A Magyar Szocialista Munkáspárt 2010 augusztusában kezdett bele az október 3-ai önkormányzati választás jelöltállítási folyamatába.
Ennek részeként Újpalotán (Budapest, XV. kerület: Újpalota, Rákospalota, Pestújhely) hét jelölt, Érden pedig egy jelölt továbbította a helyi választási irodának a szükséges ajánlásokat. Szeptember 3-án, pénteken a XV. kerületben a helyi választási bizottság ülésén valamennyi jelöltet nyilvántartásba vette, azaz ők már bizonyosan rajta lesznek a szavazólapon. A jelöltek névsora:
3-as körzet: Bencz Richárd* 4-es körzet: Berecz Mária
6-os körzet: Benkő Gyula*
10-es körzet: Barabás György*
12-es körzet: Asztalos István
13-as körzet: Barócsi Gábor
14-es körzet: Karsai András Mihály
A csillaggal jelölt 3-as, a 6-os és a 10-es körzet jelöltje pártonkívüliként, az MMP 2006 tagjaként vállalta el a jelöltséget.
Sajnos ahhoz, hogy kompenzációs listát állíthasson a Magyarországi Szocialista Munkáspárt, egyetlen jelöltre lett volna még szükség. A törvény ugyanis úgy fogalmaz, hogy a körzetek több mint a felében (azaz a XV. kerületben 14-ből nyolcban) kell egyéni képviselőjelöltet állítani egy pártnak ahhoz, hogy bejelenthesse a kompenzációs listát. Miután a Pártnak csak hét egyéni jelöltje van, ezért listát nem tudott állítani.
***
Pártunk elnöke, Vitányi András szintén eljutott a nyilvántartásba vétel utolsó fázisáig, hiszen az érdi 2-es számú választókörzet jelöltjeként jelezte indulási szándékát. Őt szeptember 2-án nyilvánították hivatalos jelöltté.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése