Balatonöszöd V/4. Csináljunk egy kis lyukat a falon, ahol a patkányok kislisszolhatnak

Amikor a patkányt a sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, hogy ha nincs más kiút számára. Én nem akarom a lakosságot ilyen ronda hasonlatba összehozni, de csináljunk már egy kis lukat azon a falon, ahol azért ki tudnak slisszolni – mondta Filló Pál a 2006. évi májusi balatonöszödi szocialista frakcióülésen. Filló sürgette a minimálbér megadóztatását is, amire a kományfő úgy reagált, hogy ha van rá igény, szó lehet róla. Nyakó István encsi képviselő elmondta, hogy a Cserehátban tombol a nyomor, és ő még nem találkozott ilyennel, amióta a fenekével egy úton jár. Az alábbiakban három részben szó szerint közöljük a frakcióülésnek azt a részét, amelyben a szocialista képviselők hozzászólásai hangzottak el a miniszterelnök első beszéde után.

Veres János:

Köszöntök mindenkit. Nem fogok én se természetesen konkrét számokat mondani, mert a megállapodáshoz nekem is tartanom kell magamat, mint ahogyan mindenkinek. Azonban van egy alapállás, amit érdemes tisztázni. És itt most Szabó Zolival vitatkozom egy picit. Nem ősz a határnapja annak, ameddig van türelem. Hanem nagy valószínűséggel ilyen amerikai kamatpálya mellett, mint amit az elmúlt hetekben diktáltak, ez sokkal hamarabbi időpont. Tehát ilyen értelemben nem az a lehetőség, hogy tapogatózva megyünk-e tovább valahogyan, érdemi változtatások nélkül, hanem az az igazi lehetőség, hogy megelőzzük-e azt, amikor Magyarország a gyenge láncszem. Ugye három hete Izland volt a gyenge láncszem. Két hete Törökország. Nem tudom, mi lesz a következő. Kívánom azt, hogy hamarabb intézkedjünk, mint ahogyan Magyarországra kerülne sor. Szerintem a mi felelősségünk ma ez. Ha ezt megértjük valamennyien, akkor ehhez képest már finomságokon vitatkozhatunk csak. Persze nagyon fontos, hogy a finomságokon vitatkozzunk. De azt szeretném, hogyha mindenki értené azt, hogy olyan opció nincs, hogy érdemben nem intézkedünk. Olyan opció nincs, hogy érdemben nem javítunk az egyensúlyon. Ugyanis ha ez az opció, akkor a legrosszabbat választjuk, mert akkor garantáltan mondom, hogy nincs négy éve ennek a parlamenti többségnek. Tizenötmilliárd euróval Magyarország megingatható. Márpedig ennyi pénze annyiaknak van, hogy nem elég hozzá a végtagjainknak az ujjai száma. Nagyon sokan megtehetik azt, hogy megbillentik a magyar helyzetet. Amit még egyszer mondom, nem fenyegetésként, csak nem szeretném, hogy ha bekövetkezne.

Kaptunk egy bizalmat; én nyugodtan mondhatom, hogy az elmúlt egy évben. A nemzetközi pénzpiacokon lényegében tavaly nyár óta egy bizalmat kaptunk. Politikailag, ilyen nyomással, olyan nyomással, Feri telefonjával el lehetett azt intézni, hogy Almunia és munkatársai annak ellenére, amit egyébként nagyon sokszor kellemetlenül hallottunk, és mondtak, annak ellenére megadták azt az esélyt, hogy szeptember elsejéig lehet kiegészíteni a konvergenciaprogramot. Ezért azt gondolom, ezzel a lehetőséggel élni kell. Én azt tapasztalom, ahol járok, hogy nem attól félnek az emberek, hogy jaj, most mi fog történni, hanem attól, hogy ha változatlanság marad. Tudom, hogy ez nem az a kör, akivel nagyon nehéz volt a kistelepüléseken a választásokon szavazatot nyerni. Tudom, hogy ez az a kör, aki gondolkodik holnaputánban is, távlatosan is. Bár többen lennének ilyenek Magyarországon, mert akkor könnyebb lett volna választást nyerni valamennyiünknek. És azt is tudom, hogy persze Magyarországon még nem olyanok vannak többségében, mint Svéd-, Finnországokban, ahol ma már az a nyerő politikai gondolat, aki a jövő generációkért érzett felelősségből pluszos költségvetést tud csinálni, hogy tegyenek el holnaputánra, mert tudják, hogy nem bírják majd fizetni a nyugdíjat tizenkét-tizenhárom év után. És plusz kettő, plusz három százalék közötti többletekkel zárnak a költségvetések.

Szerintem igazándiból három opció van jelen pillanatban, legalábbis én hétfőn, amikor kinn voltam az EBRD-közgyűlésen, akkor egy független magyar elemző ezt vázolta a nemzetközi hallgatóság elé. Érdemi változások nem történnek, történik ez is, az is, szóval megyünk valamelyest tovább, vagy radikális változások történnek. Ő a vetítésen azt mondta, hogy az érdemi változások nem történnek, ennek öt százalék a valószínűsége; annak, hogy hát történik valami, aztán majd lesz valahogy, ennek nyolcvan százalék a valószínűsége; és tizenöt százalék valószínűséget adott annak, hogy érdemi reformok történnek Magyarországon, és rövid időn belül egy egyensúlyhoz közeli helyzet jön létre. Mert persze nehogy azt gondolja bárki, hogy itt egy nulla hiánnyal záró egyensúlyról beszél bármelyikünk is. Nincs erről szó, nincs erre szükség. Bármennyire is mondja ezt Járai, ez nem lehet a célunk ma Magyarországon, mert egy felzárkózó gazdaságban ez nem szükségszerű. Tehát azért mondom, hogy ebből nehogy félreértés legyen bárkiben.

Na most én azt gondolom, hogy én ott is úgy érveltem, hogy igen, az általam kicsi valószínűségűnek ítélt, azaz a 15 százalékos valószínűségnek ítélt lépések be fognak Magyarországon következni. Ennek ma van hitele. Elfogadták ott az elemzők meg mindenfajta bankárnépség, hogy nem mondtam ugyan konkrétan, hogy mi történik, de érzik azt, hogy ma Magyarországon van egy olyan szituáció, amikor ezt meg lehet csinálni. Én bizonyos vagyok benne, hogy ez a helyes, hogy ezt megtegyük. Ugyanis ha ezt nem tesszük meg, akkor bizonyosan pár hónapon belül olyan helyzet teremtődik itt nálunk, amit nem lehet utána rövid időn belül orvosolni, és mindenki sokkal rosszabbul jár. Leginkább azok, akik alacsony jövedelemmel rendelkeznek, kis vagyonnal rendelkeznek, akik jobban rá vannak szorulva az államra. Leginkább ők állnak a legrosszabbul ebben az esetben. Éppen ezért azt gondolom, hogy az MSZP feladata az, hogy ezt felismerve időben lépjen.

Ha lépünk, akkor mi következhet be? Énszerintem igazándiból három opció van. Nálam a három opció az, hogy rossz irányba változtatunk. Én ma ennek nem látom a valószínűségét, mert azt gondolom, hogy egyrészt az eddigi előkészítés során, másrészt a következő hetekben, a vitákban ki fog alakulni az, hogy az irányok jók lesznek. Lehet, hogy mértékekben nem tökéletesek. Lehet, hogy lesz benne olyan, ami… ami problémát fog jelenteni időnként finomítások szempontjából egymásnak, de ezt helyre lehet tenni szerintem.

Akkor, ha jó irányba lépünk, akkor megint csak két változat van számomra. Az egyik az az, hogy jó irányba, jó mértékkel lépünk, és nagyjából másfél év alatt kialakul az a helyzet, ami után tudunk tovább menni erőteljesen és egyértelműen. Hiszen a 2007. évi nagyon negatív szám, amit elmondott Feri, ahhoz képest 2008-ban már egy egészen jó növekedési jövedelemadatot prognosztizáltunk, hiszen itt van a tábla, tehát végig van számolva. Valaki föltette egy hozzászólóként, hogy vajon megtörténtek az elemzések. Igen, megtörténtek az elemzések. Ja igen, nem szivárgott ki. Igen, de megvan az elemzés. Akiknek kellett, azoknak oda volt téve az asztalra. Nézzetek ide: december óta egy példányban létezik az a program, amelyről én időnként szóltam. Nincs két példány belőle. A miniszterelnök is azt mondta, hogy ne maradjon nála se példány, látta – szóval azt tudom mondani, hogy megcsinálható. Nagyon erőteljesen kell benne lenni valamennyiünknek, de megcsinálható.

Na most ugye az a harmadik változat, hogy ha jó irányba lépünk, de úgy alakulnak még ekkor is az összes körülménye Magyarországnak, az Európai Uniónak, meg sok minden másnak, hogy mégsem sikerül pontosan akkorára úgy odaérkeznünk, ahogy kellene. Ugye itt van Litvánia példája. Egy inflációs adat miatt nem fogják befogadni őket az Európai Unión belül az eurózónába. Na most, ez figyelmeztetés mindenkinek azért, hogy nagyon szigorúan veszik, ugye ez a figyelmeztetés; másrészt pedig bekövetkezhet mindenkivel. Ezért nagyon óvatosan fogalmazom, amikor azt kérdezik tőlem, hogy mikor lesz euró Magyarországon. Nem rajtunk múlik. A klub, amikor majd szavaz erről, ők döntik el. Nekünk az a felelősségünk, hogy csináljuk meg a feltételeket, és nagyjából meg lehet. Nem azért, mert… satöbbi, satöbbi. Hanem azért, mert az ország egyensúlyi helyzete szempontjából igazándiból nem sok más választási lehetőségünk van.

Egy aspektus azért itt több alkalommal szóba került, de egy picit másként szeretném megvilágítani. Csak akkor tudjuk az üzleti forrásokat mellétenni az európai uniós forrásokhoz, csak akkor van ezermilliárd forintos nagyságrendi éves fejlesztés, hogyha ezt a lépéssort végigcsináljuk. Ha ezt nem tesszük meg, akkor nem tud a magyar költségvetés kétszázharmincmilliárd forintot évente hozzátenni az európai uniós forrásokhoz. Márpedig mire építjük a következő időszakot? Az Új Magyarország programjára. Arra, hogy fejlesszük az országot. Arra, hogy átépítjük. Arra, hogy egy új országot hozunk létre. Ez csak így jöhet létre.

És akkor végül még két pici dolog. Ma Magyarországon nagyjából annyi négy területen a transzfer, mint az összes adósszolgálati kiadásunk. A gyógyszer, a gáz, a villamos energia és a tömegközlekedés támogatására annyit fizetünk ma ki a költségvetésből – százmilliárd forint különbség van közte, de ez elhanyagolható nagyságrend ahhoz képest, hogy milyen nagy számokról van szó – mint adósságszolgálati kiadásként évente. Na most, ezt nem lehet így csinálni tovább. Jó szándék volt bennünk, amikor ezt kialakítottuk. Mert jelentem, a gázártámogatást mi alakítottuk ki. Jó szándék volt bennünk, amikor mellétettük még az elektromos energiának az ártámogatását. A gyógyszertámogatást hozzuk magunkkal, csak ilyen előirányzat nincs még a költségvetésnek, ami ilyen dinamikusan növekedett volna az elmúlt tizenöt évben. Nem lehet egyszerűen bírni. Képtelenség. Ráadásul mindannyian tudjátok, hogy a hatékonysága vitatható. Mert nem azokat találja el, nem úgy találja el, akit egyébként kellene, hogy segítsünk. Most ezért azt gondolom, hogy ezekhez az ügyekhez egyszer hozzá kell tudni nyúlni, és egyszer vennünk kell a bátorságot. Éppen ezért én azt gondolom, hogy a választási lehetőségünk, az meglehetősen korlátos. Ha nem nyúlunk hozzá, akkor gyávák vagyunk. És nem vagyunk méltóak arra, hogy azt a bizalmat megszolgáljuk, amit megkaptunk annak idején. Ha pedig hozzányúlunk, akkor a lehető legjobban próbáljunk meg hozzányúlni; úgy, hogy egy gyors beavatkozással jöjjön helyre, aminek helyre kell jönnie.

És gondoljátok végig. Ezt a választást úgy nyertük meg, hogy érdemben tíz hónap cselekvés volt ezt megelőzően. Most ennek a két és félszerese van előttünk ilyen értelemben aktív cselekvésként mozgástérrel. Mert addig nincs mozgástér, tagadhatatlan. Azt gondolom, hogy ennek elégnek kell lennie. Ezek az emberek, akik meg tudták csinálni ezt meg a megelőző győzelmet, meg fogják csinálni a 2010-es győzelmet is, és teljesen bizonyos vagyok benne, hogy ha most kellő bátorsággal és kellő határozottsággal építjük fel azt, amit csinálnunk kell, akkor az önkormányzati választás is a mienk. Tehát én ma nem látom, hogy Magyarországon ilyenfajta veszély lenne. Annak ellenére mondom ezt, hogy tudom, hogy sokan ebben szkeptikusak, de meg vagyok arról győződve, hogy ma sokkal inkább fogják honorálni Magyarországon, hogyha hozzá merünk nyúlni olyan dolgokhoz, amihez korábban nem nyúltak hozzá.

És az utolsó dolog, amihez még egy mondatot akartam. Egy picit legyünk óvatosak. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ahonnan lehet, onnan vegyünk el, és minél többet. De a luxusprofit-megközelítést, azt ne vegyük át, ha egy mód van rá. Mert az tévútra visz bennünket. Majd fogunk bizalmasan beszélni arról, amikor eljutunk az eredményekig, hogy abból a körből, amelyet abba a kategóriába sorolunk, hogyan veszünk másként vissza pénzt. Tízmilliárdokról van szó. De nem biztos, hogy úgy kell visszavenni, hogy egyébként azt mondják, hogy na lám, elfogadták azt, amit mi mondtunk, mármint az ellenfelünk, és lám, ezt így fogják ők is csinálni.

Utolsó megjegyzésem, hogy én azt gondolom, hogy igazi választási lehetőségünk ma abban van, hogy ha az irányt jól meghatároztuk – márpedig hiszek abban, hogy jól meg van határozva az irány. Nem nagyon tud más igazán ilyen irányt mondani; nagyon sok hozzáértő szakemberrel beszéltünk államigazgatáson kívülről teljes mértékben. Részben Feriékkel közösen, részben külön-külön mindenkinek megvolt a beszélgetése. Az irányok szerintem egyértelműek. Hogyha ebben a finomhangolást jól sikerül megcsinálni, és sikerül egy olyan összehangolt kommunikációt végigcsinálnunk, amiről a Gál Zoli beszélt, de megcsinálta az MSZP, megcsinálták a képviselőjelöltek az elmúlt hónapokban Magyarországon, akkor szerintem teljesen egyértelmű, hogy ezt mind belföldön, mind nemzetközileg sikerre lehet vinni. Én remélem, hogy ezt meg tudjuk közösen csinálni, veletek együtt.

Lendvai: Mielőtt Tibor megszólal, kérek támogatást a következőhöz. Ha azt akarjuk, hogy még oda tudjunk majd figyelni a válaszra, és a válaszadó is koncentrálni tudjon, amikor erre még reagál valamit, akkor ehhez a következő kellene. Kilenc hozzászóló van még. Ha lehet limitálni az ő hozzászólási idejüket mondjuk négy percben, akkor válaszadással együtt – na, hát itt jönnek ilyenkor a kegyetlenek, akik eddig nem szóltak. Nyilván értik a nép nyomását a hozzászólók. Én mindenesetre a negyedik percben kép- és hangjeleket adok ki, hogy most akkor abba kéne hagyni.

Schwarcz Tibor:

Nagyon jó, hogy Veres János után szóltam, mert megint az az örök konfliktus van, hogy orvosilag lehetséges, pénzügyileg meg finanszírozhatatlan. Az egész egészségügy átalakítása – egy dolgot el szeretnék mondani – pénz nélkül nem megy. Mindenképpen forrásokat kell biztosítani, éspedig ez az egész átalakítás úgy nem oldható meg, hogy maga az átalakítás majd megtermeli annak a költségeit, amivel az egészségügy aztán kijön a gödörből.

A másik, amire fel szeretném hívni a figyelmet: hogyha ugyanúgy járunk, mint a 63-as törvénynél, az ágylábtörvénynél, hogyha visszarettenünk, mint az átalakítás folyamán, akkor az egész megint egy hatalmas kudarc lesz. Emlékezzen mindenki a kórházbezárások vagy az osztálybezárások idejére. Elkezdte a politika szétszedni az egész folyamatot, és nem lett belőle semmi. Egyetlenegy kórházat zártak be, a Vas utcai kórházat. Azonkívül nem lett kórház bezárva, és még görgetjük magunkkal Pincehelytől kezdve az összes többi problémát. A struktúraátalakítás elsősorban Budapesten jelent komoly problémát, és a budapesti önkormányzati választásoknál fel kell készülni, ugyanis iszonyú aránytalanság van a vidéki struktúra és a fővárosi struktúra között. És ha most ennél az átalakításnál nem mutatjuk meg, hogy mi nemcsak magunkon, hanem a fővároson is tudjuk kezdeni az egészet, akkor megint nem értünk el semmit, és megint csak homokba fut az egész átalakítás.

A másik, ami… felhívnám a figyelmet, hogy igen sok konfliktussal fog ez a dolog járni, és konfliktus lesz mindenben. És én nagyon félek ettől az egész dologtól, mert részt véve a különféle koalíciós egyeztetéseken, egy dolog vált számomra világossá, hogy kifejezett célrendszer nélkül megy bele a koalíciós partnerünk ebbe az egész dologba. Nagyon úgy néz ki, hogy a biztosítót és annak a pénzügyi alapjait szeretnék megszerezni. A másik pedig: a miniszter személye nem egy konfliktusölő, hanem egy konfliktusgerjesztő személyiség. Itt iszonyú konfliktus lesz, és ugyanabba futhatunk bele, mint Bokros Lajos idején, hogy jót akart, jól csinálta, csak ahogy kommunikálta, és ahogy csinálta, az egészet iszonyú módon lerontotta. És éppen ezért nagyon nehéz lesz ezzel a struktúrával így végigcsinálni.

A másik pedig: nincs átlátható működés az egészségügyön belül. Miniszterelnök úr is elmondta, hogy mi még magunk se tudjuk, hogy mi hogyan működik, és mennyibe kerül. Így nagyon nehéz átalakítani. Torzító tényezők az egész átalakításban: nincs olyan szereplő ma az egészségügyben, aki egyértelműen velünk lenne. Az orvos ellenérdekelt a paraszolvencia miatt, az egyetemek ellenérdekeltek több tényező miatt. Az egyetem–főváros konfliktusa az nagyon nehezen megoldható, és a másik az, hogy folyamatosan működtetni kell a rendszert, amikor átalakítom.

Nagyon nagy lesz a demagógia. Higgyétek el, hogy térdig gázolunk a demagógiában itt az átalakulás kapcsán – rögtön befejezem –, és ha nem tudjuk úgy kiegyensúlyozni az egészet, hogy adunk is valamit, nemcsak megszorítás lesz, receptdíj, vizitdíj, kórházdíj, hanem a beteg érzi valamilyen módon, hogy ő kevesebbet várakozik, jobb kórházba kerül, jobb ellátást kap – de ehhez mi kell? Több műszer, több nővér, több orvos, több pénz. Tehát ezt ki kell úgy egyensúlyozni, hogy a beteg érezze, hogy ez a javát akarta, és nemcsak az lesz, hogy csak itt levágunk és ott levágunk. Én arra kérlek benneteket, hogy senki ne rettenjen vissza. Nem egy könnyű menet lesz, és mondom, térdig járunk majd a demagógiában. Erre kéne, hogy erősödjünk fel, és próbáljuk ezt végigcsinálni.

Filló Pál:

Tisztelt miniszterelnök úr, kedves frakció. Amikor rendszerváltás idején ott ültem a parlamentben, akkor volt egy olyan várakozásom, hogy hát itt lesz a piacgazdaság, és akkor ezek a végeláthatatlan minisztériumok és háttérintézmények, azok meg fognak szűnni. Aztán az évek során azt tapasztaltam, hogy ott bolyongtam az Egészségügyi Minisztérium akárhány emeletes millió szobái között. Vagy akár a Fővárosi Közgyűlés végeláthatatlan folyosóin, és azt láttam, hogy mindenhol számtalan ember ül, és én nem tudtam elképzelni, hogy mi a túrót csinálnak ezek az emberek. Ezért én ezt a nagy átalakítást mindenképpen támogatom. Amit viszont szeretnék kérni, és ezt már többen megfogalmazták. Az az, hogy nagyon nézzük meg, hogy mihez nyúlunk hozzá, és aminek nincs igazán hozadéka, csak arra jó, hogy megint társadalmi csoportokat magunk ellen fordítsunk, azokat szelektáljuk most ki a rendszerből. Lesz elég konfliktusunk anélkül is. Erre nagyon-nagyon oda kéne figyelni. Horn Gyula is utalt rá. Én emlékszem, hogy a tandíj ügyében, annak idején milyen felháborodás volt, és hasonlónak látom ezt az utólagos fizetési ügyet is; életveszélyes történet, nem tudom, mennyi a hozadéka.

Néhány kérdést szeretnék föltenni, amiről ma még nem volt szó. Remélem, hogy választ kapok miniszterelnök úrtól. Ugye a közalkalmazotti-köztisztviselői területen nagyon komoly leépítést tervezünk. Húsz-negyvenezer embert érinthet ez a történet. Lesz-e pénz a végkielégítésükre, milyen pluszkiadást fog ez ebben az esztendőben nekünk jelenteni, és hogyan fogjuk ezeknek az embereknek az életét kezelni. Segítünk-e rajtuk, hogy el tudjanak helyezkedni. Egyáltalán fölajánlunk-e nekik valamifajta menekülési útvonalat. Ugyanez a kérdésem az energiaárak ügyében is. Évek óta próbálom mondani, hogy tegyük piacivá az energiaárakat, de akkor tegyünk mellé valamit. Akkor tegyük mellé azt, hogy igenis támogatjuk a nyílászárók cseréjét, az energiatakarékosabb készülékek beszerzését, és sorolhatnám tovább. Mert amikor a patkányt a sarokba szorítják, az is inkább elmenekül, ha tud. Akkor támad csak, hogy ha nincs más kiút számára. Én nem akarom a lakosságot ilyen ronda hasonlatba összehozni, de csináljunk már egy kis lukat azon a falon, ahol azért ki tudnak slisszolni.

Gyurcsány: Csinálunk!

Filló: És a harmadik kérdésem, hogy a minimálbérnek az adómentessége fenntartható-e.

Gyurcsány: Most igen.

Filló: Én ezzel nem teljesen értek egyet, úgyhogy erről majd beszélgessünk, ha lehet.

Gyurcsány (nevetve): Hát ha van rá igény, gyerekek, meg lehet adóztatni.

Filló: Végezetül az a kérdésem, hogy azokkal a családokkal, emberekkel, akik nagyon könnyen krízishelyzetbe kerülhetnek, hiszen halmozottan érik őket majd a várható hátrányok. Gondolok itt az akut betegekre és egyebekre. Őrájuk gondolunk-e, mert ez is egy fontos szerepe a reformoknak, hogy azért ne hozzuk teljesen kilátástalan helyzetbe az embereket.

Vidor Györgyi:

Szervusztok, mindenkit üdvözlök. Jó így utolsónak szólni, mert alig maradt már mondanivaló. Egy utolsók között, hogy ami maradt, amit szeretnék mindenképpen, hogy amellett, hogy teljes lendülettel támogatjuk ezeket a programokat, és azonnal el kell kezdeni, vitathatatlan. De ebben a két hétben, ami előttünk áll, ugye nagyon hiányzott ebből a bevezetésből és elmondásból, hogy tegyük hozzá, hogy és még ezzel együtt sem engedjük el a rászorultak és a hátrányos helyzetben lévők kezét. És azt gondolom, hogy ez egy borzasztó fontos félmondat lenne ebben a kommunikációban, majd, amikor elkezdjük kidolgozni a részleteket. Mert hogy az ördög abban van, akkor viszont mi megajánljuk a teljes tudásunkat és segítségünket: a szociális munkacsoport, hogy megpróbáljuk pontosan belőni, hogy hol van a rászorultságnak a mértéke, hol kell alanyi jogon, hol kell rászorultsági alapon támogatni mindazokat az embereket, akikről Török Zsolt, Laci, már szóltatok. Szerettem volna én is megkérdezni, hogy van-e alternatíva az utcára kerülteknek, válasz megvolt. Tehát kérem, hogy említsük meg a rászorultakat, hogy tovább támogatjuk őket.

Páva Zoltán:

Kedves barátaim, hadd mondjam el, hogy én nem vagyok szkeptikus. Igaz, hogy a kezembe se veszem a Magyar Nemzetet, és az optimizmusom sem a Népszabadság és a Népszava olvasásától van, hanem attól, ahogy megnyertük a választásokat, és ahogy nekilátott a Feri meg az emberei a kormányprogram elkészítésének. És higgyétek el, hogy ha tudatos volt a kiszivárogtatás – mert végül is tudunk már majdnem mindent –, akkor ez most egy profi munka volt, ha nem, akkor ne keressük, hogy ki szivárogtatott ki. Ez most jól sült el.

Ez az egyik része a dolognak. A másik: én úgy érzem, hogy a lakosság sokkal, de sokkal keményebb dolgokra várt. Szerencsére Bokros Lajos, Csillag, meg akik úgy megszólaltak: a közgazdászok, hogy ez meg ez fog történni – én járom a falvakat, negyvenöt településem van, nagyon sok az aprófalvas település. Féltek az emberek attól, hogy a sör meg a kenyér a duplájára megy; már azzal meg lehetett nyugtatni, hogy nem. Szóval várják, várják; énszerintem kezelhető lesz a dolog.

Néhány dolgot hadd mondjak javaslatként. Feri, foglalkozzatok egy kicsit többet az önkormányzatok és a térségi társulások finanszírozásával. Mondod a nagy szabadságot, a mozgásterünk viszont kicsi. A miénk például 240 millió forint, annyi az iparűzési adónk. Csökkenteni kell az önkormányzatok létszámát. Huszonheten vagyunk ebben a 28 ezer lakosú városban. Mi a francnak? Tizenöt emberrel nagyon jól elirányítanám ezt a várost. Irányító hatóságokat – az irányító hatóságokat említetted. Hadd mondjam az irányító hatóságokra. Bürokratikusan dolgoznak, totojáznak, tökölnek. Szeptemberben nyert egy vállalkozó 25 millió forintot utófinanszírozásban. A mai napig nem kapta meg. Leveleknek a tömkelegét kérik, ugyanazt az adatot bekérik tőlük háromszor.

Lendvai: Ja, most már nem kell ordítani. Orosz Sanyi után Ecsődi Laci.

Orosz Sándor:

Igen, köszönöm. Sokat gondolkodtam rajta, hogy amikor nem működik majd a mikrofon, hogy fogom elmondani az első mondatot. Mert amikor Gál Zolit hallgattam, akkor a következő jutott az eszembe. Családban, ha érzi a férj, hogy az asszony meg fogja csalni, hát akkor mondja is: meg fog csalni a büdös… Ha meg is csalja, ettől még lekeveri azt a fülest neki. Tehát így vagyunk mi. Mindenki várja, mindenki várja, de ettől fájni fog. Olyan reakciók is jönnek, amiket egyébként tudunk, de bennünk ugyanolyan kellemetlen következményekkel jár. Ezt azért mondtam el talán ilyen hangulatkeltésül is, mert bizony a politikában ezek a pofonok, amik elcsattanhatnak, és itt beszéltek demagógiáról, szó volt a köztársasági elnökről – nem minden eleménél voltam itt –, de még az Alkotmánybírósággal is számolnunk kell, és ezek mindegyike óriási fülesekként tud megjelenni. És az a mostani döntés, ami azt mondja, hogy igen, ezt végig tudjuk csinálni, ez minden egyes áldott nap megerősítést igényel. Megerősítést igényel azért is, mert a természetben olyan teljesen természetes, hogy a petéből lesz lárva, lesz báb, és majd lesz a lepke. Mi az Új Magyarország programjában – és itt a célról mindig beszélünk –, a lepkéről beszélünk. De ebben a folyamatban – és aki a biológiát ismeri, talán meg is erősít benne –, amikor a bábállapotba kerülünk, az körülbelül az a helyzet lesz, mint az a bizonyos államreform, amikor ellenségünk a kirúgott köztisztviselő, ellenségünk még az a szerencsétlen állampolgár, akinek ígértük, hogy majd lepke formájában megkapja azt a csodálatos jó szolgáltatást. De nem jó szolgáltatást fog konkrétan kapni, hanem egészen egyszerűen nem intézik el az ügyét. Ezt a helyzetet a politikában sajnos úgy is meg lehet oldani, ami a természetben is előfordul: van, amikor rálépnek a bábra. Abból már nem lesz lepke. Ez azért is fontos, mert sokan emlegették, hogy a sértettek – meg emlegette Veress Jóska azt, hogy külön-külön alkukat kell kötni. Igen. Tehát külön-külön kis alkukat kell kötni a lebonyolításért. És külön-külön kis programok kell hogy legyenek az egyes sértetti körök problémájának a kezelésére. Enélkül az elmúlt jónéhány év tapasztalata alapján azt tudom mondani, hogy nehéz lesz kitartani. Pedig ki kell tartanunk, mert tudjuk, hogy ez így lesz jó.

Kökény Misivel hadd vitatkozzak. A fenntarthatóság fogalmát ne vegyük már el a jövő nemzedékektől, ne vegyük el a környezetvédelemtől, és ne szorítsuk be az egészségügyre. Különösen nem úgy, hogy ez pénzügyi fenntarthatóság. Legyen a fenntarthatóság közös célunk, és hát azért kérjük az emberek felelősségét, ne csak az adóforintokat. Elnézést.

Ecsődi László:

Kedves barátaim, én úgy gondolom, hogy itt a frakcióülésen mindannyian tudjuk, hogy körülbelül miket kell csinálnunk. Bízom benne, hogy mire a gombot nyomjuk, a részleteket is jobban meg tudjuk ismerni, nem vakon kell vagy hűségből megnyomnunk a gombot. Én azt hiszem, hogy a társadalmi tűrés, most bármilyen jó eredményeket mutatna a közvélemény-kutatások, az első negatív hatásnál ez meg fog változni. Erre jobb, ha felkészülünk, de hogy ez a negatív hatás elviselhetőbb legyen a társadalom részére. Ahogy én látom, ezt mindenképpen amire törekednünk kell: hogy az emberek igazságérzetét ki kell szolgálni. Erre gondolok azt, hogy a minimálbéren bejelentett ügyvédmilliárdos vagyon, vagy bármilyen más szakmát mondok. Tehát a feketegazdaság ellen ha nem lépünk fel határozottan, akkor igazán nem lesz a társadalom partner velünk, hogy ezt meg tudjuk a programunkat valósítani.

És én szeretnék arról hallani azért, hogy a szegénység kérdésével hol lesz a szegénységküszöb. Változik-e ez, illetve a település összetételeknél én azért egy kis több biztatást szeretnék kapni arra, hogy ez a megszorítás nem a vidéket érinti elsősorban, hanem a vidék megmarad legalább olyan támogatottsági szinten, ahogy pillanatnyilag, mert ez a választás épp azt bizonyította, hogy ma még alapvetően a vidék csak az ígéreteinket kapta meg, és egy része mellénk tudott állni. Hogy ha ez valós támogatást kap, akkor talán egy nagyobb mértékű mellénk állást, és mellénk való állást fog jelenteni.

És egyetértek én a Veres Janival a bankok és a luxussal való felvetésében. Ugyanakkor azért abban mindenképpen szeretném, hogyha előrelépés lenne, hogyha a luxusgazdagodást azért nagyobb mértékben adóztatnánk, vagy valamilyen elvonást végre tudnánk hajtani. És mindenképpen kezelni kell azt, hogy azok az állami vállalatok, ahol milliárdos, tízmilliárdos adósságokat halmoznak fel folyamatosan, ott azért a vezetőknek nem biztos, hogy akkora végkielégítések és egyéb támogatások kellenek, mint a jelenleg vagy az elmúlt időszakban voltak.

És azért befejezésként, mert Ildikó inti, hogy a négy percbe beleférek, akkor szeretnék egy anekdotát elmondani nektek, hogy egy kicsit ma mindannyian úgy vagyunk, mikor a nagy politikus feldobja a talpát, és bekopog a Szent Péterhez. És mondja, hogy atyám, én szeretnék a mennyországba jutni, mert én életemben annyi jót tettem, hogy én csak oda való vagyok. Mondja neki a Szent Péter, hogy fiam, először el kell menned a mennyországba egy napot, utána a pokolba, és majd választhatsz. Tetszik neki a mennyország a lenge öltözékű angyalkák miatt. A pokol azért tetszik, mert teli van életkedvvel, vidámsággal, kaja, pia, nők, férfiak, kinek mi tetszik. Visszamegy a Szent Péterhez, mondja, atyám, hát én szégyellem magam, de úgy döntöttem, mégis a pokolba mennék. Megy a pokolba másnap, bekopog. A főördög elkapja, belevágja az üstbe, gyújt alá, ott jajgatás, sikongás, kosz, büdös, füst van. Mondja a politikus, hogy de főördög, tegnap itt voltam, oszt minden olyan szép volt. Ja, barátom, az a kampány volt, ma meg a valóság. Egy kicsit mi is így vagyunk.

Nyakó István:

Ez annyiban országos ügy, hogy szerintem az ország szégyene, hogy ha így marad. És azért gondoltam idehozni, mert amióta én a fenekemmel egy úton járok, én ilyennel nem találkoztam. Ez egy körzet, de lehet, hogy több helyen is van ilyen. Abaúj térsége, Cserehát. No kérem, ott települések tömegén tombol a nyomor. Ott nem fog problémát jelenteni az, hogy egy-két embert, húszezret, harmincat utcára teszünk, mert ott körülbelül tizennyolc éve senki nem látta a faluból, hogy felszáll a buszra, és elmegy dolgozni. Így nőttek fel generációk. Nem lesz probléma a vizitdíj se ilyen szempontból, ugyanis ha emeljük a közlekedési költségeket, nem fog tudni bemenni a városba az orvoshoz, és kiváltani az emelt árú gyógyszert, ugyanis abban a térségben körzeti orvosok, körzeti orvosi szolgálatok nincsenek meg. Eltűntek onnat az emberek. Csak a nyomor maradt. És arra gondoltam, hogy ha reformokról beszélünk, esetleg erről is szót ejthetünk majd a közeljövőben. De én a reformokat támogatom, de azért ez nagyon csúnya világ. Higgyétek el.

(A befejező rész következik)