A negyedik terem szabályszerű bárhelyiségnek volt kiképezve, a hasonló szórakozóhelyektől talán csak annyiban különbözött, hogy egyik falát ismeretlen rendeltetésű függöny takarta le.
Balaskó még sohasem járt bárban, gyanakodva ült fel a magas lábú székre, és elhárította a platinaszőke mixernő által felkínált italokat is. Noch három cent Black and white whiskyt ivott, leöblítette szódavízzel, utána a bárpult színes műanyaglapjára könyökölt.
– Mielőtt rátérnénk a tárgyra, becsületszavát kell kérnem, hogy fegyelmezetten és mértéktartóan fog viselkedni. Egy esetleges meggondolatlanság jóvátehetetlen károkat okozhat a gépezetben. Bírom az ön morális obligóját?
Bár Balaskó nem tudta pontosan, mit jelent a morális obligó kifejezés, beleegyezően bólintott, mindenképpen találkozni akart a „Megkísértő Villá”-ban egy becsületes emberrel. Noch intett Momentánnak, hogy húzza szét a szoba főfalát eltakaró függönyt.
A függöny mögött egy külön kis szoba tűn fel, melyet üveglap választott el a bárhelyiségtől, ettől a szoba múzeumi üvegszekrény-tárlókra hasonlított. A kis szobában egy olajos ruhájú, középkorú munkás dolgozott, szalagon futó munkadarabokat reszelt egyhangú mozdulatokkal. Noch a fényt a munkás alakjára irányította.
– Négy és fél évvel ezelőtt – mikor végleg rendeztem a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt” ügyét – embereim olyan sietve szedték szét a gyárat, hogy véletlenül ezt a munkást is elhozták az épülettel együtt. Először megszidtam embereimet a gondatlanságukért, de később úgy találtam, nem lesz haszontalan, ha ezt a munkást egy üvegfal mögött magamnál tartom. Igen tanulságos példa: milyen sors vár arra, aki nem írja alá űrlapjainkat, vagyis, más szóval, hogy élnek az úgynevezett egyszerű, de becsületes emberek, akiket ön annyira kedvel.
Közelebb lépett az üvegfalhoz, és egy hosszú oktatói nádpálcával mutogatott.
– Becsületes munkás, tudományos nevén proletar correctus. Hazánk adottságai nem kedveznek a szaporodásának, a XX. században már erősen kiveszőfélben való fajta. Helyette a proletar törzs más alváltozatai: a lógós munkás – proletar lincus, a részeges munkás – proletar piaticus és a tolvaj munkás – proletar szajrèensis kezdenek elterjedni. A proletar correctus gondozása nem igényel különösebb költségeket. Napi tápláléka mindössze egy negyed kiló „Mindent bele”-típusú nyáriszalámi.
– Még nem hallottam erről a szalámiról.
– Úgy készül, hogy naponta összesöprik a vágóhíd udvarát, és az így összegyűlt anyagot hurkabelekbe töltik. Ezenkívül igényel még két zsúpszalmából facsart és timsóval tartósított nagyfröccsöt. Szellemi szükségletei elenyészőek, minden reggel egy újság, melynek ránéz a címlapjára, aztán sóhajtva zsebre gyűri.
Noch elnézést kért a vendégétől, visszament a bárpulthoz, és ivott még egy háromcentes Black and white whiskyt. Majd tovább magyarázott.
– Foglalkoztatása is rendkívül egyszerű: egy önmagába visszacsatlakoztatott, vagyis körbefutó szalagon reszeli a fakutyákat, mielőtt a kutyák végképp elkopnának, kicseréljük őket. Semmiféle különleges őrizetre nincs szükség, csak a futószalag sebességét kell olyan szinten tartanunk, hogy ne nézhessen fel, mert ha felnéz, meglátja, hogy mindent elloptak körülötte, indulatba jön, és ennek beláthatatlan következményei lennének.
Balaskó elszoruló torokkal kérdezte:
– Mióta dolgozik már így?
– Már évek óta.
– Közben nem is volt szabad napja?
– Nem. Csak azt kell közölni vele, ha fáradt: vállalati vagy országos érdek, hogy folytassa a munkát, ezzel mindig meg lehet győzni. Akar vele beszélni néhány szót?
– Szeretnék.
Noch figyelmeztetően intett.
– De meg kell ígérje: nem intéz hozzá lázító tartalmú szavakat!
– Megígérem.
Noch utasította Momentánt.
– Professzornő, kapcsolja a futószalagot az ötös sebességre.
Kivárta, míg a futószalag felgyorsul, csak akkor nyújtotta át a kis kézi mikrofont Balaskónak.
– Parancsoljon.
Balaskó meghatottan szólt bele a mikrofonba.
– Hogy élsz, pajtás?
A munkás az üvegfal mögött minden erejét megfeszítve próbált alkalmazkodni a futószalag felfokozott sebességéhez, úgy válaszolt, hogy közben nem emelte fel a fejét.
– Jól vagyok, pajtás. Most még egy kicsit rá kell vernem, mert azt mondják, ez nagyon fontos exportmunka. Őszintén szólva budira sem tudok menni, inkább kiizzadom, de majd ha ezt a munkát befejeztem, akkor pihenek.
Lassan megszokta a futószalag gyorsított tempóját, lazított, beszédének ritmusán is elmélázott.
– Tudod, pajtás, már régóta nem jutottam el sehova, őszintén szólva azt hiszem, hogy a mozik, a színházak meg a többi szórakozóhely már mind becsukott, mert ahogy én nem érek rá, gondolom, más se nagyon. Nem így van?
– De igen, így van.
– De majd, majd ha ezzel a munkával kész leszek, akkor kirúgok a hámból. Felveszem a sötétkék ruhámat – tudod, van egy elég jó sötétkék ruhám –, és elmegyek mindenhová.
– Igen, majd ha befejezted ezt a munkát, akkor nagyon jó lesz. És mondd, biztos vagy benne, hogy olyan fontos ez a munka, amit végzel?
Noch ingerülten közbeszólt.
– Megmondtam önnek, hogy tartózkodjék a lázító kérdésektől. Professzornő, legyen szíves, kapcsolja rá a hetes sebességet.
A munkás bólintott Balaskó kérdésére, közben a keze motollaként járt a reszelővel.
– Rendkívül fontos, pajtás. Elég egy tized millimétert tévednem, és már kész a selejt. Megbocsáss, pajtás, de nincs időm. Már talán két perce is beszélgetünk, és közben nem tudok figyelni a munkámra. Képzeld el, hova jutna az ország, ha mindenki ellopna a munkaidőből két percet.
Balaskó felsóhajtott.
– Igazad van. Isten veled, pajtás.
– Isten veled.
Momentán elfordította a reflektort a munkás alakjáról, és összehúzta az üveglap előtt a függönyt. Noch visszaült a bárpult mellé.
– Nos, tehát látta, hogy élnek az úgynevezett becsületes emberek. Ezek után sem hajlandó aláírni a nyilatkozatot?
– Nem.
– Sajnálom, Balaskó úr, hogy nem tudtunk megegyezni, elbocsátom magát. Elnézését kérem az elvesztegetett idejéért, a kapunál majd megkapja a napidíját.
Széttárta a karját.
– Jelentsen fel tetszése szerint az ország bármelyik intézményénél vagy hivatalában. Nem akarok jósolni, de maga rá fog jönni, hogy egyedül én akartam jót magának, mert a tehetséges embereket én mindig szerettem. Maga még kérni fogja, hogy aláírhassa ezt az űrlapot, de nem tudom, megengedhetem-e majd akkor? Most pedig: örültem a szerencsének, Balaskó úr.
Balaskó kifelé indult, de félútról még visszafordult.
– Bocsánat, milyen paraszt vagyok, még meg sem köszöntem a kávét, pedig rég ittam ilyen jót. Látszik, hogy mozdonyban főzték. Mennyiből tudják kiállítani?
– Azt hiszem, két forint az önköltsége.
Balaskó a zsebébe nyúlt.
– Tessék három forint. Egy dupla árával sem akarok benne lenni a gyár ellopásában.
Utolsó forintját Momentán elé vágta.
– Ez pedig öné, a kiszolgálásért.
Elsietett, Momentán fénylő szemmel nézett utána, sietve kérdezett valamit, hogy elrejtse gondolatait a főnöke elől.
– Mit gondol, Noch úr: nem lesz botrány, ha csakugyan bejelenti, hogy ellopták a gyárat?
Noch egy kényelmes mozdulattal leverte szivarjáról a hamut.
– Nem.
– Honnan tudja? Hiszen ilyen eset még nem fordult elő, eddig minden ügyfelünket sikerült megvesztegetnünk.
– Egyszerű logika, professzornő. Ugyanis összesen két változat lehetséges. Először: az illetékesek nem hiszik el a bejelentést, és a barátunk addig bizonygatja az igazát, amíg a bolondokházába kerül. Másodszor: az illetékesek elhiszik a bejelentést, és erre barátunkat még inkább bevágják a bolondokházába, ha nem a börtönbe. Bármilyen zsúfolt is mind a két intézmény, az ő számára találnak majd egy szabad priccset.
Momentán értelmetlenül nézett a főnökére.
– Miért tennék ezt?
– Mert Balaskó őrájuk nézve is veszélyes. Azt nem kell külön mondanom, ha botrány törne ki ebből az ügyből, az elsősorban nem engemet sújtana, hanem a hivatalokat, melyek olyan lelkiismeretlenül dolgoztak, hogy nyugodtan el lehetett lopni a hatáskörükbe tartozó gyárakat.
– És mi történik abban az esetben, ha ezek a hivatalok nyíltan bevallják a mulasztásukat?
– Ilyen eset nincs professzornő. A hivatal nagyon jól tudja, hogy abban a pillanatban, mikor egyetlen hibáját bevallja, rögtön kiderül a többi is, és a láncolat törvényszerűen elvezet a hivatal létezésének teljesen fölösleges voltához. Márpedig egy hivatal mindent beismerhet, ezt az egyet kivéve.
Noch elnyomta a szivarját.
– A hivatal, professzornő, mindig túlélheti azt a feladatkört, melynek betöltésére eredetileg létrehozták, és feleslegessé válásával egyenes arányban növekszik hatásköre és testületi gőgje. És ez a mi szerencsénk, professzornő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése