Oldalak

2010. szeptember 12., vasárnap

Moldova György: Gumikutya (1967) 19/16. Mit ér az, ha az egyik bolond tanúskodik a másik mellett?

Balaskó egy fehérre meszelt szanatóriumi szobában tért magához. Megdörzsölte az arcát, körülnézett – mintegy az álombeli főigazgatót keresve –, de legnagyobb csodálkozására csak egy ápolónőt látott.
– Hol vagyok?
– Azonnal jön a főorvos úr.
Megnyomott egy jelzőcsengőt, kisvártatva rángatódzó fejű, ideges férfi nyitott be.
– Doktor Ebszőnyi Zoltán főorvos vagyok.
Ebszőnyi körbe mutatott.
– Magának őrült szerencséje van, Balaskó elvtárs, hogy ide került.
Balaskó szemével követte a főorvos mozdulatát, csak most vette észre az ablakra szerelt rácsokat.
– De hiszen ez bolondház!
– Ez nem bolondház, ez a „Társadalomlélektani Intézet” kórházának idegosztálya. Ide nem kerülhet be akárki. Itt csak azokat a betegeket gyűjtik össze, tanulmányozás céljából, akiknek a rögeszméi, hogy úgy mondjam: társadalmi-politikai eredetűek. Érti?
– Nem.
– Vegyünk például egy viszonylag egyszerű esetet. Valaki azt képzeli magáról, hogy ő paradicsom.
– De hát hogy képzelhet valaki ilyet?
Ebszőnyi elnézően mosolygott.
– Az emberi szervezet, kedves barátom, sokkal bonyolultabb, mint ahogy a naiv materializmus feltételezi. Gondolná-e rólam például, hogy az én egyéniségem uralkodó eleme a cin?
– Nem gondolnám.
– Márpedig így van. Szerencsére én korán felismertem, és ehhez alkalmaztam egész életmódomat. Nem eszem savas ételeket, mert ez oldja a cint, viszont mértékletesen fogyasztok Sidolt, és a jobb közérzet kedvéért kiköltöztem Cinkotára.
Türelmetlen kézmozdulatot tett.
– De most nem rólam van szó. Térjünk vissza az eredeti példánkhoz, tegyük fel, hogy valaki paradicsomnak képzeli magát. Ha ez a paradicsom rendes, közönséges paradicsom, akkor nem érdekel minket. Az illető a Lipótmezőre kerül vagy valamelyik gyümölcs- és zöldségboltba.
Felemelte a hangját, jelezve, hogy most tér rá mondanivalójának a lényegére.
– De ha olyan paradicsomnak képzeli magát, melyet egy téeszcsében termesztettek, akkor a dolog társadalomlélektani vonatkozással bír, és a beteget mi vesszük megfigyelés alá. Például egy szobába tesszük egy olyan beteggel, aki paprikának képzeli magát, és így értékes tapasztalatokat gyűjtünk a szocialista lecsó lélektanáról, melyeket mezőgazdaságunk előnyösen fel tud használni. Most már érti?
– Most már igen.
Ebszőnyi belekarolt Balaskóba, és kisétáltak a folyosóra.
– Most pedig, ha megengedi, Balaskó úr, gyakorlatban is bemutatnám intézetünket, mely egy időre önt is vendégül látja.
Egy ráccsal lezárt ajtóra mutatott.
– Ezen a részlegen helyezkedik el az átmeneti osztályunk, általában ide kerülnek a frissen beszállított páciensek.
A rács mögött a szoba majdnem teljesen üres volt, csak az egyik sarokban ült egy kényszerzubbonyba kötözött férfi.
– Jelenleg csak ez az egy beteg tartózkodik itt, sajnos, ő viszont rendkívül súlyos esetnek látszik.
– Mivel került be?
– Galgahévízről, a „Galgahévízi bakterek gumiügyi szimpozionjáról” szállították be hozzánk. Az őrülete rendkívül érdekes körülmények között nyilvánult meg. Képzelje el: egy csomó elegánsan öltözött bakter között megjelent ez az alak árleszállításnál vásárolt öltönyében, és kijelentette magáról, hogy ő a gumiügyi főigazgató. Persze, a bakterek azonnal értesítettek minket. Tekintettel a magas állami tisztségre, melyet rögeszméül választott, úgy gondoltam, betegsége a mi intézetünk hatáskörébe tartozik. A legmodernebb kezelést alkalmaztuk: leírattuk vele százszor, hogy „nem én vagyok a gumiügyi főigazgató”, borsóra térdepeltettük, de ez a módszer, sajnos, nem vezetett eredményre, még mindig kényszerzubbonyban kell tartanunk.
– Beszélhetnék vele? – kérdezte Balaskó.
– Kérem. Bár, véleményem szerint, meglehetősen közönséges és átlátszó rögeszmével állunk szemben.
Balaskó belépett a szobába, és megállt a kényszerzubbonyba öltözött férfi előtt.
– Jó napot kívánok, főigazgató elvtárs.
A férfi gyanakodva nézett vissza rá.
– Maga gúnyolódik, vagy ismer engem valahonnan?
– Ismerem magát, Kerekes elvtárs.
– Nem tudna segíteni rajtam?
– Mit ér az, ha az egyik bolond tanúskodik a másik mellett?
– Igaza van.
A főigazgató felsóhajtott.
– Az az átkozott ruha okozta a vesztemet.
– Miért kell ilyen ruhát hordani?
– Maga ezt nem érti. Az én beosztásomban már folyton bizonyítani kell, hogy nem szakadtam el a néptől, és én ezért mindent meg is teszek. Tizenhat svájcisapkám van, de nincs egyetlen kalapom sem. Direkt foltos nadrágokat csináltatok, pedig egy igazán valósághű folt többe kerül, mint egy egész nadrág.
– És miből gondolja, hogy így kell megnyerni a nép bizalmát?
– Saját magamról tudom. Ha valaki foltos nadrágban jön be hozzám, nekem okvetlenül az az érzésem támad, ez az ember a nép közül való, tehát igaza kell hogy legyen.
– Nem volna helyesebb inkább a szándékaikat, céljaikat megvizsgálni?
– Nem. Elemzésekben, mérlegelésekben mindig lehet tévedni, de a rongyos nadrág, az csalhatatlan jel.
Balaskó még szeretett volna beszélni a főigazgatóval, de Ebszőnyi sürgette, így kénytelen volt elbúcsúzni.
Az intézet következő terme az úgynevezett „alvó szoba” volt. Azért rakták ezt az intézményt az újoncokat fogadó szárnyra, mert a további kezelések hatékonysága nagymértékben függött a páciens kipihentségétől.
Az eddigi éles neonvilágítást hangulatos olvasólámpák váltották fel, az egész terem kellemes félhomályba burkolódzott. Egy kivételével valamennyi ágyon feküdtek, a szabad ágyat Ebszőnyi nyájas unszolására Balaskó foglalta el.
Mikor elhelyezkedett, egy emeltyű lenyomásával a szobában létrejöttek az elalvás ideális feltételei. A teljes csöndben magnószalagról esőkopogás szűrődött be, egy másik magnószalag pedig azt ismételgette: „Nem számít, nem számít, nem számít!”
A legtöbben már erre elaludtak, csak Balaskó nyitotta ki megrögzött esti szokásból az éjjeliszekrényen elhelyezett rádiót.
A bemondó csupa megnyugtató hírt olvasott fel. Például a megszokott fordulat helyett, hogy valamelyik országban egy katonai junta vette át a hatalmat, és néhány ezer embert kivégeztetett, ez a speciális rádió azt közölte: gyógyszerészekből álló junta vette át a hatalmat, és diktatórikus módszerekkel fluort kevert az ivóvízbe, hogy meggátolja a lakosság fogszuvasodását.
Ezután egy döntetlenül végződő barátságos sakkmérkőzésről adtak helyszíni közvetítést. Balaskó elálmosodott, még egy pillantást vetett az újságra, melyen öthasábos főcím közölte: „Ma semmi sem történt, holnap akár meg se jelenjünk”, és jóleső bágyadtsággal oldalt hajtotta a fejét.
Hamarosan minden páciens elaludt, legtöbbjüket álmukban is tovább foglalkoztatták éber állapotuk gondjai, nyugtalan pózokba merevedtek, vagy dobálták magukat, azonban ahogy kihunytak a hangulatlámpák, működésbe lépett az álomirányító berendezés.
A leginkább ventillátorhoz hasonlító mennyezetre felfüggesztett nagy pszichomágnes lassan körözött az alvók feje fölött, álmaikból kivont minden félelmetesét és nyugtalanítót. Testet öltött zöld színű félelmek és sárga anyagi gondok szálltak lebegve a pszichomágnes felé, majd egy lélegzet legmélyéről piros szerelmi bánat emelkedett utánuk. A mágneshez szerelt őrlőberendezés pillanatok alatt valamennyit porrá aprította.
Megszabadulva ezektől a terhektől, az alvók arca kisimult, könnyű félmosoly ült ki rájuk. Egy óra elteltével a páciensek kipihenve és jókedvűen ébredtek fel, Balaskó is szokatlanul könnyednek érezte magát.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Τhat's where the aurawave and its powerfulness as a TENS nuisance backup, and how does it function? The galvanic pulses too describe line to the dreadful arena and increment circulation, which helps the recuperation treat if the nuisance signals organism sent to the peel through and through electrodes.

Feel free to visit my site: http://aurawavereview.com/