Oldalak

2011. április 28., csütörtök

Kalmár Szilárd: Vajnai jövőképe hamis, a szociktól balra sincs élet

Nincs egy éve, hogy eldöntöttem, nem kívánok az MSZP tagja lenni. Ennek előzményeit itt is taglaltam. Nem ismétlem magam.
Akkor jó döntésnek tűnt a szocialistáktól balra szervezkedni. A hazai alternatív baloldal sikerét segíteni. Ez a kísérlet, hasonlóan a Demokratikus Hálózathoz megbukott. Ismét szép ívet adtunk egy dolognak, valami rendkívülit hoztunk tető alá, de sok-sok kedvezőtlen körülmény miatt rá kellett jönnöm, hogy ebben a kísérletben sem vehetek részt tovább.
Mi történt? Lehet-e sorsdöntő jelentősége egy Facebook posztnak és az ahhoz írt kommenteknek? Lehet, ha nagyon tele már a pohár. Mi történt a világ legnagyobb közösségi portálján? Valaki elhelyezett egy posztot és azt túl sokan lájkolták, azaz kedvelték. Mi volt a posztban és a kommentekben? A saját népét gyilkoló líbiai diktátor melletti állásfoglalások olyan emberek részéről, akikkel mi elméletileg partneri viszonyban voltunk. Zavaros emberek, sajnos túl egyértelmű állásfoglalása volt ez egy olyan témakörben, amiben én nem tudok kompromisszumot tenni. Semmiféle közösséget nem vállalok azokkal, akik gyilkosokat éltetnek. Néhány hónappal ezelőtt hasonló dolgok jelentek meg Lukasenkó fehérorosz diktátorral kapcsolatban. Már akkor is mérhetetlenül mérges voltam.
Akárcsak akkor, most is jött a hivatalos magyarázat: Fiatal, lelkes mozgalmárokról van szó, akik néha megtévelyednek, de alapvetően jó úton járnak. Amikor ugyanezen emberek példaképül maguknak azt a nemzeti bolsevik pártot választották, amely Oroszországban a nácizmus és a bolsevizmus szimbolikáját vegyítve használja, szintén ez volt a magyarázat.
Líbiai diktátor éltetése 2011 tavaszán és szemrehányásom miatti pellengérre állításom volt az utolsó csepp a pohárban. Ennyi, elég volt! Az MSZP-ben se voltam hajlandó az elvtelen kompromisszumokra. Európai, szabadságpárti vörös alternatívára és nem a múltba nyúló, az embertelenséget példaképnek beállító baloldalra van szükség az MSZP-től balra. Akik számára Észak-Korea a példakép, akik Honecker képét rakják irodájukba, akik odáig is eljutnak, hogy mentegetik a sztálinizmus szörnyűségeit, számomra semmiféle módon nem lehetnek partnerek.
Gondolom azok, akik ezeket a sorokat olvassák, soha nem hallottak a Munkáspárt 2006 nevű szervezetről. Ez nem politikai műveletlenség miatt van így, ez a párt nem tudta elérni a közvélemény ingerküszöbét. A Thürmer-féle, önmagát kommunistának tartó pártból váltak ki évekkel ezelőtt. Tagjaik jobbára idős vagy idősödő emberek, ismert vezetőjük Vajnai Attila. Ez a párt alakított 2009-ben pártszövetséget a Droppa György vezette Zöld Demokratákkal és néhány kisebb balos szervezettel. Az EP-választáson azonban adminisztratív okok miatt nem indulhattak, a 2010-es országgyűlési választásokon az összehozott szervezet a Zöld Baloldal két jelöltet tudott állítani, azaz bőven az ingerküszöb alatt volt az eredmény.
Amikor az MSZP-ből kiléptem, Vajnai Attila és Droppa György megkerestek azzal, hogy segítsem a ZB munkáját. Ismertek, tudták, hogy kemény vagyok és jó szervező, a lényegében alig létező pártot képes vagyok gatyába rázni. Megtettem. Új arcok tűntek fel a baloldalnak ezen a részén. Május 30-i kongresszuson fiatalos vezetőséget választottunk, az elnökséget a mindenki által tisztelt és nagyon-nagyon nagyra tartott Tamás Gáspár Miklós vállalta el. Pár héttel később már az önkormányzati kampányra pörgettük fel magunkat. Más, nagy pártokhoz képest alig voltunk jelen, de a ZB korábbi valóságához képest csodát tettünk. Jelen voltunk a sajtóban, honlapunk látogatottsága napról-napra növekedett, egyre többen lettek azok, akik elhitték, hogy "Van Más Alternatíva!" Az élet az önkormányzati kampány után sem állt meg. A vörösiszap katasztrófa kapcsán hihetetlen lendülettel pörögtünk fel és azóta is szinte mi egyedül tartjuk életben ezt a témát és sok száz helybéli reményeit. Pár nappal ezelőtt egy színháztermet megtöltő devecseriek előtt beszélhettem, életem egyik legfontosabb pillanata volt az, amikor láttam a kiszolgáltatott, a hatalomtól megrettenő embereket, akik őszintén hittek abban, amit mi csinálunk.
A sikerek mögött azonban gyűltek a baljós előjelek. A kifejezetten jó médiajelenlétet, a politikai erősödést nem követhette a szervezeti izmosodás. A Zöld Baloldal egy szövetségi párt. Lehetőséget ad tagjainak a kettős tagságra, azaz tagjaink többsége egyszerre volt jelen a már említett Munkáspárt 2006-ban és a Zöld Baloldalban. Rajtuk kívül jelentős erővel bírt a szegedi csoport is, amely alapszervezet nyíltan fel nem vállalt, de nagyon is érezhető fidesz-szimpátiával bírt. Azok, akik szívvel-lélekkel zöld baloldaliak voltunk, talán tucatnyian lehettünk, azaz kisebbségben voltunk. Az ősz végére a kettős identitás komoly feszültségeket is szült. Komoly ellenzéki munkát végeztünk, azonban a párt egyik vezetőjeként láttam, hogy ezen munka mögött nincs olyan háttér, amelyre építeni lehet. Az új embereket összehívni se tudtuk, mert többségünk már az önkormányzati kampányban eladósodott vagy a vörösiszapos szervezést állta saját zsebből. Aki jött komolynak gondolt minket, majd szépen el is távolodott, amikor meglátta, hogy nagyon is komolytalanok vagyunk.
December elejére vált nyilvánvalóvá, hogy finoman szólva is be lettünk csapva minden szempontból. A Vajnai Attila és Droppa György által vázolt jövőkép hamis. A Zöld Baloldal nem lehet önálló alternatíva, arra a szerepkörre van kárhoztatva, hogy egy láthatatlan pártocska kirakatszervezete legyen. Sokáig lázadoztam és mindenféle módon próbáltam helyzetünkön javítani. Nem sikerült. A legfőbb vágya mindenkinek az volt, hogy a Zöld Baloldal kilépjen az Európai Zöldpártból és belépjen a die Linke-t és más alternatív baloldali pártokat tömörítő Európai Balpártba. Ezzel a szervezettel ápoltunk jó kapcsolatokat, számunkra az etalon a Die Linke, a modern eurokommunista út volt. Ráadásul az európai zöldek ki is mondták, hogy ránk nincsen szükségük, ők az LMP-t akarják. Az EBP-ben azonban már volt magyar tag, a Munkáspárt 2006. Egy országból lehet két tag, de persze partnereink, akik egyben konkurenciáink is voltak, ezt a dolgot nem támogatták. Európai baloldali barátaink több alkalommal is nyilvánvalóvá tették, hogy nem értik a magyarországi megosztottságot, a Munkáspárt 2006 és a Zöld Baloldal egyesülését látják egyetlen követhető útnak. Ezen útmutatásnak megfelelően próbáltuk felvetni az egyesülés gondolatát, amely nem jutott túl azon Munkáspárt 2006 vezetőkön, akik a kettős tagságnak köszönhetően vezetők voltak a Zöld Baloldalban is. Nyilvánvalóvá tették, hogy nem lesz egység, pontosabban azt olyan időtávlatba helyezték, hogy nem volt komolyan vehető. Egy hónappal ezelőtt az aktív ZB-sek, azaz mi élesen szemben találtuk magunkat azokkal a ZB-sekkel, akik érdemi dolgot ugyan nem csináltak, de a tagsági viszonyok miatt egy kongresszuson többséggel rendelkeztek.
Ebben a helyzetben nyilvánvalóan senki sem érezte jól magát. A sakktáblán álló királynak éreztem magam, aki bárhova lép sakkba lép. Persze ettől függetlenül küzdöttünk. Kifelé senki sem láthatta, hogy mögöttünk összeomlóban vagy egy szépreményű politikai alternatíva, a legaktívabb parlamenten kívüli erő, ahogy magunkat neveztük. Természetesen az frusztrált, hogy miközben mi az első vonalban küzdöttünk, hátrafordulva csak a pitiáner mutyikat láttuk, ha szóltunk, több szolidaritást, valódi együttműködést szorgalmaztunk, akkor még volt aki a szó szoros értelmében küldött el minket a "picsába".
A líbiai diktátort éltető facebook üzenet miatt kialakult egy komoly vita, ahol elhatárolódás helyett a kettős tagok ismét engem támadtak meg szándékos bomlasztással vádolva. Talán igazuk van. A politika a kompromisszumok művészete. Akinek ez nem megy, ne politizáljon, az elveket illik rugalmasan kezelni. Egyetlen dolog van, amely szent és sérthetetlen az MSZP-ben pont úgy, mint attól balra: a pártegység. Ezen elv alapján lehet ledorongolni minden kritikus hangot. Ezen elv igazolja a fent lévők hatalmát és kilátástalanná teszi a változást.
Magyarországon a baloldal csúnya és sötét zsákutcában van. Egy percre sem bántam meg, hogy magam mögött hagytam az elvek nélküli, néhány tucat tehetségtelen fráter által fémjelzett MSZP-t. Sajnos pár hónap után arra is rá kellett jönnöm, hogy az MSZP-től balra sincs élet. Pontosabban valami nagyon lehangoló és reménytelen közeg van. Egymással veszekedő szekták, a kilátástalan helyzet miatt erősödő szélsőségek, amelyekben néhányan azon ábrándoznak, milyen jó volt, amikor még a nagy Szovjetunió létezett.
Nem, a modern baloldal nem erről szól. A marxizmus nem erről szól. Szabadságról, demokráciáról, mindenki jólétéről szól. Ezért kell küzdeni és a küzdelmet soha nem feladni, bármilyen hosszú is a damaszkuszi út.