Az autó hazavitte őket a „Megkísértő Villá”-ba. Balaskót most is a kényelmes vendégszobában helyezték el. A máskor oly előzékeny Noch alig engedett időt a feltalálónak, hogy megszokja új környezetét, másnap már kora reggel magához kérette.
– Nagyon szeretném, Balaskó úr, ha eredeti szándéka szerint kipróbálná a gumimuskátli tulajdonságait nagyüzemi méretekben is.
– Hol?
– Természetesen a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt”-ben.
– De hát azt, az…
Balaskó azt akarta mondani, hogy ellopták, de még idejében kiigazította szavait:
– …az elveszett.
Noch finoman mosolygott:
– Jegyezze meg, Balaskó úr, hogy erre is vonatkozik az energia megmaradásának törvénye: a gyárak nem vesznek el, legföljebb átalakulnak. Szeretném, ha velem jönne.
Liftbe szálltak, a mozgó szekrény sebesen ereszkedett velük lefelé. Balaskó úgy gondolta, legalább nyolc-tíz emeletnyi mélységben járhatnak, mikor a lift végre megállt velük. Néhány lépést tettek egy sötét folyosón, melyet megingathatatlan páncélajtó zárt le. Noch azonban kipörgette a sifrekulcs számjegyein a megfelelő variációt, mire az ajtó magától kinyílt.
Balaskó megdöbbent az elébe táruló látványtól: a több emelet mélységben és magasságban elágazó folyosórendszer a legtökéletesebben berendezett nagyüzemet foglalta magába, melyet Balaskó valaha is látott.
A hőkondícionált, a színpszichológia legújabb vívmányai szerint élénk, derűs színekkel kifestett termekben munkások helyett csak néhány fehér köpenyes technikus irányította a teljesen automatizált gépsorokat. Oldalt felvillanó fénypontok jelezték a munkadarab tovahaladását, ha valahol elakadt, egy daru önműködőleg kiemelte a futószalag megfelelő részét, és egy pótszakaszt iktatott be helyette. A gépsorok vége a folyosórendszer mélyén enyészett csak el, valószínűleg ott gyűltek össze a folyamatok késztermékei, de a kapuból belátható rész is jól mutatta az egész gyártás biztonságát és szervezettségét.
Noch észrevette a Balaskó arcára kiülő elismerést, ő maga is csak nehezen tudta leplezni megelégedettségét:
– Igen, ez az én büszkeségem: a „Noch József Művek”, és ne felejtse el, hogy mindezt a korszerűtlen és elhanyagolt „Gumikutya és Gumimacska Tröszt”-ből hoztam össze.
Balaskó nem akart hinni a fülének:
– Ez a maga gyára?
– Igen. Legjobb tudomásom szerint a Lajtától Vlagyivosztokig ez az egyetlen gyár, mely magántulajdonban van.
Balaskó csak nehezen ocsúdott fel a meglepetésből, megtörölte verejtékező homlokát.
– Mekkora botrány törne ki, ha ezt illetékes helyen megtudnák!
– Azt hiszi, nem tudják? Nyugodjon meg, állami tudomásulvétellel működik.
Balaskó már annyiszor kérdezte: miképp lehetséges ez és az, hogy most nem merte újból feltenni ezt a kérdést. Szerencsére Noch minden kérdezősködés nélkül elmagyarázta:
– Ha egy államban az üzemek szervezetlenek és ráfizetésesek, határidőket és minőségi előírásokat képtelenek teljesíteni, a vezetők és a munkások tolvajok és hanyagok, az nagy baj, de az állam még sokáig elfogadható gazdasági színvonal látszatát tudja kelteni, ha legalább egyetlenegy gyára van, mely megbízhatóan működik.
– Mit számít egyetlen gyár?
– Többet, mint képzeli. Egy jól szervezett, univerzális gyár, mely komolyan veszi a határidőket és a minőségi mutatókat, ki tudja elégíteni az állam összes valóban fontos intézményeinek: a minisztériumoknak, nemzetközi jellegű sportpályáknak és nagyszállóknak minden igényét. Ezt az illetékesek is nagyon jól tudják, sokáig kerestek egy gyárat, mely ellátná ezt a feladatot.
– És miért éppen magát választották? Miért nem egy már meglevő gyárat?
Noch neheztelően csóválta a fejét:
– Azt hittem, magának nem kell külön magyaráznom, hogy nem találtak és nem is találhattak ilyen gyárat a Kárpátoktól le az Al-Dunáig, mert kiemelkedő színvonalú munkát emberek csak kiemelkedő pénzért nyújtanak, és a fizetések hivatalosan előírt szabványain maga az Isten sem módosíthat. Arról nem is beszélve, milyen rossz vért szülne a kiemelt fizetés a többi gyár dolgozóiban. Tehát, hogy legalább a látszatot megóvják, egy új típusú gyárat kellett alapítani.
Noch szerénykedő kézmozdulatot tett:
– Túloznék, ha azt mondanám, hogy az illetékesek rögtön énrám gondoltak, egy emberem révén közöltem az illetékesekkel: módomban áll megoldani ezt a problémát, ha engedélyezik, hogy egy magántulajdonban levő gyárat nyissak.
– És mit szóltak hozzá?
– Először éppúgy felháborodtak, mint maga, aztán leültek, és elkezdtek gondolkozni, hamarosan belátták, milyen előnyös ajánlatot tettem. Túl azon, hogy betöltök egy különben betölthetetlen űrt, még erkölcsi felelősség sem terheli őket, mint saját gyáraikért. Ha valami rosszul megy nálam, annak csak örülhetnek, hiszen a kapitalizmus gyengeségét bizonyítja a szocialista szektorral szemben. Ajánlatomat végül is elfogadták, természetesen szigorú titoktartást kikötve. Ennek a feltételnek a végsőkig igyekeztem engedelmeskedni, közvetve ezért hoztam létre a „Megkísértő Villá”-t is, hiszen ha kipattan a „Gumikutya és Gumimacska Tröszt” ellopása, ez a „Noch József Művek” létét is veszélyeztette volna.
A vezérlőberendezés irányító lámpája kigyulladt, az automatikus gépsorokon kicserélődtek a munkadarabok. Noch leemelt a futószalagról egy kék zománccal bevont fürdőkád-csaptelepet, melyre már rá volt gravírozva a megrendelő Margitszigeti Nagyszálló emblémája, megnézte, aztán megmutatta Balaskónak:
– Mit szól hozzá?
– Tökéletes.
Noch visszatette a csaptelepet a futószalagra:
– Elhiheti, hogy kezdetben nem ment ilyen jól. Ugyanis abba a tévedésbe estem, hogy a munkások csak állami gyárakban dolgoznak hanyagul és csak a társadalmi tulajdonból lopnak. Egy kapitalista jellegű gyárban, ahol ráadásul jobban is fizetik őket, majd leszoknak erről. A selejt azonban hamarosan elérte a kinti általános színvonalat, és a kijáratnál a röntgengép egymás után leplezte le a lopási szándékokat. Bevezettem a pénzbüntetést, a visszaeső bűnösöket elbocsátottam, válaszul – legnagyobb megdöbbenésemre – megalakult az üzemben az illegális kommunista pártszervezet. Röpcédulákat terjesztettek, sztrájkoltak. Magamhoz hívattam őket: „Uraim, nem vagyunk a Putyilov gyárban, és maguk nem fogják végigjátszani velem a szociáldemokrácia két taktikáját a demokratikus forradalomban. Ha maguk mindenáron kommunisták akarnak lenni, mi sem egyszerűbb annál: menjenek ki a Váci útra, és jelentkezzenek felvételre a »Fa- és Fémkutya Kombinát«-ban, ott nagyon fognak örülni maguknak. De a »Noch József Művek«-ben én vagyok az úr, és ha nem tetszik, fel is út, le is út.” Behúzták a farkukat, másnap beszolgáltatták a párt titkos lobogóját, melyre a legális párttól való megkülönböztetésül nem öt-, hanem hétágú vörös csillag volt varrva, de én nem bíztam bennük többé. Akkor már eljutottam a végső igazsághoz: a munkások csak abban a gyárban nem lopnak, ahol egyáltalán nincsenek munkások. A lehetőséghez képest mindent automatizáltam, és a munkásokat fokozatosan elbocsátottam. Akiket itt lát a gépsorok előtt, ez a néhány ember nem munkás, hanem technikusok és mérnökök, a szakma legjobb erői, akiket magához hasonlóan becsaptak és tönkretettek, világraszóló ötleteiket ellopták, és mikor igazságukat keresték, még ők fizettek rá. Ha kívánja, beszélgethet velük – minden órában négy és fél perces szünetet tartunk, akkor áll a futószalag.
Noch bekanyarodott a jobb oldali folyosóra, intett Balaskónak, hogy kövesse. Egy laboratóriumba vezette, mely berendezésével még a gyár általános magas műszaki színvonalát is felülmúlta. A kísérletező minden emberi segéderő kiiktatásával, egy központi kapcsolóasztal előtt ülve, egymaga végezhette el a kísérleteket, sőt egy gépsoron rögtön a gyakorlatban is kipróbálhatta feltételezéseit.
A laboratóriumban Momentán már várta őket. Noch leült egy forgatható székre:
– Tehát néhány napig ez lesz a munkahelye, Balaskó úr, minden a rendelkezésére áll, hogy kipróbálhassa a gumimuskátlit nagyüzemi méretekben is. Maga a szakember, természetesen teljes szabad kezet adok magának, csak azt az egyet vegye figyelembe, hogy a gumimuskátli valószínűleg nem Magyarországon kerül feldolgozásra.
– Hanem hol?
– Még nem tudom pontosan, lehet hogy Észak-Afrikában, lehet hogy Ausztráliában, lehet hogy Japánban. Az a legvalószínűbb, hogy mindenhol egyszerre. A találmány túl jó ahhoz, hogy forintért adjuk el. Világszínvonalú lehetőség van a kezünkben, forradalmasítjuk a piacot. Képzelje el: burnuszos arabok gumimuskátlit ültetnek a sivatagban, japán háziasszonyok öntözik a gumimuskátlit kis kertjükben.
Balaskó aggályosan közbevágott:
– Azt hiszem, túloz. Magyar körülmények között bevált, de hát attól még egyáltalán nem biztos, hogy másutt is megél.
Noch a feltaláló vállára tette a kezét:
– Kedves fiam! Higgye el nekem, tapasztalt öreg connaisseurnek, ha egy növény vagy egy ember kibírja Magyarországon a magyar körülmények között, az röhögve, féllábon megél bárhol a világon.
Szivarra gyújtott, felemelt kézzel búcsút intve magára hagyta Balaskót és Momentánt. Balaskó azonnal munkához akart látni, de a professzornő legyintett:
– Hagyja a fenébe, maga is tudja, hogy a találmány offé. Noch nem hagyná itt a gyárat, ha nem volna biztos benne.
Kártyacsomagot vett elő:
– Játsszunk inkább. Huszonegyes jó lesz?
– Jó.
– Egy leosztás ezer forint.
– Nem lesz az sok?
– Nem. Én nem fogok veszíteni, magának pedig nem számít. Szeretnék nyerni magától egy nagyobb lakásra valót.
– Rendben van. Egy lapot kérek.
Momentán osztott:
– Mondja, miért kellett magának aláírnia azt a kötelezvényt?
– Kártyázunk vagy népművelünk? Még egy lapot.
Balaskó kivágta a kártyáit:
– Két ász.
– Ezer forinttal jövök.
Míg Momentán kevert, Balaskó eltűnődött:
– Miért írtam alá? Miért ne írtam volna alá?! Már untam a nyomort, untam megalázkodni a portások előtt. Miért ne írtam volna alá? Még mindig jobb, ha én kapom a pénzt, mint egy gazember.
– Látja, ezt utálom a legjobban, mikor valaki filozófiát csinál az aljasságából. „Még mindig jobb, ha én kapom a pénzt…” Vegye tudomásul, a lopott pénznek mindegy, ki költi el.
Gyűlölködve nézett Balaskóra:
– Hogy imponált maga nekem: „A becsületesség nem attól függ, hogy mások többé vagy kevésbé aljasok” – és most aljasabb lett mindenkinél.
Kibontotta a blúzát, és a nyakából ezüstláncon őrzött forintost vett elő:
– „Ez az öné a kiszolgálásért, egy dupla árával se akarok benne lenni a gyár ellopásában” – és most benne van nyakig. Maga akart egy szobrot a játszótéren? Bár kapna, és néznék a kutyák sarokkőnek.
Balaskó megrendülve hallgatta ezt a kitörést.
– De hát mit tehetnék?
Momentán imára kulcsolt kezekkel könyörgött:
– Robbantsa fel ezt az egész átkozott gyárat és a „Megkísértő Villá”-t.
– Hogyan?
– Jöjjön fel velem a négyes terembe, és mondja meg a munkásnak az üvegfal mögött, hogy ellopták a gyárat. Én nem merek szólni hozzá.
Belekapaszkodott a feltaláló karjába:
– Ő az egyetlen, akitől Noch fél, mert minden lopás ennek a munkásnak a rovására történt.
Balaskó nem tiltakozott, tekintetével elbúcsúzott a tökéletesen felszerelt laboratóriumtól, aztán megadóan tűrte, hogy Momentán kézen fogja és magával vigye.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése