Oldalak

2011. december 19., hétfő

Mihály János: Vajnaiéknak már rég nem marxizmus kell (I.)

Mihály János debreceni és megyei elnök hozzászólása az MMP 2006 debreceni taggyűlésén, 2011. december 13.
Jelenleg már csak tízen vagyunk alapszervezeti tagok, mert elvileg három elvtársunk önmagát törölte a pártból, olyan szempontból, hogy egy éve nem fizetnek tagsági díjat. És ugye a szervezeti szabályzat feltételként szabja a párttagságnak azt, hogy legalább a tagsági díjat fizesse, még ha pártéletet nem is tud élni, de ezzel legalább hozzájárul a pártéletünkhöz.
Látja mindenki, hogy Debrecen városában hogyan állnak a dolgok, legalábbis ami a politikai oldalát illeti. Állnak a dolgok olyan szempontból, hogy hosszú évek sora óta nem tudtunk egyetlen tagfelvételt sem eszközölni, éppen ezért egy elöregedési útra álltunk rá, vagy léptünk rá. És beszédes az a szám, hogy jelenleg a párttagság, Debrecen város párttagságának az átlagos életkora 77,7 év. Tehát ebből az 59 évestől a 91 évesig mindenki benne van. És így sajnos a pártunk mozgósíthatatlan, és tulajdonképpen az összpártpolitikai megnyilvánulásunkhoz, akciókhoz szinte képtelenek vagyunk hozzájárulni. Nem beszélve a helyi demonstrációk szervezéséről. Nem beszélve a választások idején a kopogtatócédulák gyűjtéséről. Ezeket az embereket, idős embereket nem lehet arra kérni, hogy járják körbe a saját lakókörzetüket, vagy a várost vegyék a nyakukba, vagy a megyét vegyék a nyakukba, és szedjék a kopogtatócédulát. Már csak azért is, mert egy az, hogy ebben a semmilyen világban ki vannak téve mindenféle zaklatásoknak is, ha bekopogtatnak egy-egy lakásba. A másik pedig az, hogy nem látják az értelmét annak, hogy egyáltalán van-e olyan év, vagy választási év, ahol csak egy kicsi kis remény lenne, hogy legalább azt az egy százalékot át tudnánk lépni, vagy a két százalékot át tudnánk lépni. Nem is az öt százalékról beszélek, hanem csak a két százalékról, hogy valami anyagi – állami, központi anyagi támogatásban részesülhetnénk.
Úgyhogy jelen pillanatban én azt hiszem, hogy az alapszervezetünkről egy elvtársi-baráti társaság címet lehetne adni, bár alapszervezet a neve – mégis azt mondom, hogy alapszervezeti élet, mint olyan, ennél az alapszervezetnél nem túlságosan fedezhető fel.
***
Köszönjük szépen, Laci, a hozzászólásodat. Mi is megköszönjük nektek, hogy ilyen jó partneri, elvtársi kapcsolatban jeleskedő partnerek voltatok a számunkra. Hisz tulajdonképpen egy alapszervezethez tartoztunk, egy megyéhez tartozunk. Jelenleg is még egy megyéhez tartozunk. És ez természetes dolog volt, hogy ha egymást megtiszteljük azzal, hogy ha valamilyen rendezvény van, akkor azokra elmenjünk, és képviseltessük a párttagságot, és azt a politikát, amit mi – legalábbis személy szerint a párttagságunk nevében is mondhatom, gondolom – felvállaltunk eddig, ahogy te is mondtad. Ez pedig a marxista-leninista párt elvei: azok, amelyeket mi képviseltünk.
Csak egy picit visszatérve a múltra, és utána a jelenbe jövünk vissza. Mondtad, hogy mik történtek veletek is annak idején az előző pártban, majd a megváltozott pártban is. Én már a Thürmer-féle párthoz nem kanyarodnék vissza, mert annak már nincs értelme. Az már egy történelem. Nem tudom, hogy a történelem melyik helyén foglal helyet jelen pillanatban, de még élnek talán ők is.
Hanem én azt mondanám, hogy amikor kongresszusról kongresszusra elmentünk – Rákosi Lajos barátommal jártunk fel a kongresszusra – és minden alkalommal felszólaltam. Egyetlenegy kongresszus volt, amelyiken nem szólaltam fel, azon éppen Margó volt ott, de ő felszólalt azon a kongresszuson. De minden egyes kongresszuson felszólaltam, hogy vegye észre ez a párt, hogy tizenhárom – akkor még tizenhárom baloldali civil szervezet volt az országban – és ezt a tizenhárom baloldali civil szervezetet fel kellett volna ennek a pártnak vállalnia úgy, hogy az élére állni ennek a civil szervezetnek. És hogyha nem is tagozódtak volna be a pártba, de legalábbis legyen egy ideológiája annak a civil szervezetnek, hogy mitől is vallja magát baloldalinak. Mert ez a legborzasztóbb dolog nálunk, hogy egyszerűen azt mondjuk magunkról, hogy baloldaliak vagyunk, és azt se tudjuk, hogy mit is jelent az. Mert nem is lehet tudni, mert a baloldaliság maga egy nagy katyvasz. Ugye ahol amelyik pártnak nincs ideológiai alapja, az csak egy elkenődő jobboldali vagyok, vagy baloldali vagyok – erre mindent rá lehet fogni, erre mindent rá lehet mondani, csak éppen azt nem, hogy na, akkor milyen is vagy hát, ugye.
És ugye abban az időben még meg voltak szabva a felszólalási időpontok, ugye öt percben korlátozták az időt, a felszólalási időpontot. És én akkor is elmondtam, fel is soroltam annak idején a tizenhárom civil baloldali szervezetet – kiemelve a Marx Károly Társaságot, akit úgy kellett volna beterelni ebbe a pártba, de ne szó szerint értsétek. De legalábbis elvi-ideológiai szempontból beterelni ebbe a pártba, hogy az ideológiát a mai viszonyokra építve folytassa tovább. Mert ugye a marxizmus nem befejezett tény, hanem azt mondta, hogy azt mindig az adott politikai helyzethez, politikai viszonyhoz hozzá kell alakítani. Erre a Marx Károly Társaság ezer százalékban alkalmas lett volna, mert kiváló filozófusok, kiváló közgazdászok, kiváló történészekkel volt teletűzdelve, és én ezt az ő kongresszusán is elmondtam. És sajnos azt a tapasztalatot kellett leszűrnöm, amikor már az utolsóelőtti kongresszuson el is mondtam, hogy sajnos csalódnom kellett ezekben a baloldali civil szervezetekben – azért, mert mindenki a saját maga kis pecsenyéjét sütögeti. És nem hajlandó egyfajta eszmeiségért, egyfajta eszmei megnyilvánulásokért vagy politikai álláspontokért kiállni, hanem ezeknek tudvalevő: általában a vezetőjük nyugdíjas emberek voltak, beszedték a tagsági díjat, és egy kis nyugdíjkiegészítés csurrant-cseppent belőle. Szóval nem voltak ezek igazi baloldali szervezetek. Vagy lehet, hogy baloldalinak éppen lehetett volna mondani, de irányultságukban egyetlen ideológiát nem mertek úgy felvállalni, ami alapján a Magyarországi Munkáspárt 2006 is az élére állhatott volna ezeknek a civil szervezeteknek, és vezette volna, már tömegpárt lehetne azóta a Magyarországi Munkáspárt 2006-ból.
Még egy utolsó gondot egy kongresszusról, és utána rátérek a saját kongresszusunkra. Emlékezzetek vissza: Lajos, te is ott voltál, akkor még a Kovács Máté volt ott azon a kongresszuson, ahol felvetődött a párt nevének a megváltoztatása. Tehát az utolsó előtti kongresszuson, amikor felvetődött a párt nevének a megváltoztatása, ugye a szolnokiak beterjesztették azt, hogy legyen a Demokratikus Szocializmusért a neve az új pártnak. Lementünk, nem a szószékhez, ott a szószék melletti kis placcon álldogálva, Kovács Máté is, jómagam is, és elmondtuk, hogy elhatárolódunk ettől a demokratikus szocializmus felvállalásától, mert ez egy… igen, Bársony Margit volt ennek az előterjesztője Szolnokról – elhatárolódunk tőle azért, mert ez messze áll a marxista eszméktől, mert a demokratikus szocializmus, az a szociáldemokrata párt jobbszárnyának volt a politikai szárnya. Tehát ebből világosan kiderült, hogy a Vajnai-féle irányított párt el akar térni a marxizmus eszmeiségétől, és át akar térni a szociáldemokrata, annak is a jobbszárnyának a Kéthly Anna-féle jobbszárnynak az irányelvére.
Ezt én ott kifogásoltam erőteljesen. Ott is megszabták az időpontot, rám is szóltak, hogy most már letelt az idő, fejezzem be. És ezekre ott a kongresszuson választ nem adott senki. Ki se tértek ezekre a válaszokra, abbamaradt minden, és akkor maradt egy katyvasz tulajdonképpen azután a kongresszus után. (A befejező rész következik)

1 megjegyzés:

Mihály János írta...

Kedves elvtársak!
A "Vajnaiéknak már rég nem marxizmus kell" című anyag úgy került fel az oldalatokra, hogy arra engedélyt nem adtam. A cikket Csomorkányi Andor írta, amely mind tartalmában, mind stílusában csapnivaló. Ezért kérlek benneteket, szíveskedjetek az oldalatokról levenni. Elvtársi üdvözlettel, Mihály János.