Oldalak

2011. május 2., hétfő

Thürmer: Foglaljuk el a Gellérthegyet, aztán mehetünk a parlamentbe

Thürmer Gyula beszéde a városligeti majálison, 2011. május 1.

Megtanultuk az elmúlt húsz évben az igazságot. Az igazság pedig az: ebben az országban, ebben a tőkés rendszerben csak az a miénk, amiért megküzdünk, amiért megharcolunk.
Az elmúlt húsz esztendőben rengeteget veszítettünk. Most szidhatjuk önmagunkat, okolhatjuk önmagunkat, de minden elúszott. Hol van Csepel? Hol van a Váci úti üzemek egész sora? Hol van a magyar mezőgazdaság? Hol van a magyar tudomány? És hol van mindaz, amire büszkék voltunk?
De megkérdezhetjük önmagunkat is. Küzdöttünk-e ellene? Igen, barátaim, küzdöttünk. Csak bátortalanul, erőtlenül küzdöttünk. Megkérdezhetjük önmagunkat: szervezkedtünk-e, mentünk-e a szakszervezetekbe? Igen, mentünk, szervezkedtünk, mentünk a szakszervezetekbe. De nem volt elég bátorságunk, nem volt elég hitünk, nem volt elég bizalmunk, nem volt elég kitartásunk. Mentünk sztrájkolni, mentünk tüntetni? Igen, néha mentünk sztrájkolni, néha mentünk tüntetni. De kevésszer mentünk, és kevesen mentünk.
Eljött az az idő, hogy megkérdezzük önmagunkat is. Ne csak másokra mutogassunk. Kérdezzük meg önmagunkat: amikor engem ki akartak rúgni a munkahelyemről, én mit csináltam? Mentem tüntetni? Sztrájkoltam? Vagy inkább meghúztam magam, a fejemet a homokba dugtam, és vártam, hogy hátha valami történik. De mit csináltam akkor, amikor a szomszédról hallottam, hogy őt fogják kirúgni? Mentem tüntetni? Mentem sztrájkolni? Vagy inkább csöndben maradtam, és vártam, hogy velem ez nem történhet meg, a szomszéd meg nem érdekes? Mit csináltam akkor, amikor azt hallottam, hogy az egész gyárat bezárják, meg az egész iparágat megszüntetik? Mentem tüntetni? Mentem sztrájkolni? Mentem a szakszervezethez követelni azt, hogy menjünk az utcára? Vagy megint csak csendben maradtam, és megint csak bíztam a csodában, és megint vártam a következő négyéves választást, és szavaztam valamelyik polgári pártra?
Itt az ideje annak, hogy saját sorsunkat saját kezünkbe vegyük. Ne csak mutogassunk másokra. Ne csak másoktól várjuk, hogy tegyenek értünk valamit.
Ma a világ, a magyar kapitalizmus válságban van. Nem ez a kérdés. A kérdés, barátaim, az, hogy ki fogja ennek a válságnak az árát megfizetni. A gazdagok, a bankárok, a külföldiek, a multik, vagy mi fizetjük meg? A dolgozó emberek, a munkások, az alkalmazottak, a  pedagógusok, az orvosok, a fiatalok, a nyugdíjasok? A Munkáspárt válasza kristálytiszta: fizessenek a gazdagok. Fizessenek azok, ahol a pénz van. A kormányok, a tőkések válasza megintcsak kristálytiszta. Fizessenek a szegények, fizessünk mi, fizessünk a dolgozó emberek. A kérdés az, hogy belenyugszunk-e, elfogadjuk-e ezt a választ?
Fizessenek a gazdagok, igen, fizessenek a magyar nagytőkések, fizessenek a magyar gazdagok. Azok, akik megszedték magukat az elmúlt húsz esztendőben. Azok, akik törvényesen vagy törvénytelenül hatalmas vagyonokhoz jutottak hozzá. Azok, akik a mi alacsony fizetésünkből szerzik a profitot, és gazdagodnak meg. Ők fizessenek. Adóztassák meg egyszer nagy vagyonadóval a magyar nagytőkéseket. Legalább negyven százalékkal. És utána minden egyes esztendőben fizettessenek velük legalább 45 százalékos jövedelemadót. Ez jelentené a tőke megadóztatását.
Fizessenek a külföldiek, a multinacionális vállalatok. Ők a nyertesei az elmúlt húsz évnek. Ők viszik el ma is a mi jövedelmünket Odahordjuk a fizetésünket a bevásárlóközpontokba. Mi termeljük meg az ő jólétüket, az ő profitjukat. Megszedték magukat, meggazdagodtak. Itt az ideje, hogy fizessenek. Nem baj, ha elmennek. Nem baj. Erősek vagyunk mi, magyarok, és képesek vagyunk magyar gazdaságot teremteni. Vissza kell szerezni a magyar mezőgazdaságot, a magyar kereskedelmet, a magyar élelmiszeripart. Ez a mi válaszunk.
A mostani kormány velünk akarja megfizettetni a válságot, velünk akarja megfizettetni a válság minden költségét. A kapitalizmusban ígérnek. Ígérnek nekünk munkát. De vajon teremtenek-e munkát? Vajon munkát teremt-e az, hogyha növelik a hivatalok számát? Vajon több lesz-e a munkahely, ha idehívják a multinacionális vállalatokat? Vajon több munkahely lesz-e akkor, hogyha a munkanélküli segély kevesebb ideig jár? Nem, barátaim. A kormánynak ezek a szándékai nem jók. Ha íróasztalokat gyártanak, attól nem lesz több munkahely. Több lesz a hivatalnok, de kevesebb lesz a munkás. Ha a multikat hívják csak ide, akik idehozzák alegkorszerűbb technikát, ők nem teremtenek sok munkahelyet. A magyar gazdaságba, a magyar vállalkozóknál kellene megteremteni az új munkahelyeket. És nem csak beszélni erről, hanem csinálni.
Attól nem lesz több munkája az embereknek, nem lesz több munkahely, hogyha a munkanélküli segély kevesebb ideig fog járni. A szándék jó: igen, senki se éljen támogatásból. Mindenki munkájából éljen meg. De ehhez munkahelyeket, valóságos munkahelyeket kell teremteni.
Azt ígérik: meg fogunk élni a bérünkből. Nem tudunk megélni a fizetésünkből. Ma már közel ötszáz forint a benzin. Háromszáz forint a cukor. Tessék kimenni a budapesti utcára: egyre kevesebb ember használja az autóját. És nem azért, mert félti. Mert már nem telik erre.
Százezreket fenyeget a kilakoltatás veszélye. Mit akar a mostani kormány, mit akarnak a tőkések? Mi azt mondjuk: változtassák meg a rendszert. Magyarországon senki ne kereshessen egymillió forintnál többet. De még valamit mondok. Senki ne kereshessen kevesebbet, mint havi kétszázezer forint. Már kevés az a százezer forint, amiről a Munkáspárt éveken keresztül beszélt.
Arról beszélnek, hogy eladósodtak az emberek. Igen, eladósodtak. De vajon mi tehetünk-e róla? Ki kényszerítette ránk a valutában, devizában való kölcsönöket? Az állam, meg a bankok. Mert nem adtak forintban kölcsönt. Nem építenek szociális bérlakásokat. És az emberek kénytelenek voltak a külföldi bankoktól svájci frankban, japán jenben, euróban, meg ki tudja, miben, fölvenni. Más országokban ezért büntetnek. Nálunk nem büntettek, sőt, dicséretet adtak a bankoknak. A mostani kormány is a bankok kedvében jár, és nem a mi kedvünkben. A BKV-nál el lehetett engedni sokmilliárdos adósságot? Akkor kérdezem én: miért nem engedi el a kormány, miért nem jár közben hogy engedjék el – igen, vállalja át a kormány a rászorulók, az adósoknak az adósságát. Ez lenne a tisztességes és becsületes megoldás.
Barátaim! Ma nemcsak Magyarország van válságban. Az egész tőkés világ válságban van. És keresi a megoldásokat. De milyen megoldásokat találnak? Európát ma már a németek uralják. És ők uralnak bennünket is. Amióta legutóbb márciusban megkötötték az Európa Plusz paktumot, azt jelenti, hogy anémet tőke újra uralja Európát. Már nem kell hozzá katona. Elég az euró, elég a nagy megegyezés. És nekünk arra kell majd igazodni, amit a németek mondanak. Gyarmattá váltunk ismételten, a nyugatiak kiszolgálóivá váltunk.
Mit akar a Nyugat? Háborúznak. Nem elég Afganisztán, most elkezdték Líbát bombázni. De nem elég most már Líbia sem. Most már Szíriában is bombázni akarnak. És Szíriát is meg akarják változtatni. Világosan meg kell mondanunk: nem kérünk a háborúból. Szíria a mi barátunk, Asszad elnök a mi barátunk, mi támogatjuk az ő politikáját, támogatjuk az ő rendszerüket. El a kezekkel Szíriától!
Barátaim! Ki a felelős ezért a politikáért? Miért olvashatjuk most a Munkáspárt május elsejei szórólapjain az Európa Uniót és a NATO-t? Azért, barátaim, mert mindenért ők a felelősek. Az Európai unió kényszeríti ránk azt a politikát, hogy ne legyen magyar mezőgazdaság, hogy ne legyenek Magyarországon cukorgyárak, vásároljuk meg az osztrák, a német meg a többi cukrot. Ne mehessünk a kínai piacokra, majd mennek ők. Ne legyen magyar mezőgazdaság, ne legyen ipar, ne legyen Ikarus, majd hozzák ők ide a saját buszukat. Elég az Európai Unió gyarmatosító politikájából! Elég a kiszolgáltatottságból! Mondjuk ki végre őszintén, hogy m inemvagyun knyertesei az EU-csatlakozásnak. Akkor pedig elég volt, és ki az Európai Unióból!
De ki a NATO-ból is, barátaim! Ki kényszerít bennünket arra, hogy Afganisztánban állítólagos magyar édekeket védjünk? Miféle magyar édek van az afgán hegyekben? Katonáink élete árán és nagyon sok pénzzel védjük az amerikaiak becstelen és tisztességtelen érdekeit. Mindenek mögött Amerika áll. És elég nekünk abból a politikából, ami kiszolgálja az amerikaiak becstelenségét. Szennyet hoznak erre a világra, emberi jogokról, szabadságról prédikálnak, közben maguk lábbal tiporják az emberi jogokat és szabadságunkat. Otthon, maguknál is, és a világon mindenütt. Elég nekünk ebből!
Barátaim! Ma a világ változik. Az Európai Unió számos országában a munkások, a dolgozók megértették: akciókra van szükség. Tettekre van szükség. Görög barátaink, akiket hamarosan hallani fogtok, ők már elfoglalták az Akropoliszt. Nekünk is el kell foglalni a budapesti Akropoliszt. Előbb a Gellérthegyet, aztán majd mehetünk a parlamentbe. Ez a mi dolgunk. Rá kell kényszeríteni a mostani kormányt arra: korlátozzza a tőkét. Írhatunk mi petíciókat, írhatunk mi Orbán Viktornak akármilyen levelet, de mit érünk vele? Jó, ha megköszönik. Ha tízen megyünk az utcára, kinevetnek. Ha húszan megyünk, mosolyognak. De ha százan megyünk, ha ezren megyünk, ha tízezren megyünk, akkor komolyan fognak bennünket venni.
És egyre többen akarunk az utcára menni. Azok, akik elveszítették a munkájukat. Azok a fiatalok, akiknek 80 százaléka úgy kezdi az életet az egyetem után, hogy nincs munkája. Azok a százezrek, akiket a kilakoltatás veszélye fenyeget. Azok az asszonyok, akik 50 éves koruk után nem tudnak elhelyezkedni. Azok a kisnyugdíjasok, akik meghalnak, hogyha majd euróban fogják kapni a nyugdíjukat.
Sokan vagyunk, de még külön-külön vagyunk. Fogjunk össze, fogjunk össze valamennyien, akiknek bajunk van a kapitalizmussal, a tőkés rendszerrel. Külön-külön nem tudjuk arra kényszeríteni a kormányt, hogy korlátozza a tőkét. Együtt erőt jelentünk, óriási erőt. Hozzuk létre mindazon erőknek a népi hálózatát, népi szövetségét, akik a kapitalizmus ellen tenni akarnak. Legyen május elseje ennek az elindítója. Gondolkodjunk és cselekedjünk.
Barátaim! Ma már gondolnunk kell a jövőre is. A kapitalizmus nem fog örökké élni. A kapitalizmus, a tőkés rendszer nem válasz a mi problémáinkra. A tőke soha nem fogja a munkanélküliséget megoldani. Soha nem lesz itt teljes foglalkoztatás. Nem lesz, mert nem érdeke. Neki az kell, hogy a gyáron kívül mindig legyenek százezrek, akiknek nincs munkájuk. Akiket lehet zsarolni. Akiknek azt lehet mondani, hogy nem kapsz munkát, ha nem úgy viselkedsz, ahogy én akarom. Fogadd el, törődj bele a minimálbérbe. Törődj bele a kizsákmányolásba. Ne menj a szakszervezeti gyűlésre. Ne is lépj be a szakszervezetbe. És cserébe munkát kapsz. De soha nem fogja mindenkinek a munkát megadni. Ami a kapitalizmusban ígéret, az a XXI. század szocialista közösségi társadalmában valóság lehet. Mi azt akarjuk, olyan társadalomban élni, ahol mindenki dolgozhat, aki dolgozni akar.
A kapitalizmus, a tőkés rend nem fog minden embernek lakást adni. És soha nem fogják egy tőkés Magyarország alkotmányába beírni a lakhatási jogot. Nem azért, mert nem tudnák. Azért, mert nem akarják. Mert nekik az az érdekük, hogy a gazdagoknak legyenek lakóparkjaik, az meg egyáltalán nem érdekli, hogy mi lesz a szegénnyel, mi lesz a rászorulóval. Mi olyan társadalomban akarunk élni, olyan közösségi társadalomban, ahol az embereknek alkotmányos emberi joguk a lakhatás. Senki ne lakoltathasson ki embereket tartozás avagy egyéb miatt. Főleg akkor, ha nem ő a felelős.
A kapitalizmusban soha nem lesz igazi demokrácia. Ma már akár mindennap lehetne népszavazást tartani. Mindennap megkérdezhetnének bennünket a törvényekről. És mégsem ez történik. Miért nem? Mert nem érdeke a tőkének. Mi olyan társadalomban akarunk élni, olyan közösségi társadalomban, ahol az emberek részesei a politikának. Ahol mi dönthetünk, és nem néhány száz hivatásos politikus. Ahol a mi szavunk a döntő. Mi döntjük el, hogy mire költsük az ország pénzét, kit adóztassanak meg és hogyan adóztassák meg.
Ma még ez talán úgy tűnik, álom. De legyünk bátrak az álmainkban. Készülnünk kell. Európa forrong. Európa munkásosztályai fölébredőben vannak. És hiszem, hogy a magyar munkásság, a magyar dolgozók is felébrednek. Nekünk, Munkáspártnak, nekünk, vörösingeseknek erre kell készülnünk. Bármikor bekövetkezhet a pillanat, amikor mi vehetjük az ország sorsát a kezeinkbe.
Május elseje a harc ünnepe. Május elseje a mi valamennyiünk közös ünnepe. Azért jöttünk ma össze, hogy ezt a közös küzdelmet, ezt a közös harcot előrevigyük. Merítsünk hát, barátaim, erőt a mai együttlétből, a mai ünnepségből.
Éljen május elseje, a magyar dolgozók közös ünnepe! Éljenek a magyar munkások, a magyar dolgozók! Éljen a Munkáspárt, és éljen a jövő közösségi társadalma! Köszönöm, hogy meghallgattak.
video video video

Nincsenek megjegyzések: