Balaskó egyenesen Jólesz Ferdinándhoz sietett, de a vezérsugalmazó még nem érkezett be a hivatalába. A feltaláló idegességében képtelen volt ölbe tett kézzel várakozni, felkereste a „Központi Főellenőrző Bizottság”-nak a Gumiügyi Minisztériumba kihelyezett részlegét. Az eligazító Kraszner Benjámin főrevizorhoz utasította.
Mikor Balaskó benyitott a szobába, a vak ellenőr épp a titkárával beszélgetett.
– Maga nem ért a festészethez, Steiner elvtárs. A francia festők mind csibészek és a burzsoázia lakájai. Magyarázza meg nekem, Steiner elvtárs, miért van az, hogy az egyik ecsetvonásuk így görbe, a másik úgy? Miért nem húznak egyenes vonalakat? Világos, miért. Azért, mert nem akarják ábrázolni, hogy az osztályharc egyenes vonalú fejlődése a szocialista forradalomhoz vezet. Ez az igazság, kérem. Akar egy igazán jó képet látni? Mutatok magának.
Kraszner kotorászott íróasztala fiókjában.
– Innokentyij Blagoszlávovics Dobronrávov, nem, Innokentyij Dobronrávovics Blagoszláv vagy Blagoszláv Dobronrávov Innokentyijevics, vagy mégsem így? Mindegy. Elég legyen, kérem, annyi, hogy albán kommunista volt, és harcostársam az emigrációban, ő festette.
Egy bekeretezett, de különben teljesen üres fehér lapot mutatott a titkárának.
– Ezt nézze meg, Steiner elvtárs. Lát maga ezen a képen formalista trükköket? Nem lát. Ezen a képen megvalósult a tartalom és a forma egysége.
A titkár magyarázat közben a fogát piszkálta, és különféle pofákat vágva utánozta főnökét, most intett Balaskónak, hogy szólaljon meg, ha akar. A feltaláló elfogódottan kezdte:
– Jó napot kívánok. Kraszner főrevizor elvtárs?
Kraszner szigorú tekintettel fordult a hang irányába.
– Miért fontos azt tudni magának, hogy én Kraszner főrevizor elvtárs vagyok-e, vagy pedig vitéz Pilisvörösvári Csaba, volt földbirtokos? Mert elvileg lehetnék az is. Mi célja van magának ezzel?
– Egy bejelentést szeretnék tenni.
Kraszner pipára gyújtott.
– Jól van, tegyük fel, hogy én Kraszner főrevizor elvtárs vagyok, de ismétlem, ez csak feltevés. Az éberség azt kívánja, hogy maga ne tudhassa egész pontosan: vajon én Kraszner Benjámin főrevizor elvtárs vagyok-e, vagy pedig vitéz Pilisvörösvári Csaba, volt földbirtokos. Magát hogy hívják?
– Balaskó Pál.
– Érdeklődve várom a bejelentését, Balaskó elvtárs.
Balaskó megköszörülte a torkát.
– Főrevizor elvtárs…
Kraszner figyelmeztetőleg emelte fel az ujját.
– Feltételezett főrevizor elvtárs.
A feltaláló indulatba jött.
– De akkor én is csak feltételezett Balaskó vagyok!
– Nem. Maga valódi Balaskó kell hogy legyen. Az éberség elemi követelményei így írják elő.
Balaskó sóhajtva belenyugodott.
– Feltételezett főrevizor elvtárs! Azt akarom közölni magával, hogy a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt”-öt ellopták.
A főrevizor gúnyos mosollyal dőlt hátra a székén.
– Úgy, szóval egy egész gyárat elloptak? Nagyon helyes. Folytassa, kérem.
– És Noch József, az igazgató, egy villát építtetett magának belőle.
– Egy villát, kérem? Nem egy kanalat?
Balaskó csodálkozva nézett fel, nem értette, miért gúnyolódik a főrevizor.
– Maga nem hisz nekem?
– Hogyne hinnék, megjelenik itt, és bejelenti, hogy elloptak egy gyárat, melyet tegnapelőtt én magam ellenőriztem le, sőt, az én javaslatomra jelölték élüzemnek. Vagy talán már tegnapelőtt is el volt lopva?
– Igen.
– Akkor nekem miért nem tűnt fel? Nekem az ilyen dolgok általában fel szoktak tűnni.
Arcára önelégült mosoly ült ki, Balaskó nem tudta türtőztetni magát.
– Magának az ilyen dolgok nem tűnhetnek fel, mert maga vak.
A főrevizor reflexszerűen visszakérdezett.
– Maga szerint 1924-ben a bermudai kommunista párt kongresszusán helyes volt felvetni a „Rizs vagy bivaly”-koncepciót?
– Miért fontos ez?
– Mert én világos elvi összefüggést látok az akkori rizsfrakció és a maga mostani bejelentése között.
Balaskó a fejét rázta.
– Nem érdekel. Én dolgozni szeretnék abban a gyárban. Nekem egy találmányom van, amely segítene az országon, azt szeretném kipróbálni. Kérem, ehhez segítsen hozzá, főrevizor elvtárs.
Kraszner előrehajolt, és metsző hangon kijelentette:
– Én magát nem segítem hozzá semmihez. Én egy életet töltöttem el a munkásmozgalomban, és maga azt mondta nekem, hogy én vak vagyok! Akkor hogy lehetnék főrevizor? Ez éppolyan lehetetlen aljasság, mint az, hogy ellopjanak egy gyárat, vagy mint a francia festő képei. Maga őrült! Kérem, azonnal hagyja el a szobámat, nincs több tárgyalnivalóm magával.
Balaskó segélykérően a titkárra nézett, de az egy gesztussal jelezte, hogy teljesen hiábavaló próbálkozni. A feltaláló szomorúan lépett ki a szobából.
Kraszner csak nehezen nyugodott meg.
– Hallatlan, kérem, hallatlan.
Megtömte a pipáját, és rágyújtott, most végre vissza tudott kanyarodni eredeti témájához.
– De nemcsak a francia festők csibészek, Steiner elvtárs. Csibészek az angol, arab, belga, brazil, ciprusi, ceyloni, dán, dél-koreai, egyiptomi, etióp, finn, fokföldi és a többi festők is.
Balaskó ezalatt letörten ballagott az „Agitációs Propaganda Szervezési Főnökség” felé. Azzal próbálta felrázni magát, hogy félhangosan ismételgette.
– Jólesz Ferdinánd ezt nem fogja tűrni. Ő nem hagyja, hogy ellopjanak egy gyárat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése