárnynak az irányelvére.
Ezt én ott kifogásoltam erőteljesen. Ott is megszabták az időpontot, rám is szóltak, hogy most már letelt az idő, fejezzem be. És ezekre ott a kongresszuson választ nem adott senki. Ki se tértek ezekre a válaszokra, abbamaradt minden, és akkor maradt egy katyvasz tulajdonképpen azután a kongresszus után. (A befejező rész következik)

Mindenki lehet elnök, csak Vajnai ne legyen - mégis az lett

Kovács Lászlónak, a polgári MMP 2006 volt elnökének hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.

Alapszervezetünk megdöbbenve vette tudomásul azt, hogy minden előzetes értesítés nélkül a KB-tagunk és kongresszusi küldöttünk nem kapott meghívót a kongresszusra, és ebből az alkalomból felhívtam a Borsod megyei elnököt, a Molnár Miklós elvtársat, aki szintén úgy nyilatkozott telefonba nekem, hogy ő sem tud róla. De ami ettől még furcsább, az, hogy ő elnökségi tag is. Ezért még akkor este én egy nyilatkozatot tettem közzé, ezt viszont úgy érzem, hogy szó szerint felolvasom nektek.

„Nyilatkozat. Kiléptek a polgáriak az MMP 2006-ból. Az internetes hálószemünkhöz az MMP 2006 szombati kongresszusa előtt az alábbi nyilatkozatot juttatta el a Magyarországi Munkáspárt 2006 polgári (Hajdú-Bihar megye) alapszervezete, amely kijelenti, hogy egyöntetűen kilép a pártból a pártelnök szervezetiszabályzat-ellenes tevékenysége és a pártdemokrácia súlyos megsértése miatt. Kovács László volt alapszervezeti titkár.”

A másik nyilatkozat:

„A Magyarországi Munkáspárt 2006 polgári (Hajdú-Bihar megye) alapszervezetének tagsága 2011. november 25-én pénteken, a kongresszus előtt egy nappal úgy döntött, hogy egyöntetűen kilép a pártból a pártelnök szervezetiszabályzat-ellenes tevékenysége és a pártdemokrácia súlyos megsértése miatt.

Közben a Hajdú-Bihar megyei alapszervezet értekezletet hívott össze decemberre, ahol egyebek között tárgyalni fogja a mi kilépési szándékunkat – és lehetséges, másét is. Ennek időpontjáig kilépésünk nem tekinthető hivatalos, formálisan is megvalósult ténynek. Mindazonáltal a polgári alapszervezet olyan pártelnökkel, aki súlyosan megsérti a szervezeti szabályzatot, lábbal tiporja a pártdemokráciát, nem tud, nem is akar együtt dolgozni. Így felszólítja őt, Vajnai Attilát, hogy azonnali hatállyal hagyja el a Magyarországi Munkáspárt 2006-ot, távozzon az elnöki székből és a pártból is. Amennyiben ezt nem teszi meg, a polgári alapszervezet azonnali hatállyal, véglegesen és visszavonhatatlanul kilép a pártból, mert ilyen személlyel, mint Vajnai Attila, nem tud együtt dolgozni, egy pártban létezni. Két megoldási lehetőség áll előttünk: vagy Vajnai Attila távozik, vagy az alapszervezetünk távozik a pártból. Ismerve Vajnai Attila személyiségét és eddigi pártbéli tevékenységét, az előbbi variáció gyakorlatilag nem fog megvalósulni, ezért szinte bizonyos, hogy nekünk kell lépnünk, és kilépnünk a pártból.

Vajnai Attila diktatórikus módszereket próbál a pártban megvalósítani. Megsértette a pártdemokráciát azzal, hogy a szabályosan megválasztott kongresszusi küldötteket úgy engedte csak be a kongresszusra, hogy a már bentlévő küldötteknek tette fel szavazásra azt a kérdést, hogy a még kint lévő küldöttek bejuthatnak-e a kongresszusra. Holott a szervezeti szabályzat előírja, hogy amikor meg vannak választva a kongresszusi küldöttek, azok a következő tisztújító kongresszusig küldöttnek tekintendők.

Továbbá a szabályosan megválasztott küldöttek helyett olyan személyek voltak jelen a kongresszuson, akik nem tagjai a pártnak. A párt szervilis sajtója (A Mi Időnk) által a kongresszusnak nevezett tanácskozást a mi véleményünk szerint nem lehet kongresszusnak nevezni, mert azt nem előzte meg semmiféle pártvita, a párttagság nem tárgyalta meg a kongresszus elé kerülő anyagokat. Sőt a párttagság többsége nem is tudott arról, hogy egyáltalán a párt kongresszust tart.”

Ez a hivatalos dokumentáció, ami felkerült a kommunista.net-re. Vajnai Attila – mert nekem nem elvtársam innen tovább – majd lépjen.

Ehhez: akik ismertek, tudjátok, hogy itt le van írva, hogy mi történt korábban. Hogy 2002-ben Vajnai elvtárs – már elnézést, hogy ilyen kifejezést használok – Vajnai Attila már megtette az első lépést afelé, hogy ő hogyan is tudja értékelni a pártdemokráciát. Úgy értékelte a pártdemokráciát, hogy a 2002-es megyei küldöttértekezletre mint országos pártelnök kijött, és engedélyezte annak megtartását azok után is, hogy az akkori megyei alelnök, azaz szerény személyem – a debreceni hármas és kettes alapszervezettől kapott 25 aláírás bizonyításával bizonyítottam, hogy nem voltak demokratikus módon és úton megválasztva az ott jelenlévő küldöttek. Ezért felszólítottam ott a küldöttgyűlést, hogy a küldöttgyűlést rekesszük be, s amíg szabályosan a küldöttek meg nincsenek választva, addig ne. Vajnai Attila ezt azzal hárította el, hogy nem lehet már eltolni ezt az időpontot, mert hisz az utolsó időben vagyunk, kongresszus előtt. De azt mondtam, hogy nem az számít, hogy mennyivel vagyunk kongresszus előtt vagy kongresszus után, hanem az számít, hogy tartsuk be a pártdemokráciát, tartsuk be a szervezeti szabályzatot. Ő ezt az előbb itt elmondottakhoz ragaszkodott.

Ekkor én – ugye a Kiss János elvtárs még ott volt – én mint levezető elnök, felálltam, és azt mondtam, hogy innen tovább én nem tudom vállalni ezt a tisztséget, mert én olyan küldöttgyűlést nem tudok levezetni, amely alapszabályellenes, szervezetiszabályzat-ellenes, és a pártdemokráciával ellentétes. És a Vajnai Attila akkor megígérte azt – és azért maradtam ott – hogy igen, akkor tartsunk egy tanácskozást, és akkor nem lesz választás. Elérkeztünk odáig, hogy megtárgyaltuk az anyagokat. Ugye kemény kritikát kapott a megyei elnöknő, Edelényiné, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy a „Különfélék”-ben Tóth Ernő azt mondta, hogy akkor, elvtársak, most következik a megyei koordinációs bizottság választása. Erre én, mint levezető elnök, bejelentettem, hogy erről nem szavaztunk, innen tovább a küldöttgyűlést én nem tekintem küldöttgyűlésnek. S felálltam, és otthagytam. Aki ott volt, tudja, hogy az összes vidéki alapszervezet vezetői mind jöttek velem együtt.

Tehát innentől kezdve Vajnai Attila, a Központi Bizottságból kiküldött alelnök pártszerűtlen, jogszerűtlen, szervezetiszabályzat-ellenes módon intézkedett. Mégis utólag tudomásomra jutott, hogy megtörtént a választás. Ezzel én teljes mértékben nem tudtam azonosulni, ezért azonnali hatállyal az egész alapszervezetünk kilépett a pártból. Akkor is ugyanezt a lépést választottuk, mint most: azonnali hatállyal az egész alapszervezet tagsága.

Én otthon, amikor ez tudomásomra jutott – a Mihály elvtárs mondta, hogy de hát itt mégis választottak, hát hiába mondod nekem, hogy nem választottak. Mondtam neki, hogy hát nem választottunk. És úgy volt, ahogy a János mondja, hogy nem jól tudod, mert választottak. Ti elmentetek, de választottak. Tehát csodálkoztam, hogy hogy választhattak, mikor a vidéki elvtársak nem voltak ott, meg én se voltam ott, mint levezető elnök – hát akkor hogyan lehetett. Hát ha ilyen megtörténhetett, egy országos pártalelnök részvétele mellett, akkor itt kérem a véleményeteket, hogy hogyan lehet egy ilyen emberrel tovább dolgozni.

Amikor ez az új pártunk megalakult – és most már csak tényleg röviden – nagyon nagy erővel és nagy energiával kezdtünk a munkához. Mindaddig, amíg Fratanolo János volt az elnök, ebben a pártban minden tökéletesen és ragyogóan működött. (Közbeszólás: Így igaz.)

Akkor, amikor megtörtént a változás, már én kétkedéssel fogadtam, mert én nem tudtam elmenni a kongresszusra küldöttnek, bár küldöttnek akartak az elvtársaim, de éppen akkor betegeskedtem, és Viszokainét küldtem magam helyett. Elmondtam neki, hogy mindenki lehet, csak Vajnai Attila ne legyen pártelnök. Mert mondom, Viszokainénak mondtam, ő ugye akkor küldött volt, ott volt azon a megyei kob-on, és tudta, hogy Vajnai Attila hogy viselkedett a megyei küldöttgyűlésen. Erre ugye mi történt: Vajnai Attila meg lett választva.

Mindaddig, amíg nem jöttek sorba azok az információk felém, hogy innen is az elvtársak, onnan alapszervezetek, egyszerűen hagyják ott a pártot, egyszerűen kezdett érlelődni énbennem is és a párttagságomban, hogy érdemes-e nekünk olyan szervezetben lenni, amely teljesen letért a marxista-leninista útról azzal, hogy most már a párttagság megkérdezése nélkül mindenkivel szövetkezik. Holott ahhoz, hogy a Zöld Baloldallal, ahhoz, hogy bármilyen szervezettel bármilyen együttműködést kössön – ahhoz már az elmúlt, még a tavaszi levelemben, amit körlevélként akartam elküldeni az országban; akkor lebeszéltek itt a megyei elvtársak – már akkor leírtam, hogy elvszerűtlen és pártszerűtlen volt az a módszer, hogy a párttagság megkérdezése nélkül akár a kongresszus, akár pedig a Központi Bizottság vagy az országos elnökség is dönthet. Mert egyedül döntési joga ilyen kérdésben csak a párttagságnak van. És a párttagságnak a döntő véleményét kell figyelembe venni. A pártkongresszus és a párt Központi Bizottsága, valamint a párt elnöksége csak a párttagság véleményét figyelembe véve dolgozhat. Amely párt nem ezt az utat követi, az vagy diktatórikus párt, vagy pedig teljesen letért a marxista-leninista útról.

Ez a bevezető, ennyit akartam elmondani még hozzávetőlegesen. Evvel szeretném befejezni, és annyit szeretnék mondani, hogy egyelőre mi ott mint egy baráti társaság, együtt maradunk, és majd megvárjuk, hogy ti hogy döntötök, és hogy merre és hogyan. Hát minél jobban szeretnénk, ha tovább is együtt tudnánk, mert veletek nagyon jól együtt lehetett dolgozni. Mert tényleg itt a polgári alapszervezet valamennyi tagja nevében csak a köszönetünket tudjuk kifejezni a debreceni alapszervezetnek ezért a jó és hatékony együttműködésért. És azt mondták, hogy külön köszönjem meg azt, hogy amikor rendezvényeink voltak, és meghívtunk, ott voltatok, és ezt nagyon-nagyon szépen köszönik, és elismerik a debreceni alapszervezet munkáját, és sok sikert kívánnak az alapszervezet munkájához.

A kormány távozását követelték az egri BJF-demonstráción

A kormányzat távozását követelték a tüntetők Egerben, a Baloldali Jövő Fórum tiltakozó demonstrációján 2011. november 25-én, ahol a Magyar Szolidaritás Mozgalom és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is aláírásokat gyűjtött. Bár a szervezők az összes Heves megyei parlamenti képviselőt meghívták, egyedül Lukács Csaba (Fidesz-KDNP) volt jelen. A demonstrálók elsősorban a rendvédelmi dolgozókkal kapcsolatban kérdeztek, de a kapott válaszokkal nem voltak megelégedve.
Csütörtökön délután Egerben a Deák Ferenc úton, a Hadnagy és a Stadion utca között tartotta tiltakozó demonstrációját a Baloldali Jövő Fórum nevű civil mozgalom, amelyhez a Magyar Szolidaritási Mozgalom és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége is csatlakozott. A lezárt szakaszon a szervezők egy történelmi sétára invitálták az érdeklődőket, majd ezután egy városlakói nagygyűlés következett.
A történelmi séta keretében a szervezők szembesítették a korábbi kormányzatokat ígéreteikkel. A demonstrálók által tartott táblákon lévő feliratok felsorolták mindazt, ami a magyar nagypolitikában történt 1990 óta. Az Antall József (MDF) által vezetett kormányzatot ciklusát a csodálkozás négy éveként aposztrofálták, megjegyezve, hogy a rendszerváltozás első vesztesei a roma családfenntartók, a segédmunkások és a fizikai munkások voltak. A Horn Gyula által vezetett kormány négy évét a kételkedés négy évének nevezték, új vesztesekként a női alkalmazottakat, a szakmunkásokat és a technikusokat nevezték meg. Az első Orbán kormány tevékenységének a tudatmódosítás négy éve címkét adták, felemlegetve, hogy cselekvőképtelenné tett konzumidiótákká vált az ország. Az elmúlt nyolc év három kormánya, annak tettei a kiábrándulás és a megalkuvás nyolc éve volt a szervezők szerint, amely tartalmazta a korruptság és a csalódás éveit is. A jelenlegi egypárti kormánynak a demokrácia felszámolását emlegették fel, továbbá a szociális érzékenység teljes hiányát, a médiakirályság kiépítését, a korrupciót és a jogbizonytalanságot, valamint a kamunikatív és manipulatív kormányzati beszámolókat (a kommunikatív szót szándékosan cserélték fel a kamunikatív szóval, jelezve, minek tartják azt).
A történelmi séta után a demonstrálók egy afféle lakossági fórumon vehettek részt, amelynek egyik célja az egri választók szemének felnyitása volt. Erre a nagygyűlésre a meghívott Heves megyei parlamenti képviselők közül egyedül Lukács Csaba (Fidesz-KDNP) volt hajlandó eljönni. Sós Tamás (MSZP), akinek más programja volt, a végére érkezett meg, Vona Gábor (Jobbik), aki Gyöngyösön indult, majd a megyei listáról jutott be a parlamentbe, kimentette magát, mint ahogy Habis László egri polgármester is.
A demonstrálók (leginkább rendvédelmi dolgozók) leginkább saját keserű sorsukkal kapcsolatban kérdeztek, éles párbeszédet alakítva ki Lukács Csabával, aki hangsúlyozta, hogy tömeközlekedési eszközökkel jár, tehát nem ismeretlen előtte az, hogy mit gondolnak a választók. Az egyik felszólaló Demeter Ervin (Fidesz) egyik, még ellenzékben tett, a rendőrséggel kapcsolatos nyilatkozatát kérte számon Lukácson, aki annyit kért, hogy juttassák el hozzá annak videófelvételét, hogy érdemben tudjon arról beszélni. A kérdezők nem voltak megelégedve a kapott válaszokkal, és a kormányzat távozását követelték. A többórás demonstráció az esti órákban ért véget.
***
A nagygyűlésen a Magyar Szolidaritás Mozgalom három pontban gyűjtött aláírásokat. Ezek a demokratikus rendszer alapjait felszámoló egypárti alaptörvény, a jövő generáció esélyeit rontó új oktatási törvény és az új Munka Törvénykönyve ellen szóltak. Az MSZOSZ a Vasas Szakszervezeti Szövetség tiltakozó akciójának aláírásait gyűjtötte Aláírás érted, a családodért, Magyarországért címmel. Fodor Pálné, az MSZOSZ megyei elnöke felszólalásában elmondta, hogy az aláírásokat továbbítják a képviselőknek, annak érdekében, hogy a kifogásolt törvénytervezetek parlamenti bizottsági munkájában a törvényhozók figyelembe vehessék azokat.
***
A Baloldali Jövő Fórum nevű civil szervezetet 2006. február 24-én jegyezték be a Fővárosi Bíróságon. Gotyár Marianna, a BJF országos sajtószóvivője és a Fórum munkanélküli bizottságának elnöke hármas célt jelölt meg internetes hálószemünknek nyilatkozva: a munkavállalók érdekvédelmét, a munkáltatói visszaélések megakadályozását és a hajléktalanokkal való szolidaritást. Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy a kormányzat közmunkaprogramja alkotmány- és EU-ellenes. Fontosnak tartott azt, hogy mivel az átlag munkavállaló nem ismeri jogait, sok előadást kell tartani annak érdekében, hogy felhívják az emberek figyelmét a munkáltatói visszaélésekre. Beszélt arról is, hogy helyben lehet igazán valódi segítséget adni azoknak, akiknek erre szükségük van. Utalt arra is, hogy nagyon sok embernek nincs munkája, vagy ha igen, akkor csekély a munkabére.
***
A BJF Heves megyei szervezete 2011. október 18-án alakult meg. Elnöke Bartus Gyuláné, elnökségi tag Nagy Lászlóné (Szomolya), Horváth János (Besenyőtelek) és Bodnár Bianka (Recsk). A Fórumnak a megyében Egerben, Noszvajon, Besenyőteleken és Szomolyán van alapszervezete. Az országos elnök Bencz Richárd (Budapest), helyettese Tatár Csaba (Eger).