Balaskó talán még fel se szállt az autóbuszra, mikor Nochot egy beépített embere már értesítette a fenyegető veszélyről. Az igazgató azonnal megtette a szükséges intézkedéseket. A törmelékhegyről lefelé ereszkedő Balaskót négy markos szállítómunkás várta az ellopott gyár kapuja helyén, megragadták az ijedtségtől megdermedt feltalálót, és helikopteren a „Megkísértő Villá”-ba vitték.
Mivel az idő már későre járt, a feltalálót egy hálószobába zárták, mely fényűző kényelemmel volt berendezve, de Balaskó, az átélt eseményektől elképedve, így is ébren töltötte el az éjszakát. Kilátástalan helyzetében egyedül az vigasztalta, hogy legalább a gumimuskátlit nála hagyták.
Csak reggelfelé aludt el, de hamarosan felverték álmából. Közölték vele, hogy nem kap reggelit, mert megkísértési eljárásnak vetik alá, és ennek során néhány vizsgálat csak éhgyomorra eszközölhető.
Először a társalgóba vezették, ahol Noch bizalmi embere: Momentán professzornő – valódi nevén Méliusz Edit – hallgatta ki. Balaskó nem tudta, hogy a csinos, 35 év körüli, szőke nő személyében a századunkban már oly ritka enciklopédikus tudóstehetségek egyikével áll szemben.
Méliusz Edit első publikációi: a halmazfizika tárgykörébe vágó „Zweihundert Experimente” és a posthegeliánus formalista logikát leleplező „Neoracionalista Antitézis” szinte forradalmasították az illető szaktudományokat. De Edit balszerencséjére a művek megjelenése idején mind a magyar halmazfizika, mind a magyar formális logika ellenes tudomány még gyerekcipőben járt, nem tudtak mit kezdeni a felvetett új gondolatokkal.
A sikerek nem jutottak túl a tudományos elismerés síkján, nem jártak olyan eredményekkel, mint amilyeneket a törhetetlen cipőpertlivég feltalálása okvetlenül meghozott volna. Edit még ahhoz sem jutott hozzá, hogy önálló lakást vásároljon, továbbra is öt nővérével lakott együtt és öt sógorával, akik éjszakánként felváltva tettek kísérletet, hogy megerőszakolják.
A fiatal, csinos nő, aki a magánéletben oly tapasztalatlan volt, mint kollégái, az anekdoták szórakozott professzorai, elviselhetetlennek találta ezt a helyzetet, de csekély fizetéséből nem tudott öröklakást vásárolni.
Hogy legalább a halála után találjon valahol állandóságot és nyugalmat, a Farkasréti temetőben egy öröksírboltot akart venni, a temető gondnokságán azonban közölték vele, hogy a bérlet csak ötven évre szól, utána innen is kirakják.
Ez adta meg a végső lökést Méliusz Edit elhatározásához: szakít eddigi életformájával, megpróbálja az öröklakás árát valamilyen hazárdjátékon összenyerni.
Ezentúl munkáját alárendelte szenvedélyének. Félelmetes matematikai tudását különféle kollektív totószelvénykulcsok és lottó variációs rendszerek kidolgozására használta fel, intuíciója ezentúl lángeszű hipotézisek helyett egy-egy lóversenyfutam győztesének megtippelésére irányult.
A főváros egyetlen, illegális kártyaklubjában is megpróbálkozott. Ez a klub egy magánlakásban működött, a klub címét a főbérlő és a játékosok szigorúan titkolták, így legfeljebb, ha százötvenezren ismerték a városban, természetesen a rendőrséget nem számítva.
A klub specialitásai közé tartozott, hogy a kártyalapokat mikroszkopikus finomságú pontozás vagy különleges sugárbehatások helyett, melyek kitapinthatóvá teszik a kártya jelzéseit, egyszerűen fokhagymával cinkelték, szimbolikusan érzékeltetve a klub magyar nemzeti jellegét, valamint a Budapest és Monte-Carlo közti távolságot. Egy-egy parti sorsát a jobb orr döntötte el, és a szaglószerveknek ebben a csatájában Edit végül is alulmaradt.
Képességei a hazárdjátékok szokatlan területén amúgy is cserbenhagyták őt, elegendő volt néhány hét, hogy elveszítse azt az összeget, melyet tízévi fizetésének betáblázásával vett fel munkatársaitól. Végső kétségbeesésében hivatalos pénzhez nyúlt, de ezt is rövid idő alatt eljátszotta.
Edit a börtöntől csak azért félt, mert úgy hallotta, hogy a rabokat nem engedik cigarettázni. Utolsó százforintosán húsz doboz cigarettát vásárolt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott egész addig, amíg össze nem esett. Bízott benne, ha nikotinmérgezéssel kerül be a börtönbe, egy ideig nélkülözni tudja a dohányfüstöt.
Szabadulása után csak papírtépőként tudott elhelyezkedni egy hivatalban, a hivatal eredetileg egy új ollót akart vásárolni, de Méliusz Edit olcsóbbnak bizonyult. A professzornő ezen a helyen kapta a Momentán melléknevet.
A személyi igazolvány adatfelvételekor arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, önérzetesen azt felelte: momentán papírtépő. A tisztviselő a megfelelő rovatba a „momentán” szót írta be. Edit nem tiltakozott, belátta, hogy ez a megjelölés pontosan illik egész egzisztenciájára.
Reménytelennek látszó helyzetéből Noch József szabadította ki, aki valaha egész alacsony beosztásban dolgozott a professzornő keze alatt. Noch akkor már megkezdte a felnyomulást, már középszerű beosztásban helyezkedett el, kapcsolatai pedig hivatali hatáskörén is messze túlterjedtek.
Noch el tudta intézni, hogy Méliusz Edit bekerüljön felügyelőnek egy éjszakai mulató illemhelyére, ahol a külföldiek valutában adták a borravalót. Amit tudományos pályán nem tudott elérni, az itt végre sikerült, hamarosan összeszedte az öröklakás árát.
Noch emelkedésével párhuzamosan ívelt felfelé a professzornő sorsa is. Mikor Noch specializálta magát gyárak ellopására, végképp maga mellé vette Momentánt, ő dolgozta ki a gyárak szétszedésének modern technológiáját, melynek segítségével, például a „Kéményseprőgolyó Gyár”-ban még a lebetonozott alapokat is sikerült ellopni.
A „Megkísértő Villá”-t is a professzornő hozta létre, ő tervezte a berendezéseket és a gépeket, továbbá személyesen foglalkozott azokkal az egyénekkel, akiknek meggyőzését Noch különösen fontosnak és nehéznek ítélte.
Balaskó két okból került ebbe a kategóriába. Egyrészt, mert eddigi életútja alapján feltételezhető volt, hogy makacsul ragaszkodik majd a gyár ellopásának bejelentéséhez, másrészt azért, mert Nochot beépített embere tájékoztatta a gumimuskátliról, és a találmány felkeltette az igazgató figyelmét.
Észrevétlenül letöretett egy levelet a növényről, és alaposan megvizsgáltatta Momentánnal, a kapott kiváló eredmények csak tovább fokozták az érdeklődését.
A professzornő azt hitte, hogy főnöke talán gumigyártással kíván foglalkozni, de Noch elhárította ezt a feltételezést, homályos utalások formájában néhány újszerű területet jelölt meg a gumimuskátli alkalmazására.
Például – úgy gondolta – nagy pénzeket fizetnének a gumimuskátli egyetlen leveléért ingatag állású hivatalnokok, mivel úgy odaragaszthatnák magukat az íróasztalukhoz, hogy legfeljebb sebészi beavatkozással lehetne elválasztani tőlük. Momentán nem értette, hogy Noch miért nem veszi el erőszakkal a találmányt, hiszen Balaskót a hatalmában tartja, de Noch ennek a módszernek még a gondolatát is visszautasította. Meg volt győződve, hogy semmi sem gyakorolhat nagyobb nyomást a túlzottan becsületes akadékoskodókra, mint a valóság szigorúan objektív feltárása. Kérte Momentánt, ő is ezt tartsa szem előtt, mikor foglalkozik Balaskóval.
Mivel az idő már későre járt, a feltalálót egy hálószobába zárták, mely fényűző kényelemmel volt berendezve, de Balaskó, az átélt eseményektől elképedve, így is ébren töltötte el az éjszakát. Kilátástalan helyzetében egyedül az vigasztalta, hogy legalább a gumimuskátlit nála hagyták.
Csak reggelfelé aludt el, de hamarosan felverték álmából. Közölték vele, hogy nem kap reggelit, mert megkísértési eljárásnak vetik alá, és ennek során néhány vizsgálat csak éhgyomorra eszközölhető.
Először a társalgóba vezették, ahol Noch bizalmi embere: Momentán professzornő – valódi nevén Méliusz Edit – hallgatta ki. Balaskó nem tudta, hogy a csinos, 35 év körüli, szőke nő személyében a századunkban már oly ritka enciklopédikus tudóstehetségek egyikével áll szemben.
Méliusz Edit első publikációi: a halmazfizika tárgykörébe vágó „Zweihundert Experimente” és a posthegeliánus formalista logikát leleplező „Neoracionalista Antitézis” szinte forradalmasították az illető szaktudományokat. De Edit balszerencséjére a művek megjelenése idején mind a magyar halmazfizika, mind a magyar formális logika ellenes tudomány még gyerekcipőben járt, nem tudtak mit kezdeni a felvetett új gondolatokkal.
A sikerek nem jutottak túl a tudományos elismerés síkján, nem jártak olyan eredményekkel, mint amilyeneket a törhetetlen cipőpertlivég feltalálása okvetlenül meghozott volna. Edit még ahhoz sem jutott hozzá, hogy önálló lakást vásároljon, továbbra is öt nővérével lakott együtt és öt sógorával, akik éjszakánként felváltva tettek kísérletet, hogy megerőszakolják.
A fiatal, csinos nő, aki a magánéletben oly tapasztalatlan volt, mint kollégái, az anekdoták szórakozott professzorai, elviselhetetlennek találta ezt a helyzetet, de csekély fizetéséből nem tudott öröklakást vásárolni.
Hogy legalább a halála után találjon valahol állandóságot és nyugalmat, a Farkasréti temetőben egy öröksírboltot akart venni, a temető gondnokságán azonban közölték vele, hogy a bérlet csak ötven évre szól, utána innen is kirakják.
Ez adta meg a végső lökést Méliusz Edit elhatározásához: szakít eddigi életformájával, megpróbálja az öröklakás árát valamilyen hazárdjátékon összenyerni.
Ezentúl munkáját alárendelte szenvedélyének. Félelmetes matematikai tudását különféle kollektív totószelvénykulcsok és lottó variációs rendszerek kidolgozására használta fel, intuíciója ezentúl lángeszű hipotézisek helyett egy-egy lóversenyfutam győztesének megtippelésére irányult.
A főváros egyetlen, illegális kártyaklubjában is megpróbálkozott. Ez a klub egy magánlakásban működött, a klub címét a főbérlő és a játékosok szigorúan titkolták, így legfeljebb, ha százötvenezren ismerték a városban, természetesen a rendőrséget nem számítva.
A klub specialitásai közé tartozott, hogy a kártyalapokat mikroszkopikus finomságú pontozás vagy különleges sugárbehatások helyett, melyek kitapinthatóvá teszik a kártya jelzéseit, egyszerűen fokhagymával cinkelték, szimbolikusan érzékeltetve a klub magyar nemzeti jellegét, valamint a Budapest és Monte-Carlo közti távolságot. Egy-egy parti sorsát a jobb orr döntötte el, és a szaglószerveknek ebben a csatájában Edit végül is alulmaradt.
Képességei a hazárdjátékok szokatlan területén amúgy is cserbenhagyták őt, elegendő volt néhány hét, hogy elveszítse azt az összeget, melyet tízévi fizetésének betáblázásával vett fel munkatársaitól. Végső kétségbeesésében hivatalos pénzhez nyúlt, de ezt is rövid idő alatt eljátszotta.
Edit a börtöntől csak azért félt, mert úgy hallotta, hogy a rabokat nem engedik cigarettázni. Utolsó százforintosán húsz doboz cigarettát vásárolt, egyik cigarettáról a másikra gyújtott egész addig, amíg össze nem esett. Bízott benne, ha nikotinmérgezéssel kerül be a börtönbe, egy ideig nélkülözni tudja a dohányfüstöt.
Szabadulása után csak papírtépőként tudott elhelyezkedni egy hivatalban, a hivatal eredetileg egy új ollót akart vásárolni, de Méliusz Edit olcsóbbnak bizonyult. A professzornő ezen a helyen kapta a Momentán melléknevet.
A személyi igazolvány adatfelvételekor arra a kérdésre, hogy mi a foglalkozása, önérzetesen azt felelte: momentán papírtépő. A tisztviselő a megfelelő rovatba a „momentán” szót írta be. Edit nem tiltakozott, belátta, hogy ez a megjelölés pontosan illik egész egzisztenciájára.
Reménytelennek látszó helyzetéből Noch József szabadította ki, aki valaha egész alacsony beosztásban dolgozott a professzornő keze alatt. Noch akkor már megkezdte a felnyomulást, már középszerű beosztásban helyezkedett el, kapcsolatai pedig hivatali hatáskörén is messze túlterjedtek.
Noch el tudta intézni, hogy Méliusz Edit bekerüljön felügyelőnek egy éjszakai mulató illemhelyére, ahol a külföldiek valutában adták a borravalót. Amit tudományos pályán nem tudott elérni, az itt végre sikerült, hamarosan összeszedte az öröklakás árát.
Noch emelkedésével párhuzamosan ívelt felfelé a professzornő sorsa is. Mikor Noch specializálta magát gyárak ellopására, végképp maga mellé vette Momentánt, ő dolgozta ki a gyárak szétszedésének modern technológiáját, melynek segítségével, például a „Kéményseprőgolyó Gyár”-ban még a lebetonozott alapokat is sikerült ellopni.
A „Megkísértő Villá”-t is a professzornő hozta létre, ő tervezte a berendezéseket és a gépeket, továbbá személyesen foglalkozott azokkal az egyénekkel, akiknek meggyőzését Noch különösen fontosnak és nehéznek ítélte.
Balaskó két okból került ebbe a kategóriába. Egyrészt, mert eddigi életútja alapján feltételezhető volt, hogy makacsul ragaszkodik majd a gyár ellopásának bejelentéséhez, másrészt azért, mert Nochot beépített embere tájékoztatta a gumimuskátliról, és a találmány felkeltette az igazgató figyelmét.
Észrevétlenül letöretett egy levelet a növényről, és alaposan megvizsgáltatta Momentánnal, a kapott kiváló eredmények csak tovább fokozták az érdeklődését.
A professzornő azt hitte, hogy főnöke talán gumigyártással kíván foglalkozni, de Noch elhárította ezt a feltételezést, homályos utalások formájában néhány újszerű területet jelölt meg a gumimuskátli alkalmazására.
Például – úgy gondolta – nagy pénzeket fizetnének a gumimuskátli egyetlen leveléért ingatag állású hivatalnokok, mivel úgy odaragaszthatnák magukat az íróasztalukhoz, hogy legfeljebb sebészi beavatkozással lehetne elválasztani tőlük. Momentán nem értette, hogy Noch miért nem veszi el erőszakkal a találmányt, hiszen Balaskót a hatalmában tartja, de Noch ennek a módszernek még a gondolatát is visszautasította. Meg volt győződve, hogy semmi sem gyakorolhat nagyobb nyomást a túlzottan becsületes akadékoskodókra, mint a valóság szigorúan objektív feltárása. Kérte Momentánt, ő is ezt tartsa szem előtt, mikor foglalkozik Balaskóval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése