Oldalak

2012. augusztus 20., hétfő

Egy volt frontos: Kilépek, mert "ezektől" már azt se tűrném el, hogy kizárjanak

Elvtársak, barátaim!
Nehéz időket élünk ma. A horthyzmus szelleme kísért az országban, ahol fasisztának lenni nem bűn, hanem erény, és közben az embereknek egyre csak rosszabb lesz. Egy tőkés világban, ahol tőkés szemlélet alapján működik minden, ez nem is csoda - és ha már végképp nem megy másként, a nacionalizmus hamis tüzének felszításával vezetik le az indulatokat. Aligha kétséges, hogy mindennél jobban szükség lenne egy igazi, erős baloldali pártra.
A kommunistákat próbálják erkölcsileg besározni, hogy ők tették tönkre az országot, miattuk van annyi "proli" gondolkodású ember és hasonlók. Ez a jobboldal nagyképű gőgje, amellyel saját magukat próbálják menteni. Saját magukat, akik a kereszténység erkölcsi piedesztáljáról beszélnek, de közben fekália fröcsög a szájukból, Jézus pedig szégyelli, hogy miattuk halt meg a kereszten.
Még ilyen vészterhes időkben sem sikerül azonban erőt merítenie a baloldalnak. Csoportjai szét vannak forgácsolódva, egyik a másikra mutogat, acsarkodik. Elvi különbségekre hivatkoznak, pedig ez nem igaz. A sok, kisebb-nagyobb, kommunista elven alapuló szervezet esetében ezt végképp nem állíthatjuk. Akkor mégis mi az, ami szembeállítja ezeket az embereket egymással?
A személyeskedés, elsősorban. Hihetetlen, hogy épp a kommunisták azok, akiknél a legjobban továbbél a múlt leggusztustalanabb szelete, a besúgás távoli leszármazottja, a kétszínűsködés. Az egyik tag a másikat erkölcsi alapon próbálja meg lejáratni, a mozgalmi munkát figyelembe se véve. Mintha előbbi számítana valamit... nem túl sokat, hiszen az ország érdekében nem történik semmi. De amíg ilyen jól elvagyunk egymással, ki bánja? Ez pedig személyes sértődöttségeket, majd kilépéseket generál, ellehetetlenítve, hogy a jövőben együttműködjenek az emberek egymással.
Már ha megbíznak még bennük. Jöjjön a második rákfene, a gyanakvás. Azt képzelik a húsosfazékhoz közel állók, hogy rájuk minden újonc veszélyt jelent. Pedig, és ezt jól jegyezzék meg az elvtársak, senki nem tud annyit ártani a mozgalomnak, mint mi. Egy rossz vicc, hogy 2012-ben magát modernnek és "forradalminak" meri nevezni egy olyan szervezet, mely voltaképpen betegesen irtózik minden változástól, a langyos állóvízben ücsörög, és várja a halált. Megbízhatóságod pedig nem kérdés, ha fizetsz és fizetsz - mert létezik egy kommunista szerveződés Magyarországon, amely kvázi tőkés alapon mondja meg, ki a jó kommunista! És közben nem csinál semmit.
Rengeteg embernek lett már ebből elege. Sokunknak tele lett a hócipője azzal, hogy itt nem lehet semmin sem változtatni. Az a kisebbik rossz volt, ha anyagi támogatást nem kaptunk, a rosszabb - és a gyakoribb - a bizalomhiány volt. Arra pedig nem lehet semmit sem építeni. Ez a mozgalom, aminek már nincs vesztenivalója, annyira a mérhetetlenség alá süllyedt, nem mer kockáztatni, pedig csak láncait veszítheti, cserébe egy egész világot nyerhet - Marx és Engels után szabadon. Mintha az lenne létezésének célja, hogy fizessék a vidékiek az értelmetlen és felesleges budapesti vízfejet, amíg az ki nem múlik, a "demokratikus centralizmus" jegyében. De valóban, elvtársak, elgondolkoztatok már azon, mennyire paradox ez a kifejezés? Hogy lehet demokratikus az, ami teljességgel a központ uralmának van alárendelve? Persze, hogy nem az, hiszen ma is azt jelenti: ha ellenvéleményed van, annak "nincs súlya", és úgyis az lesz, amit mi kitaláltunk.
Jómagam négy éven keresztül próbálkoztam meg a lehetetlennel, úgy, hogy előtte 14 évig erre készültem. A Baloldali Frontban eleinte meg is találtam a lehetőségeimet, mert jó vezetés, nagyszerű tagság, és dinamikus politizálás jellemezte. 2008-2009 között, az első időkben volt ez az aranykorszak. Aztán mintha elvágták volna. Mert a Frontot a Munkáspárt egyre erősebben kezdte el irányítása alá vonni, nem bízván meg a vezetőiben (pedig sokkal inkább azon vezetők bizalma ingott meg a Munkáspártban, lásd az emlékezetes ajánlószelvény-elpasszolós esetet, amely miatt 2010-ben az a vezetőség lépett le, akik fél évvel korábban hitet tettek amellett, vastapssal kísérve a párt születésnapi ünnepségén, hogy húsz év múlva is ott állnak majd). Ez az irányítási kényszer abban állt, hogy elkezdték letörni a Front friss, újító szellemét. A Munkáspárt soha nem volt vevő a valódi változásokra, abból meg, hogy esetleg építő kritika érkezzen kintről, végképp nem volt vevő. Nem is tudom, hányszor ajánlottam fel segítségemet, soha nem lett belőle semmi. pedig ingyen és bérmentve, őszintén tettem volna, mert hittem valamiben.
És ilyenkor jön a két kedvenc érv. Először is, utazzak fel Budapestre, ott magyarázzak. Kérdem én, minek? Verjek el több ezer forintot csak azért, hogy gazsuláljak a fejeseknek, és aztán mégse történjen semmi? Mert ez a helyzet. A másik meg, hogy fizessek minél többet, ha nem teszem, kussoljak. Tegyük a szívünket a kezünkre: lyukas edénybe ki önt szívesen pénzt? A mértéktelen pazarlás és a lehetőségek parlagon hagyása, az nagyon megy a pártban, de a pesti vízfej fenntartása, miközben a vidéki szervezeteknek is legalább annyira elkél a segítség, úgy látszik fontosabb. És hát mikre megy el a pénz? Meg lehet nézni. Közben van egy pár olyan dolog, amely ismereteim szerint szerencsésen megoldódott, de ki tudja, hány függőben lévő helyzet lehet még, amihez csak egyetlen rosszakaró kell, és akkora pert akaszthat a párt nyakába, hogy lehúzhatják a rolót?
Tavaly óta kezdett el megingani a bizalmam, amikor a kisstílű fricskázások ipari kémkedésbe kezdtek átmenni. Amikor már senki nem bízott a másikban, és mindenki "megelőző intézkedésekre" készült, nehogy baj legyen. Én ebbe nem akartam belemenni, mert úgy hittem, a munka talán fontosabb lenne. Már tavaly megjegyeztem, hogy véleményem szerint aggályos, hogy a párt befolyást szerezhetne a Front felett. De letorkoltak. Egyrészt jött a sablonduma, hogy "ilyen kis mozgalomban mit számít", másrészt meg hogy így elejét vehetjük annak, hogy elvigyék a szervezetet a párttól. Ostobább döntés nem is születhetett volna.
Az orwellesedő légkörben és valahogy mindig is kilógó elem voltam, hiszen különc megmondóemberként viselkedtem, és sajátos ötleteim, elképzeléseim voltak. Naná, hogy egy olyan mozgalom, amely pártfegyelemnek nevezi a pártfegyelmezést, ezt nem tűrhette sokáig, és a legaljasabb módon meg lettem fosztva az utolsó lehetőségeimtől is, hogy valahogy segítsem a pártot. Ekkor csúnyákat gondoltam és megfogadtam, hogy én ennek a pártnak többé nem segítek, ahol így hálálják meg az önzetlenséget. Front-tagságomról (ahogy sok minden másról is, a kis létszám ellenére!) pedig, úgy látszik, megfeledkezhettek, mert bár tüntetőleg nem fizettem tagdíjat, erről nem kaptam értesítést. Ugye rögtön kapja az ember utána megjegyzéseket, én se úsztam meg, hogy "ne pofázzon, aki nem dolgozik". Az ilyeneket azonban elengedem a fülem mellett, hiszen akik a munkát a pénz rendszeres fizetésében s a (tapasztalat szerint nem túl hatékony és sokszor eszközhiányos) utcai kitelepülésben látják, azoknak hiába mondhatom, hogy "hahó, 2012 van, emberek!". És szándékosan alátesznek a Frontnak azzal, hogy például nem engedik az internetes jelenlétet pusztán azzal, hogy nem adják meg a mesterjelszót a weblaphoz. Ez egyébként azt hiszem, már-már alulról súrolt egy olyan szintet, amely a párt céljainak megvalósulását gátolta, és pártfegyelmi minimum kinézhetett volna érte, adott esetben.
Az utolsó csepp a pohárban az augusztus 18-i "kongresszus" volt, ami hej, de messzire került színvonalban a réges-régi, igazi Front-kongresszusok hangulatától! Nem is ez a lényeg. Én törvénytisztelő állampolgár vagyok, ezért nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy ha csinált is bármit Nagy Judit, kizárása szabálytalan volt. Azt ugyanis az akkori Alapszabály 7.§. c) bekezdésével ellentétesen hozták meg. Idézem: "Az Országos Vezetőség, határozattal kizárhatja azt a rendes tagot, illetve tiszteletbeli tagot, aki a szervezet céljainak megvalósítását jelentősen veszélyezteti, vagy azzal ellentétes magatartást tanúsít. A kizárás kimondásához minősített többség szükséges. Az Országos Vezetőség döntése ellen a kizárt tag 8 munkanapon belül felülbírálást kezdeményezhet az Országos Vezetőségtől. Fegyelmi tárgyalás lefolytatását kell megindítani az Etikai Biztos jelenlétében, és tisztázni kell a szabálysértést. Amennyiben ezt a tag megteszi, a fegyelmi eljárást megszüntetik ellene, és nem zárható ki. Ha bebizonyosodik a károkozás, akár anyagi akár erkölcsi, akkor a tag kizárással sújtható." Értsd: kizárólag az Országos Vezetőség hozhatott volna döntést a kizárás tárgyában, ráadásul fegyelmi tárgyalás útján (hacsak arról az illető le nem mondott). Mivel egyik sem történt meg, kétszeres a szabályszegés.
Ám ez még semmi. Mert hogy is kellett volna összehívni a kongresszust? "A Kongresszust az Országos Vezetőség hívja össze legalább évente, szükség szerint bármikor. A Kongresszus helyszínét és időpontját az Országos Vezetőség határozza meg. Ha valamely oknál fogva a szervezet Országos vezetőségének egy tagja sem él tagsági jogával, és a szervezetet mandátumának lejárta előtt elhagyja, illetve elveszíti kizárás, törlés okán, a tagok is összehívhatják a Kongresszust, Kongresszus-előkészítő Bizottság felállítása után. A szervezet tagságának 30%-a az indok, az időpont és a napirend megjelölésével írásban bármikor kötelezhetik az Országos Vezetőséget a Kongresszus összehívására." Olvasható-e itt, hogy az Etikai Biztos vagy az OV-n kívül bárki más jogosult-e erre? Nem? Nem véletlen... Volt-e előkészítő bizottság? Állítólag igen, de tudjuk, kik voltak a tagjai? Nem? Nem véletlen... Ezek szerint a tagság 30%-a maradt volna csak, mint legális tényező, de ez meg azt jelentené, hogy 10 fő alá csökent a Front létszáma. Márpedig ebben az esetben vigyázni kell, mert egy idő elteltével a törvény szerint ez a Front megszűnéséhez vezethet...
Összefoglalva: itt bizony súlyos szabálytalanságok történtek, de sajnos, ismerve a gyakorlatot, ez nem szokatlan mostanság. Egy olyan mozgalomban pedig hogy lehet megbízni, ami a saját adott szavát sem tartja be? Ami megfojt minden önálló kezdeményezést, amit csak nem tarthat a markában? Na pontosan az ilyen és ehhez hasonló dolgok miatt döntöttem én is úgy, sok más emberrel egyetemben, hogy nem akarom, hogy többé kapcsolatba hozzanak ezzel a szervezettel, és kérelmezem a Baloldali Frontos tagságom megszüntetését, kilépéssel. Hiszen mégis elegánsabb ez, mint a kizárás, amit EZEKTŐL nem tűrnék el. Úgy érzem, az egyes emberekből áradó személyes rosszindulat, a teljességgel hibás és már-már antikommunista tézisek, valamint a bármilyen érdemi munkát ellehetetlenítő hozzáállás miatt ebben a szervezetben képtelenség tovább dolgozni. Ugyanakkor máshol sem kívánok, "köszönöm", hogy örökre elvették a kedvem az ilyen jellegű munkától (még ha az elveimet sohasem fogom megtagadni). Pedig jó lenne abbahagyni: áldásos tevékenységük miatt a Munkáspárt már nem több az emberek szemében, mint a MIÉP és az FKGP, azaz köznevetség tárgya, és ami még fontosabb, hiteltelen. Köszönhetően a sztálinizmus tombolásának. Azért remélem, a régi elvtársak még összeszedik magukat, de én ebben már nem látok mást, mint a lassú agóniát, főleg az új választási rendszer miatt. Melynek köszönhetően 2018-ra már egészen biztosan nem fog maradni semmi, ha ez így megy tovább.
Kérek mindenkit, juttassa ezt a levelet minél tovább, hogy okuljanak belőle. Aki hülye, úgysem fog, de az értelmesebbje talán megérti, és képes lesz végre megtörni a jeget. Én azt mondom, bárcsak mindent újra a nulláról kezdhetnénk, tiszta lappal, de hogy ez így lesz-e, csak rajtatok áll.
Maradok tisztelettel:
Tóth Dániel
ex-frontos