Thürmer: Küldjük ki a pártot az utcára, és küzdjünk a kapitalizmus legyőzéséért

Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnökének beszéde

(Munkáspárt 23. kongresszusa, Budapest, 2010. december 11.)

Elvtársak!

Nem szokványos kongresszusra jöttünk ma össze. Ma nem elég elpanaszolni, hogy milyen nehéz körülmények között élünk. Ma nem elég jó beszédeket mondani, aztán fellelkesülve hazamenni. Ma ez biztosan nem elég!

Ma történelmet írunk. Jót vagy rosszat, de történelmet! A magyar kommunista mozgalom jövője ma a mi kezünkben van. Ha jól döntünk, lehet esélyünk a túlélésre, a megerősödésre, sőt, nem túlzok, a győzelemre is.

Ha rosszul döntünk, jelentéktelenné válunk, eltűnünk, kihalunk, és velünk együtt hosszú időre vége a kilenc évtizedes magyar kommunista mozgalomnak is. Ez a tét, barátaim! Nem kevesebb.

A feladat nehéz, de nem lehetetlen. Fogadjuk el a kongresszus politikai felhívását! Félreértés ne essék! Ezek nem szép szavak. Ez egy új párt koncepciója. Az fogadja, aki vállalni tudja, nem csak szavakban, tettekben is!

Válasszunk egy harcolni akaró és harcolni képes Központi Bizottságot! De nem akárhogyan! Az új párt új követelményeinek, új mércéjének alapján. Dolgozzuk ki jövő szocializmusának programját, adjunk vonzó képet a jövő szocializmusáról! Koncentráljuk a párt erőit és szervezeteit a legfontosabb feladatokra! Küldjük a pártot az utcára, és küzdjünk!

A feladat, mondom, nehéz, de megoldható. Mi nem akármilyen párt vagyunk. Kommunisták vagyunk! A feladatunk is konkrét: szerveznünk kell a munkásosztály, a dolgozók harcát a kapitalizmus legyőzésére, a szocialista társadalom megteremtésére.

Ha le akarjuk győzni a tőkéseket, előbb önmagunkat kell legyőzni. A megszokást, a fegyelmezetlenséget, a rendetlenségét, az igénytelenséget, a középszerűséget kell felszámolni. Ebből rengeteg van a mi pártunkban. A hatalom évtizedei elkényelmesítették a kommunistákat, és sokan még ma is azt hiszik, hogy a 80-as években vagyunk. A fiatalokat is nekünk kell megtanítani a társadalmi munka becsületére.

A forradalmat csak fegyelmezett, képzett, tanult erő, igazi élcsapat vívhatja meg. Nem akárkikkel állunk szemben. A burzsoázia ma fegyelmezett, összehangolt, és végtelenül rafinált módon veri szét a munkásmozgalmat. Ellenük a mai hadseregünk esélytelen

Ha magunk mellé akarjuk állítani a ma és a holnap ifjúságát, az ő nyelvükön kell beszélnünk. Éppen ezért forradalomra van szükség a fejünkben, forradalomra a nyelvünkben.

Ha az ifjúságot szövetségesünknek akarjuk, rájuk kell bízni a jövőnket. Ingadozás és félelem nélkül. Őket kell a Központi Bizottságba választani, őket kell felszólalásra kérni. Védenünk, harcra nevelnünk kell őket, de mindenek előtt bíznunk kell bennük!

A feladat nehéz, de megoldható. Ma még megoldható! Ha nem cselekszünk azonnal, holnap már nem lesz mit megváltoztatni. Írjunk együtt történelmet, biztatót és lelkesítőt!

Tisztelt Kongresszus!

A munkát nekünk kell elvégezni. Elég az egymásra mutogatásból!  Ne várjunk csodákra, csak mi vagyunk. Mi vagyunk a párt. Ti, akik itt vagytok ma. Ti, akik ott vagytok minden rendezvényünkön. Ti, akik fizetésetekből, nyugdíjatokból, ösztöndíjatokból eltartjátok a pártot. Nektek, nekünk kell döntenünk.

Elég a magyarázkodásból, hogy mit miért nem tudunk megoldani. De elég a radikális szövegekből, a hűségnyilatkozatokból is! Elég a jó, de végre nem hajtott döntésekből! Cselekedni kell! Dolgozni kell!

A párt áldozatot vár tőlünk. Nem sokat, de nem is keveset. Még nem kell mártírrá válnunk. Nem vár ránk Sallai Imre és Fürst Sándor sorsa. Nem kell életünket adni a pártért, mint Zalka Máténak vagy Ságvári Endrének. De adnunk kell! Adnunk kell az időnket, a munkánkat, a pénzünket!  Többségünk a szocializmus négy évtizede alatt sokat kapott a párttól. Hivatást, munkát, egzisztenciát. Tartozunk a magyar dolgozó osztályoknak, tartozunk a pártnak. Rendezzük a tartozást!

Elvtársak!

A kommunista párt hivatása a szocialista forradalom. A forradalomra kell készülnünk, a forradalmat kell megvívnunk, a forradalom lendületével kell egy új társadalmat teremtenünk.

Igen, ne csodálkozzatok! Forradalomra kell készülnünk. A kapitalizmus válságban van. Soha nem látott erővel tőr elő a tőkés rend ragadozó természete. A kapitalizmusban az ember nem cél, hanem eszköz, a pénzszerzés, a profit eszköze. A tőkének pont az nem kell, ami emberré tette az embert, az ember értelmes munkája. A kapitalizmus nem tud mindenkinek munkát adni. Se Magyarországon, se a világban. A tőke ezért megteremti a plázák hamis világát. A hitelekkel elkábít, és rabbá tesz bennünket. A hitelkártyákkal, a mobiltelefonokkal, az Internettel jobban ellenőrzése alatt tart bennünket, mint a világ bármely eddigi titkosrendőrsége.

De a világ dolgozói kezdenek ébredezni. Venezuelában milliók születtek és haltak meg úgy, hogy nekik a nap mindig a bádogviskók felett kelt fel. Soha sem lakhattak jól, nem volt jövőjük. S, ekkor jött Chávez, és elindult a Bolivári forradalom.

A görög dolgozóktól elvették a fizetésük jelentős részét, csak azért, hogy ők fizessék meg az amerikaiak és európai barátaik költekezését. S, a forradalom lobogóját kitűzték az Akropoliszra.

A portugáloknak elegük van abból, hogy az EU a bankokat konszolidálja, de a dolgozók millióira nem jut pénz. 

A világon egyre többen mondják, hogy elég a háborúból, elég Irakból, Afganisztánból, elég a NATO-ból.

A magyar tőkésosztály retteg attól, hogy nálunk is az lesz, mint Görögországban. A miniszterelnök okos ember, ezt pontosan tudja. Ezért csinálták meg az évszázad trükkjét. Baloldali jelszavakat adtak egy jobboldali párt, a Fidesz szájába. Nem szégyellték, és nem szégyellik válogatás nélkül azt mondani, amit az emberek hallani akarnak. A számításuk egyelőre, hangsúlyozom, egyelőre, bejött.

De Orbán Viktor is tudja, hogy még nincs vége. Az összeomlás bármikor bekövetkezhet! Bármikor előállhat olyan helyzet, hogy az ország nem tudja fizetni az óriási adósságokat, a kormány pedig nem tudja fizetni a nyugdíjakat, a fizetéseket a tanároknak, sőt a rendőröknek sem.

A forradalmat nem lehet siettetni. Pedig szeretnénk, de nagyon szeretnénk! De nem lehet! A magyar dolgozóknak kell eljutniuk annak felismeréséhez, hogy így nem lehet tovább élni, sőt oda is, hogy így nem akarunk tovább élni.

Fel kell ébresztenünk a magyar dolgozókat. A magyar kapitalizmus válságban van. Ezt nem elég mondani, ezt magyaráznunk kell. A magyar dolgozók még nem értik, hogy nem azért van válság, mert loptak a szocialisták. Még nem értik, hogy a válság a kapitalizmus lényegéből jön.

Az Orbán-kormány képes lehet levinni a beteg lázát, képes lehet enyhíteni a tüneteket, de nem tudja meggyógyítani a betegséget. A kapitalizmusnak pont az a lényege, hogy a gyáron kívül mindig legyenek munkanélküliek, akikkel zsarolni lehet a dolgozókat a gyáron belül. Az Orbán-kormány nem azért nem lesz képes a programját végrehajtani, mert nem ért hozzá. Nem! Azért nem, mert a farkas természetét nem tudja átváltoztatni.

Tudatnunk kell mindenkivel, hogy semmi jót ne várjuk se az EU-tól, se a NATO-tól.  Az EU egyenlő kapitalizmus. A NATO egyenlő kapitalizmus.

Ezt nekünk kell magyarázni. A Fidesz-kormány a farkasok kormánya. Ők mindig a farkasok igazát fogják bizonygatni.

A szakszervezetek pedig sajnos egyelőre a bárányokat igyekeznek meggyőzni arról, hogy nem is olyan csúnya halál a farkas szájában végezni. A bárányokkal csak mi vagyunk.

Elvtársak!

Ez a feladat! Ehhez kell a szervezetet megteremteni, és az aktivistákat kinevelni. Így kell gondolkoznunk, és nem fordítva. Nem azt kell hajtogatni, hogy kicsik vagyunk és öregek, csak ennyire vagyunk képesek. A feladatot kell látnunk, és ahhoz kell felnőnünk. Ha képesek vagyunk rá, van értelme a létünknek. Ha nem, akkor erre a pártra a magyar dolgozónak nincs szüksége. Szomorú, de így van.

Milyen legyen az új Munkáspárt? Belülről legyen nagyon zárt, nagyon centralizált, nagyon fegyelmezett.

Kívülről legyen nyitott, nagyon nyitott. Tagjaink legyenek ott mindenütt, ahol emberek élnek. Tanuljunk meg segíteni az embereknek kis dolgaikban, és akkor majd elfogadnak bennünket nagy dolgokban is.

Új gondolatokat kell behoznunk a párt életébe. Mi a kádári szocializmusban nőttünk fel. Ezt a szocializmust védtük, ameddig lehetett. Ezt próbáljuk példaként állítani a mai nemzedékek elé. Ez ma már nem elég, sőt rossz is. A szocializmus értékeit őriznünk kell, de gondolkodásunkat szélesebbre kell nyitni.

Dózsa György képes volt felébreszteni a magyar parasztot, és, ahogy Illyés mondja, szavát „százhúszezer sátán” követte. Tűzzük zászlónkra Dózsa igazságát!

Petőfinél szebben senki sem fogalmazta meg annak a társadalomnak a lényegét, amelyet mi is akarunk.

„Ha majd a bőség kosarából

Mindenki egyaránt vehet,

Ha majd a jognak asztalánál

Mind egyaránt foglal helyet,

Ha majd a szellem napvilága

Ragyog minden ház ablakán..”

Legyen Petőfi harcostársunk nagy harcunkban! De emeljük magasra Kossuth eszméit is a független és szabad Magyarországról! A magyar tőkés soha nem fogja megvédeni a nemzeti érdekeinket az EU-val és a NATO-val szemben. A kapitalizmus megvédése az ő közös érdekük. Nekünk nincs közös érdekünk se az EU-val, se a NATO-val.

Dolgozzuk ki a párt új programját! Mondjuk meg, hogy mit lehet tenni a dolgozókért a kapitalizmusban. Mondjuk meg azt is, hogy a legmélyebb szociális reformok sem változtatják meg a tőke lényegét. A megoldás ezért a kapitalizmus leváltása. Mondjuk meg, milyennek szeretnénk látni a jövő szocializmusát.

Ha mindezt megcselekedjük, ha értelmes célokat tudunk a fiataloknak felvázolni, nem lesz gond az utánpótlással. Ahogy Radnóti mondja „.. jönnek új hadak, ha kell a semmiből”

Erőinket koncentrálni kell. Nem lehetünk ott minden településen, de jelen kell lennünk megyék életében. Nem lehetünk ott minden budapesti kerületben, de ott kell lennünk Budapesten.

Hogyan? Azzal, hogy véleményt mondunk a megye vagy Budapest életéről. Azzal, hogy terjesztjük a Szabadságot. De mindenekelőtt erőink koncentrálásával. Budapesten és a megyékben egységes irányítás kell. Minden szinten ki kell választani a tényleges aktív erőket, és hasznosításukat meg kell szervezni. A szétesett vagy széteső megyék ügyét a Központi Bizottságnak, illetve az Elnökségnek kell kézbe vennie.

A központ és helyi központok között hatékony információáramlást kell biztosítanunk. Nem kell kitalálnunk, a tőkések megtették helyettünk. Internet és Vodafon-flotta – ez legyen a két varázsszavunk!

Az új párt új emberi kapcsolatokat is jelent. A pártnak egységesnek kell lennie, félre kell tenni a személyeskedést, az egymás háta mögötti elégedetlenkedést. Túl kevesen vagyunk ehhez, ezt nem engedhetjük meg magunknak. Nyílt, őszinte viselkedésre és munkára van szükség. A pártérdek legyen az első. Lehet, hogy néha le kell nyelnünk valamit, és felülemelkedni a személyes sértődéseken, de ha olyat látunk, ami veszélyes lehet a pártra, nem szabad hallgatni, cselekedni kell. Ne felejtsük, a mi pártunk az egyetlen ellensége a mostani rendszernek és ők ezt nagyon jól tudják.

Elvtársak!

Ellenfeleink nemcsak politikai téren támadnak bennünket, eszmei téren is. Fő fegyverük az antikommunizmus és reformizmus. Küzdjünk a kommunista ellenesség minden formája ellen! Értessük meg a veszélyt az értelmiséggel, a civilszervezetekkel! Ha ma engedik betiltani a kommunista gondolkodást, holnap betiltják a szociáldemokratákat, aztán minden alternatív gondolkodást.

Legveszélyesebb ellenségünk a reformizmus. Igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy nincs munkás, sőt osztályok sincsenek. Szerintük ma már nem igaz, amit Marx mondott: „minden eddigi társadalmak története osztályharcok története.” Sajnálatosan ma ez a szakszervezetek zömének álláspontja.  Világos, hogy mire jó az egész: lefegyverezni a dolgozókat, a munkásokat.

A valóság az, hogy a tőkés semmit nem ad ingyen a dolgozóknak. Ez igaz a tőkés munkaadóra is, a tőkés kormányra is. Az a munkásé, amit kiharcol magának. Aki, ennek az ellenkezőjét állítja, árt a dolgozóknak.

A Munkáspárt segíteni akar a dolgozóknak, és nem félrevezetni őket. Ezért nincs kapcsolatunk a reformista szervezetekkel, zöld-és új baloldaliakkal, szociális uniósokkal és másokkal.

Ugyanakkor azt látjuk, elvtársak, hogy ezek a szervezetek, például, a Munkáspárt 2006 helyi szervezetei meggyengültek, szétesnek. Többen van olyan egyszerű emberek, akik becsapva érzik magukat, és keresik a visszautat hozzánk. Gondoljuk meg: érdemes lenne gesztust gyakorolnunk a megtévedt és megtévesztett egyszerű egykori párttagjaink felé.

Elvtársak!

A párt gyökeres és alapos megújítása komoly sebészeti beavatkozás. Lehetnek olyanok, akiket az operáció fájdalmasan érint. Olyanok, akik nem értik és nem akarják a változást. Olyanok, akik mellőzve érzik magukat.

Kérem minden elvtársunkat: a párt érdekét tartsák szem előtt. Az operáció fájdalmas, nincs rá garancia, hogy sikerül. De, ha nem vágunk bele, egészen biztosan elveszünk.

Ne hagyjuk, hogy elvesszen a kommunisták pártja! Csináljunk csodát!  Csináljunk csodát együtt! Legyen ez a kongresszus egy új Munkáspárt születésének kezdete!

Éljen a Munkáspárt!

Éljenek a dolgozó magyar nép!

Éljen a szocializmus!