2010. október 3-án, vasárnap a több mint 3 170 magyarországi önkormányzat megválaszthatja helyi képviselőit - az 1990-es gazdasági és politikai rendszerváltozás óta hatodszor.
A Magyarországi Szocialista Munkáspárt (MSZMP), ahogy eddig is mindegyik önkormányzati választáson tette, ezúttal is indul ezen a választáson. Ezúttal nem csak Újpalotán (Budapest, XV. ker.), hanem várhatóan Erzsébetvárosban (VII. ker.), Ferencvárosban (IX. ker.), és Angyalföldön (XIII. ker.) is.
A XV. kerületben az ajánlásokat a Szentkorona (1990 előtt: Lenin) út 11. szám alatti párthelyiségünkbe várjuk, de természetesen kérésre elmegyünk értük. A Városházi Naplóban az alábbi szöveget jelentettük meg:

Az MSZMP Kerületi Szervezete azzal a kéréssel fordul a T. Választópolgárokhoz, hogy amennyiben ajánlásukkal megtisztelik pártunkat, az ajánlószelvényeiket a Budapest XV. kerület, Szent Korona útja 11. szám alatt lévő irodahelyiségünkbe
szíveskedjenek leadni.
Az irodában augusztus 21-től szeptember 2-ig a hét minden egyes napján 16 órától 18.30-ig ügyeletet tartunk. A feltüntetett időponton kívül, az ajánlószelvényeket az ajtón lévő levélnyíláson kérjük bedobni. További információkat a 06-20/51-49-514-es telefonszámon kaphatnak.

Az ajánlásokat augusztus 16. óta folyamatosan kézbesítik a választóknak. Az újpalotai, pestújhelyi és rákospalotai jelöltnévsor most, augusztus 17-én kedden délben a következő (a névsort folyamatosan frissítjük, zárójelben a szükséges ajánlások számát közöljük, amelyet szeptember 3-ig, péntek négy óráig lehet gyűjteni a jelölteknek, illetve átadni a helyi választási bizottságnak):
1-es választókörzet (Rákospalota-Kertváros): Asztalos István (48 darab).
2-es választókörzet (Rákospalota-Ófalu): Deme Krisztina (47 darab).
3-as választókörzet (Rákospalota-Sódergödör): Bencz Richárd (42 darab). A jelölt már rendelkezik a szükséges ajánlásokkal, amelyeket a párt eljuttat a helyi választási irodához.
4-es választókörzet (Rákospalota-Szentmihályi út és környéke az M 3-as autópálya vonaláig): A jövő héten válik véglegessé (47 darab).
5-ös választókörzet (Rákospalota-István-telep): A jövő héten válik véglegessé (43 darab).
6-os választókörzet (Rákospalota-MÁV-telep): Benkő Gyula (50 darab).
7-es választókörzet (Nyugat-Pestújhely): A jövő héten válik véglegessé (52 darab).
8-as választókörzet (Kelet-Pestújhely): A jövő héten válik véglegessé (50 darab).
9-es választókörzet (Újpalota-Nádastó park és környéke): Barabás György (48 darab).
10-es választókörzet (Újpalota-MÁV-sporttelep és környéke): A jövő héten válik véglegessé (48 darab).
11-es választókörzet (Újpalota-Szilaspark): Berecz Jánosné (54 darab).
12-es választókörzet (Újpalota-Kőrakás park és környéke): A jövő héten válik véglegessé (50 darab).
13-as választókörzet (Újpalota-Kertváros): Ambrus Lajos (52 darab).
14-es választókörzet (Újpalota-Késmárk utca és környéke): Karsai András Mihály (51 darab).
Amint az ismert, a legutóbbi választáson, 2006-ban a párt kompenzációs listájáról Csaba Elemér bejutott az újpalotai önkormányzatba. Ő egyébként 1990 óta folyamatosan tagja az újpalotai testületnek, hiszen 1990-ben a Thürmer Gyula vezette MSZMP listájáról, 1994 óta pedig a Fazekas László vezette MSZMP listájáról jutott be összesen öt alkalommal az önkormányzatba. Legutóbb egyébként csak néhány szavazat hiányzott ahhoz, hogy Palotán rajta kívül még egy MSZMP-s is tagja legyen a testületnek. A legjobb eredményt éppen ezen a legutóbbi választáson érte el a párt.
Egy előzetes közlemény a jelenlegi és reménybeli választóinknak: a gyűjtés olyan jól halad, hogy gyakorlatilag már most, augusztus 18-án ki lehet jelenteni, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt egyéni jelöltjeinek néhány körzetben már összegyűlt a szükséges ajánlás, ami azt is jelenti, hogy a pártnak ismét lesz kompenzációs listája. Ez pedig azt vetíti előre, hogy a XV. kerületi önkormányzatban, csakúgy, mint 1990 óta, a következő négy esztendőben is lesz MSZMP-s képviselő.
Még tömörebben: az MSZMP-re leadott szavazat nem vész el, hiszen a körzeti győztesen kívül a többi jelöltre leadott szavazat átkerül a kompenzációs listára, és ott válik képviselői hellyé.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése